Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-133

390 133. országos ülés 1911 április 1-én, szombaton. Az első dr. Bunea Ágoston »A románok história] ábók czimű munkája, a melyet Micu Klein Innocentius Püspökről irt, a mely 1900-ban jelent meg, és európai hírnevet szerzett neki a történetírás terén. A második Cosbuc György könyve »A függetlenségi harcz« czimű munkája, a mely szintén európai hírnevet szerzett neki, közkézen forog, foglalkozik az orosz-román-török háborúval és Magyarországgal semmiféle vonatkozásban nincsen. A harmadik pont alatt felsorolt munka a »Jó gyermek neveléséről« szóló pedagógiai tanulmány. A negyedik a jóváhagyott alapszabályok mellett működő román irodalmi és közművelődési egyesület közgyűléséről szól; az ötödik tartalmazza a Szerdahelyen tartott román konferencziát, 1869ből; a hatodik Barsan Andrieu munkája, a ki a román kultúregyesület alelnöke, és most is Brassóban mint tanár működik és annak »Népköltemények gyüjteménye« czimű műve ; a 7., 9., 11. és 12. czimű művek romániai vonatkozású értekezések, közöttük két akadémiai felavató beszéd. A 8. alatti egy erdélyi román lelkésznek közkézen forgó novellakönyve politikai vonatkozás nélkül. Ugyanazon elbírálás alá esnek a 10. és 13. alattiak. A 14. alatti egy autobiográfia, a 15. alatti Popea Miklós volt karánsebesi püspöknek a román akadémiában mondott felavató beszéde Andrei Báron de Saguna érsek metropolitáról. A 16. szám alatti Bartolomeiu Bainlescunak »a háziipar előmozdításának szükségességéről a románoknak czimű műve. Megismertettem ezeket a könyveket azért, hogy meggyőződjenek arról, hogy ezek a könyvek közforgalomban levő könyvek, a melyek szerzői nagyobbrészt hírneves emberek ; sokan ma is élnek közülök és vannak közöttük magyar állampolgárok is. így Andrei Barsan brassói tanár, Simu Georghe lelkész Erdélyben, magyar állampolgárok, valamint Baila Joan és Grapini Pamnlius. Ezeknek konstatálása után hivatkozom a következő törvényszakaszokra. A bűnvádi perrendtartás 567. §-a azt mondja (olvassa) : »Valamely nyomtatvány bűntettet vagy vétséget megállapító tartalma miatt a feljelentés megtétele után vagy ezzel egyidejűleg csak a vádló indítványára foglalható le. A lefoglalás elrendelésére és foganatosittatására rendszerint az illetékes vizsgálóbíró vagy sajtóbiróság, ha azonban a késedelem veszélylyel járna, bármely vizsgálóbíró vagy járásbíróság is jogosítva van.« Ugyanezen bűnvádi perrendtartás meghatározza a sorrendet is, a mely szerint eljárni kell. Utal az 562. §-ra, a mely szerint : »Az eljárásra az a sajtóbiróság illetékes, melynek területén a nyomtatvány készült, ha pedig a nyomtatvány készültének helye ismeretlen, vagy a magyar állam területén kívül fekszik, az a sajtóbiróság, melynek területén a nyomtatványért felelős egyén lakik vagy tartózkodik.» Az 1848. évi XVIII. t.-cz. 13. §-a pedig azt ondja, hogy sajtó vétségéért büntettetik a szerző, ha a szerző nem tudatnék, a kiadó, ha az sem tudatnék, a nyomda, vagy metszde tulajdonosa. Felolvastam e törvényeket, hogy beigazoljam, hogy a hatósági közegeknek éjnek idején a templomba csendőrökkel való behatolása és ott a népkönyvtár elkobzása egyrészről a legsúlyosabb hivatali hatalommal való visszaélést tartalmazza, másrészről pedig akkor, midőn a kir. ügyészség és kir. vizsgálóbíró egy közkézen forgó könyvekből összeállított könyvtárt lefoglal és elkoboztat és azok tartalmáért a könyvtárost és a lelkészt bűnperbe fogja, a legnagyobb jogi képtelenséget követi el, a melyet jogászember elképzelhet. Hiszen a törvény nyíltan megmagyarázza az eljárás sorrendjét. Hiszen egyes könyveknél még élnek a szerzők, másoknál megvannak a kiadók, de legtöbb esetben megvannak a nyomdatulajdonosok, így az 1. alatti Balázsfalván nyomtattatott. A 3. és 8. alatti szamosujvári, a 6. alatti pedig brassói, most is létező nyomdában. Tehát annak a vizsgálóbírónak és kir. ügyésznek a törvény értelmében volt hová fordulnia, az igazság igazság marad, a mely talán Oroszországban is igazság, hogy közforgalomban levő és el nem tiltott könyvekért, a melyeket könyvtáramban tartok és kölcsön adok, bűnvádi eljárást tegyenek folyamatba lázítás, izgatás, felségsértés bűncselekményei miatt, hogy ez hallatlan, hogy ez igazán csak a marosvásárhelyi főügyészség területén történhetik. Ebből az egész eljárásból csak egy állapitható meg, hogy t. i. az a t. ügyész ur a román kultúrát vette üldözőbe és a mint a vádiratból kitűnik, ki akarja tépni a románok szivéből a nagyjaik iránt való kegyeletet. Mert mi értelme volna különben a vádirat azon kitételének, hogy elkövették azokat a bűncselekményeket azzal, hogy oly műveket tartanak könyvtárukban, a melyekben dicsőítve van Micu Klein Innocencius és báró Saguna András ? Meg akarom jegyezni azt, hogy Micu Klein Innocencius a görög-katholikus román egyháznak püspöke és apostola, érdemét császárok és királyok ismerték el és meghajlott előtte a görög-kath. román egyház apraja-nagyja. Br. Saguna András, a mint köztudomású, érsek-metropolita volt, Őfelsége meghitt tanácsadója, valóságos belső titkos tanácsosa, a görögkeleti román egyház pedig újjászervezőjét tiszteli benne »nagy« jelzővel tüntette ki és az egész románság kegyelettel hajuk meg nagy emléke előtt. Ezelőtt csak két évvel ünnepelték Nagyszebenben óriási ünnepség keretei közt születésének századik évfordulóját és Nagyszeben törvényhatósága illőnek találta megtisztelni emlékét azzal, hogy nevéről egy utczát nevezett el. T. ház ! Minden nép csak addig él, a mig tiszteli nagyjait. A románok élnek és élni akarnak és nincs az a földi erő, a mely kitépje szivükből a kegyeletet nagyjaik iránt. Idehoztam ezt a maga nemében páratlanul álló és a román kultúrát vad gj'űlölettel üldöző esetet, kérve a kormányt a felvilágosodás és a művelődés nevében,