Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-119

28 119. országos ülés 1911 javaslathoz általánosságban szólni ? (Nem!) Miután szólni senki sem kivan, az általános vitát bezárom. Határozathozatal előtt a honvédelmi minister m* kivan szólni. Hazai Samu honvédelmi minister: T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk !) Azt hiszem, nem követek el mulasztást, hogyha a mostani ujoncztörvényjavaslat tárgyalása alkalmával nem teszem szóvá azt a kérdést, a melyet mi az együttes és a kölcsönös védelem elnevezése alatt ismerünk és jjedig azért nem, mert azt hiszem, hogy természeténél fogva e tárgynak megvitatása inkább akkorára halasztandó, a mikor az uj véderőtörvényjavaslatot fogom beterjeszteni. (Ugy van ! a jobboldalon.) De ha érdemileg nem is szólok a kérdéshez, még sem zárkózhatom el az elől, hogy azon vádakkal, a melyeket egyik-másik ellenzéki képviselő ur, jelesen pedig Ábrahám Dezső képviselő ur a közös hadsereg tagjai ellen felhozott és a melyek arra szolgálnak, hogy belőlök érvek kovácsoltassanak a magyar önálló hadsereg felállitására, egy pár szóval ne foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő ur állítása szerint a közös hadsereg tagjai a magyar államiságot nem ismerik el és ők azok, a kik a magyar nemzeti érzést nagyra növeszteni nem engedik, a kik a hazafiságot letörik, a kik a polgári társadalommal nem érintkeznek, a kik azt czivilbagázsnak nevezik, — a mi azt hiszem, az ő részéről csak egy kis kiszinezós — és ők azok, a kik elzárkózva, saját körükben, kártyajátékkal foglalkoznak, ezenkívül pedig másról, mint kutyákról és lovakról nem beszélnek. Csermák Ernő : Asszonyokról is ! (Derültség.) Hazai Samu honvédelmi minister: Én,t. ház, igen fájlalom ezen állításokat, még j)edig nemcsak azért, mert bajtársa vagyok ezen uraknak, hanem mert azokat valóban igaztalanoknak tartom. Igaztalanoknak azért, mert én ismerem a hadsereg tagjait és jól tudom, hogy eszükágában sincs a magyar államiságot perhorreszkálni és negálni, mert tudom, hogy a nemzeti érzést nagyranövesztik, a hazafiságot is növelik, nemcsak azért, mert kell ezt tenniök, hanem azért is, mert ez erőforrásul szolgál nekünk a háborúban nagy tettek véghezvitelére. (Felkiáltások ballelöl: Szolgálna! Ugy van ! jobbfelóí.) Szolgál! Hasonlóképen nem bojkottálják a- polgári társadalmat, mert hiszen ez szintén hatóerőül szolgál nekünk, s a polgári társadalommal ott, a hol kell, szoros nexust tartanak fenn. Egyébként abban a véleményben vagyok, hogy az én általam itt kifejtett gondolatokat a t. közjogi ellenzék számos tagja osztja, a mire eklatáns például szolgál a közjogi ellenzék egyik illusztris vezére, gróf Apponyi Albert, a ki előttem, nyilt színen, többször tette magáévá e véleményemet. Ezek után legyen szabad áttérnem felszólalásom tulajdonképeni czéljára, jelesen arra, (Halljuk ! Hulljuk !) hogy az itt elhangzott beszédekre, illetőleg a tett észrevételekre válaszomat megmárczius 10-én, pénteken. adjam és pedig abban a sorrendben, a melyben az egyes felszólalások történtek, vagy a tárgyak szerint külön-külön, esetleg pedig, a mennyiben az egyes felszólalók által kifejtettekben bizonyos homogenitás van. együttesen. (Halljuk ! Halljuk!) Szabó István t. képviselő ur diffikultálta, hogy a közös hadseregben a magyar nyelv joga nem érvényesül és hogy a közös hadseregben még ma is végtelenül kevés a magyar honos tisztek száma. Azt mondotta, hogy valahányszor kérdést intézett a mindenkori ministerekhez, folytonosan azt a stereotip választ kapta, hogy a magyar ifjúság elegendő számban nem jelentkezik, ennek következtében ők a bajról nem tehetnek. Az én véleményemre azonban a t. képviselő ur nem volt kíváncsi, és hozzám ezt a kérdést nem is intézte. Én az igazság elől nem zárkózom el. Nekem is azt kellene mondanom, hogy annak, hogy az osztrák-magyar hadseregben kevés magyarul tudó egyén szolgál, egyik oka tényleg abban áll, hogy nagyon kevesen jelentkeznek, nem is annyira számszerint, vagyis kvantitative, mint inkább kvalitative. Méltóztatnak tudni, hogy nálunk, Magyarországon még bizonyos huzódozás uralkodik e pályával szemben. A kik jelentkeznek is, rendszerint olyanok, a kik más polgári pályát választani nem tudnak. E tekintetben utalhatok arra az általánosan ismert tényre, hogy ha valaki a gimnáziumokban nem tud prosperálni és egyikmásik tárgyból megbukik, az illetőnek apja mindjárt kijelenti, hogy jó lesz a fiu katonának (Igaz ! Ugy van! Derültség.) és elmegy az apa vagy a nagybácsi a tanárhoz, s megkéri szépen, adjon a fiúnak jó kalkulust, hisz ugy sem fogja tovább folytatni polgári pályafutását. A tanárok jószívű emberek lévén, behunyják szemüket, megadják a jó kalkulust és az a fiatalember eljön hozzánk. Nekünk is jó a szivünk, felveszszük, de természetszerűen nálunk sem tud prosperálni és ennek következtében nagy száma megbukik. Jelenthetem a t. háznak, hogy a népesség számarányához képest a közös hadseregbeli hadapródiskolákban és a többi katonai képző- s nevelőintézetekben most tényleg megvan az a szám, a mely minket jogosan megillet, a mennyiben 43— 44% magyar honos ifjú van ez iskolákban. Egészen más kérdés azonban az, hogy hányan jönnek onnan ki. E tekintetben bátorkodom jelezni, hogy körülbelül 31—32% végez kellő eredménynyel, mig 10% elesik. Hogy a közös hadseregben ma is észlelhető az a jelenség, hogy nem szolgál annyi magyar tiszt, mint a mennyi minket jogosan megillet: ez, ha szabad ezzel a kifejezéssel élnem, tulaj onképén az elmúlt századoknak bűne. Nem léptünk be a hadseregbe, ennélfogva a hadsereg tisztikarát tényleg idegen nemzetiségekkel telitették és ha ennek következtében most reparálni kívánjuk a dolgot, mindenesetre időre van szükség, hogy a kellő számú helyeket elfoglalhassuk. Annak a jelenségnek, hogy nekünk a hadseregben nincs kellő számú magyar tisztünk, egy