Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.
Ülésnapok - 1910-126
126. országos ülés 1911 márczius 23-án, csütörtökön. 203 rát, 24, 28 és 14 millió koronás póthitelt kért és ez kitesz 102 milló koronát. Másrészt hivatkozott arra, hogy erre az időre esik az annexionális költség, a melyet semmiféle kormány nem tudott volna kikerülni, a melyet fizetnie kellett annak épugy, mint a hogy fizetnie kellene a jelenlegi kormánynak, ha véletlenül most következnék be ez a történelmi esemény. Ez az összeg kitett 234 millió koronát. Ha ezeket az összegeket levonjuk a 796 millióból, látni fogjuk, hogy igenis, erős emelkedést mutatnak a jövendő katonai terhek szemben azokkal, a melyeket összehasonlított a pénzügyminister ur, mert azok a katonai terhek e költségek levonása után semmiesetre sem voltak olyanok, a minőket most vettünk magunkra. Nem lehet tehát arra hivatkozni, hogy itt emelkedés tulajdonképen nincs is. Azonkívül a hiteltúllépés a hadsereg részéről véleményem szerint ezután is be fog következni, annál is inkább, mert a pénzügyminister maga jelentette ki, hogy a mostani költségvetésnek meg lesz az az előnye, hogy hiteltúllépések nem igen fognak bekövetkezni, mindössze arra kapott előre engedélyt a hadvezetőség, hogy 10 millió koronáig újból kérhet póthitelt. Ha akkor ilyen előzetes engedély nélkül 24, 28 és 14 millió korona póthitelt kért, most, ha 10 millióra kap előre engedélyt, egészen bizonyos, hogy nem a 10 milliót, hanem megint a régi póthiteleket fogja kérni, ugy hogy e tekintetben egyáltalában nem járunk jobban. A hadügyi költségek terhét főkép azzal igyekszik a hadügyi vezetőség magyarázni, a nemzettel elfogadhatóvá tenni, hogy tulajdonkép mindaz az áldozat, a mit a hadseregért hozunk, nem improduktív áldozat, sőt az semmi más, mint egy biztosítási dij, a melyet a nemzeti vagyon biztosítására fordítunk. Ha elfogadjuk ezt a tételt, a mely ki van fejtve a Magyar Katonai Közlöny januári számában, sőt elfogadjuk a hadvezetőség számítását is, hogy mennyit tenne ki az az összeg, a melyet biztositanunk kell, akkor is azt fogjuk találni, hogy igen-igen drága biztosítási dijat fizetünk és nagyon indokolt volna ennek a biztosítási költségnek valamelyes leszállítása. Huszár Károly (sárvári): Többe kerül a kerítés, mint a ház! Haller István: Mert az a katonai szakíró, a ki a biztosítási dij teóriáját feszegeti, és a ki a biztosítási dijjal hasonlítja össze a mi katonai kiadásainkat, kiszámítja, hogy egy esztendős háború, a mely ellen magunkat biztosítani kell, nekünk 7 1 j-2 milliárd koronába kerülne. Ha ehhez hozzászámítjuk még mindazokat a károkat, a melyeket egy háború okozna, részben az iparnak vagy mezőgazdaságnak okozott károsodások által, részben azzal, hogy minden produktív munka megcsappan bizonyos tekintetben háború idején, kiderül, hogy összesen 15 milliárd korona nemzeti vagyon biztosítására áldozunk mi . . . Szmrecsányi György: Még nincsen napirend! Haller István: ... fél milliárd korona évi biztosítási dijat. Hát elfogadva ezt a számítást, akkor is kitűnik, hogy mi biztosítási költség fejében fizetünk évente 2^2, illetőleg ^l^jo-ot. Azzal szemben, hogy magánvagyon biztosításánál ezrelékeket fizetünk, hogy a biztosított értéknek csak ezrelékeit képezi a biztosítási dij, miután itt százalékokról van szó, feltétlenül azt kell konstatálnunk, hogy nagyon drága biztosítást kötünk akkor, mikor a hadseregre fél milliárdot költünk. Annál nagyobb ez a biztosítási dij, mert a számítást nem is lehet ugy eszközölni, mintha nekünk minden esztendőben háborúra kellene készülnünk, mert a nemzetek nem viselnek minden esztendőben háborút. Ha tehát ezt a lehetőséget is figyelembe vesszük, hogy t. i. csak 10—15—20 éves időközökben lehet egy nemzetnek olyan háborúja, melyben 15 milliárd korona vagyont kell megvédelmeznie, akkor ez a biztositási dij még igen-igen sok százalékkal növekedik és indokolt az az álláspontunk, hogy a biztositási dij leszállítására kell törekedni minden nemzetnek, elsősorban a vagyonban szegény magyar nemzetnek. T. ház! A pénzügyminister ur azzal is igyekezett enyhíteni a katonai követelésekkel szemben támasztott aggodalmakat, hogy azt mondotta: ha majd befejezzük 1915-ben azokat a reformokat, a melyeknek a bevégzésére a hadügyi kormányzat ezeket a költségeket kérte, akkor financzialiter és politikailag is egy nyugvóponthoz érünk és igen hosszú ideig nem fog felmerülni ezen a czimen semmiféle rendkívüli követelés. Ha ez tényleg így volna, egyike lennék azoknak, a kik szívesen honorálnák ezt a kijelentést ós a legszívesebben építeném jövendő reményeimet arra, hogy el fog.jönni egy bizonyos boldog idő és pedig 1915-ben, a mikor a hadügyi költségek nem fognak nőni, a mikor rendkívüli követelésekkel nem fogunk szemben állani, egyszóval, a mikor a nemzeti jövedelem többletét mindig jobban és jobban fordíthatjuk kulturális és produktív belső czélokra és nem fog minden felhajtható államjövedelmet a katonaság elnyelni. Sajnos azonban, a pénzügyminister úrral szemben kénytelen vagyok Schönaieh hadügyminister úrra, és Montecuccoli tengerészeti parancsnok úrra hivatkozni, a kik a delegáczióban egészen másként beszéltek. Igyekeztek minket előkészíteni arra, hogy mindaz a költség, a melyet most kérnek, tulajdonképen csak öt esztendőre van kérve. Öt esztendő múlva ujabb szabadkezet nyernek, és újra előröl kezdődik a követelés, (Zaj. Elnök csenget.) sőt, hogy esetleg sokkal többet fognak követelni, mint követelnek ez idő szerint tőlünk. Schönaieh hadügy36*
