Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.
Ülésnapok - 1910-133
374 133. országos ülés 1911 április 1-én, szombaton. zőben, akkor nem kell embereink ezreinek és százezreinek vándorbotot venniök a kezükbe és Amerikába kivándorolniuk, akkor nem fog előáUani az a szomorú állapot, hogy 15 év alatt Magyarországból az ismert adatok szerint 1,200.000 ember vándorolt ki Amerikába, a mely mennnyiségből csak igen kis perczent vándorolt vissza és sajnálattal, szomorúan állapitja meg a statisztika azt a tényt, bogy a visszavándorlás perczentje évrőlévre kisebb lesz. gyűlési határozatot pénz hiányában, sajnos, nem lehetett végrehajtani. Ennek következtében az államtól várja a vármegye e jogos óhajának teljesítését. A költségvetés indokolásából látom is azt, hogy uj járások szervezésére beállittatott bizonyos tétel és a kispesti járás mint feltétlenül szervezendő, meg is van névszerint emlitve. Tisztelettel kérem a belügyi kormányt, méltóztassék az aszódi járást is, mint feltétlenül szükségest a lehetőség szerint minél előbb szervezni (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) és az erre szükséges pénzt rendelkezésre bocsátani. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Áttérek a városok kérdésére és e tekintetben legyen szabad röviden a kivándorlás adataira is rámutatnom. Sajnálattal olvastuk a népszámlálás eddig megjelent eredményeit, a melyekből azt látjuk, hogy Magyarországon a tényleges szaporulat alatta áll a természetes szaporulatnak; látjuk azt, hogy Magyarország szaporulata tiz esztendő alatt kisebb, mint a sűrűbb népességű Ausztriáé. Látjuk, hogy a legjobb magyar vármegyék kétségbeejtően apadnak, kétségbeejtően fogynak; látjuk, hogy a legjobb magyar vármegyébkon a tényleges szaporulat jóval alatta marad a természetes szaporulatnak. Legyen szabad pl. felolvasnom Fehér vármegye statisztikáját, a mely szerint ott tiz év alatt a természetes szaporulat volt 13'4%, ezzel szemben a tényleges szaporulat volt 47% ; Győr vármegyében a természetes szaporulat volt 14'2%, a tényleges szaporulat 37%. És épen igy van ez a többi megyében is, Somogymegyében, Sopronban, Veszprémben, Zalában, Vasban, Esztergomban, sőt ínég a bő és gazdag Torontál is nem tudja a természetes szaporulat által produkált emberanyagot ellátni, ott is dul, pusztitja sorainkat a kivándorlás, és ott is a tényleges szaporulat 0'6% a természetes szaporulat 9-2°/ 0-ával szemben. Ennek a kivándorlásnak meggátlása, a kivándorlás kérdésének rendezése eminens, elsőrangú érdeke a magyar államnak. S én ezt a kérdést a városok helyzetének javításával, a városok befogadóképességének emelésével látom és vélem megoldhatónak. Mert az emberfelesleget a falu [provokálja, az az egészséges falu, a mely olyan emberanyagot produkál, a melynek bizonyos időn belül a falu kis határa kicsinynyé válik. Az egészséges, természetes és helyes nemzeti állapot az, hogy a falu által produkált emberfelesleget lássák el a mi városaink, lássa el a főváros. A főváros azonban már nemcsak hogy az emberfelesleget ellátni nem tudja, de határozottan egy kivándorlás indult meg magából a fővárosból is, az itt látható, észlelhető és tapasztalható nehéz megélhetési viszonyok, az itt tapasztalható lakásuzsora, az itt tapasztalható drágaság folytán. Ennek következtében a mi vidéki városaink vannak hivatva arra, hogy a falu által produkált emberfeleslegnek kenyeret adjanak ; s ha a mi vidéki városaink fejlődni fognak, ha azokban egészséges kulturális és egészséges ipari és gazdasági élet lesz keletkeIgenis mi a nélkül, hogy a falut a várossal szembeállítanék, fontosnak és szükségesnek tartjuk a városok fejlesztését. És e tekintetben én azon az állásponton vagyok, hogy a városok összes szükségleteit az állam el nem láthatja ; ez kétségtelen. De nem láthatja el a pótadó sem, mert hiszen a pótadót a végtelenségig emelni nem lehet. Ennek következtében sürgős szükség van egy egészséges városi törvényre, egy olyan városi törvényre, a mely a városok egész beléletére kiterjedjen, egy olyan városi törvényre, a mely a nélkül, hogy a polgárságnak adózó terheit emelné, e polgárságnak, a városoknak jövedelmeit fokozná. S itt legyen szabad, t. ház, a városi takarékjjénztárak eszméjére rámutatnom, (hlénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) a mely városi takarékpénztárak pl. Németországban az ottani városoknak hatalmas jövedelmet biztosítanak ; és pl. nálunk is Nagykőrösön és Nagybányán 70—80.000 korona évi jövedelmük van e városi takarékpénztárakból ezeknek a városoknak. Hiszen a városi takarékpénztárak biztosítása nagyon könnyű. Azt lehet mondani, hogy ez készen van minden városban ; mert hiszen alaptőkének ott vannak a regálekártalanitási kötvények, betétekül ott vannak a különböző alapok, alapítványok és árvapénzek. Egy egészen rövid törvényjavaslatban meg lehet a kérdést oldani, és kérem a belügyi kormányt, hogy az előző belügyminister, gróf Andrássy Gyula által kezdeményezett lépéseket folytassa, mert gróf Andrássy Gyula ebben az irányban megbízást adott Halász Sándornak, hogy az egységes városi takarékpénztári törvényjavaslatot minél előbb dolgozza ki. Nagyon természetes, kogjr e törvényjavaslatban azután arról is gondoskodni kell, hogy a t. polgármester urak és városi tisztviselők ne üljenek be a különböző bankok és részvénytársaságok igazgatóságába, mert ez mindig ellentétes, mindig inkompatibilis a városi érdekkel. Gróf Andrássy Gyula már szabályozta e kérdést, kiadott egy rendeletet, de ennek is az a hibája, mint a mi összes törvényeinknek, hogy megkerülhető és kijátszható, sőt még csak nem is kell kijátszani, magának a rendeletnek rendelkezése szerint is teljesen figyelmen kivül lehet hagyni. Mert mit mond a rendelet ? Azt mondja, hogy a városi közgyűlés állapitja meg, hogy a polgármester urnak, vagy városi tisztviselőnek valamely közgazdasági tevékenysége inkompatibilis-e a város érdekével, vagy nem. Már most mi történik ? Bejelenti a polgár-