Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-118

118. országos ülés 1911 márczius 9-én, csütörtökön. 1äB Noha még igen sok dologra szerettem volna a ház figyelmét felhívni, végül még csak egy kérdést legyen szabad egészen röviden érintenem. (Halljuk ! Halljuk !) A dolog természetéből folyik, gyakran halljuk is, hogy az egész véderő-reformról lesz alkalmunk beszélni akkor, midőn a kormányjavaslatok a ház előtt feküsznek. Ezt igy in thesi el lehet fogadni; a gyakorlat és az igazi parlamentáris élet azonban azt tanitja, hogy a parlamentben a különböző pártok vitája nem mindig, . sőt igen gyakran nem is elsősorban arra szolgál, hogy egy tárgyalás alatt levő javaslatnak részletei vitattassanak meg, hanem a parlamentnek egyik legszebb hivatása, hogy eszméket vessen bele a közvéleménybe, hogy gondolatokat vessen fel és ezek a gondolatok azután meghányva, megvetve, megvitatva minden oldalról, átszűrődjenek az ország közhangulatába és ezeket a gondolatokat azután szerkeszsze meg a kormány törvényjavaslat alakjában. Ebből a szempontból, azt hiszem, a legkevesebb, a mit a véderő tekintetében az igen t. minister úrtól kívánhatunk, a következő. Tudjuk azt. hogy a közös hadsereg és a haditengerészet fejlesztésére nézve minő tervei vannak az illetékes hadügyministernek és a tengerészet vezetőjének, Montecuocolü admirálisnak ; tudjuk, hogy ezekkel egyelőre mennyire azonositja magát az igen t. kormány ; egyszóval tehát nagyjában számolhatunk már a közös hadsereg és a haditengerészet fejlesztésének kontúrjaival. Konkrété azonban még nem lehet e kérdéssel foglalkozni, mert abszolúte nem ismerjük a honvédelmi minister ur terveit a honvédség fejlesztésére nézve, pedig ez mindenképen igen lényeges, igen nagy horderejű kérdés. Valljuk be, hogy daczára a szomorú emlékű Fabriczius e terembe való bevonulásának, a honvédség még mindig sokkal közelebb áll hozzánk, mint a közös hadsereg, már csak nyelvénél, intézményénél fogva is. Szükséges tehát tudnunk a honvédség fejlesztésének legalább általános körvonalait, már csak azért is, hogy ha a költségvetés vitájába belemegyünk, a mi legközelebb meg fog történni, végleges számokkal számithassunk. Hisz a pénzügyminister ur rendes szokásától eltérőleg bőségesen osztogatja a pénzt a közös hadsereg számára és megnyugtatni igyekszik bennünket, hogy mindezt el is birja az államháztartás ; arra nézve azonban, hogy a honvédség fejlesztése mennyibe fog kerülni, egy szót sem szól. Beszélnek 20—50 millióról, de valószínű, hogy az 50 milliónál fogunk találkozni. Azt hiszem, a nemzet és az országgyűlés elvárhatja, hogy a t. honvédelmi minister ur előzetesen felvilágosítson bennünket azokról a főbb tételekről, a melyek a költségvetési vitában feltétlenül kell. hogy számba jöjjenek, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Végül még egy dolog van, a melyet a nemzet és az országgyűlési pártok is elvárhatnak ós kérhetnek : mondja meg a t. honvédelmi minister ur, KJÉPVH. ífAPLÓ 1910—1915. VI. KÖTET. mikor fogja előterjeszteni a véderő]avaslatot, és ha szabad még a kiváncsiskodásnak egy kis toldásával élnem, legyen szabad kérdeznem, hogy a katonai bűnvádi perrendtartás szintén előkerül-e és vájjon benne lesz-e abban a perrendtartásban a magyar nemzetnek az a joga, hogy minden magyar honpolgár a maga bírája előtt az egész vonalon a magyar állam nyelvén kezeltessék, s hogy necsak kihallgassák magyar nyelven, de az egész bíráskodás magyar nyelven történjék? Azt hiszem, a mikor a t. honvédelmi minister urat ezeknek a kérdéseknek őszinte, nyílt, terminushoz kötött megvilágítására felkérem, szolgálatot teszek a további tárgyalások, a budgettárgyalások sima menetének is, mert a nélkül, hogy e tekintetben tisztán lássunk, nyugodt és sima tárgyalásokra e tekintetben gondolni sem lehet. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezek előrebocsátása után még egyetlen egy momentumot akarok felhozni azoknak kiegészítésül, a miket t. barátaim erről az oldalról a hadseregnek nyelvi szempontból való kiépítésére, a magyar nyelvnek érvényesítésére és a magyar nemzeti érzületnek fejlesztésére nézve mondottak. Egyetlen egy momentumot akarok kiemelni, a melyet a magam munkásai körében most már évek sora óta rendszerint tapasztalok. Ez a következő : Nagyobb számú tót munkást kapok évrőlévre gazdaságomba. A midőn ezek a munkások beállítanak, megkérdezem őket, ki tud magyarul, ki tud németül és ki tud más nyelveken. Mindazok, a kik magyarul tudnak, egészen biztos, hogy jelentik azt is, hogy megtanultak magyarul, mert: kérem, én a honvédségnél szolgáltam. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Azok pedig, a kik németül tudnak, tisztelettel jelentik : kérem, én a császárnál szolgáltam, érdekes, hogy nemcsak a nyelvben, hanem az érzületben, a gondolatban is egészen más a felfogás azoknál, a kik a közös hadseregben, és azoknál, a kik a honvédségnél szolgáltak. Akárhány emberem, a ki nálam munkás volt, a kivel németül kellett beszélnem, mind a császárról, a császárságról beszélt, sőt akárhány ugy beszélt, hogj^ »bei uns in österreich«, pedig valahol Bornemisza Lajos t. barátom vidékéről lehetett. (Derültség balfelől.) Igenis, ilyennel is találkoztam. Viszont, a kik a honvédségnél szolgáltak, még ha oly honvédezrednél szolgáltak is, a hol a legénység óriási többsége természetszerűleg tót nemzetiségű, mégis az a vezényszó, az a szolgálati nyelv, az az egész vezetés és szervezet, a melyben élnek, beléjük önti a magyarság, a magyar nemzet, a magyar nyelv iránti érzéket. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ez oly tapasztalati tény, a melyet csak egygyel legyen szabad en parenthése még kiegészítenem és a melyre igazán kérem a honvédelmi minister urat, hogy gondoljanak rá akkor, a midőn a nemzetet a véderő túlságos fejlesztésével anyagilag igen erősen meg akarják terhelni, 4