Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-125

ÍQÍ 1$5. országos ülés 19ii märczius 2t-én, szerdán. let, de nincs meg a mellékutakon. Tapasztalás­ból beszélek és nagyon örvendek annak, hogy ez utón nyilt alkalmam eddigi tapasztalataim­nak kifejezést adni. Szerintem a mellékutak állandó figyelemmel tartása sokkal fontosabb, mint a közlekedésnek átadott utakéi. Már többször volt szerencsém a mélyen t. képviselőház és kormány figyelmét azokra a tarthatatlan szocziális, kulturális, közegészség­ügyi és gazdasági állapotokra felhívni, a melyek Beregmegyében, Máramarosmegyében és a Fel­vidék több részén is fennállanak. Ezek mind összefüggnek ezzel a bevándorlással. S daczára annak, hogy kérdést intéztem akkor a belügy­minister úrhoz, hogy mint szándékozik e be­vándorlás elé gátakat építeni, nem kaptam fele­letet, semmi intézkedés erre nézve nem történt, és ez a népvándorlás, ez a népcsere Magyar­országon folyik szüntelenül tovább, kárára ma­gának annak a zsidóságnak, a mely itt lakik közöttünk, és kárára az egész ország minden keresztény népeinek. (Helyeslés a néppárton.) A felvidéki állapotokra nézve egy igen jellemző adatot vagyok bátor felolvasni, a hol egy czikkiró a Görög Katholikus Szemlében foglalkozik mindazon interpellácziókkal, a melyek itt elhangzottak és mindazon pamfletekkel, a melyek jobbról és balról különböző újságokban és önállóan is megjelentek a beregmegyei és,a máramarosmegyei állaj>otokra vonatkozólag. És egy helyszínén lakó egyén a következőket írja (olvassa): »Van igazság jobbról és balról is. De nem folytatom tovább. Elégnek tartom a kö­vetkező tényeket leszegezni: Beszéltem egy tisza­bogdányi emberrel, a kinek intelligencziája messze túlhaladta a magyar vidékek lakójának intelli­gencziáját, és beszéltem Ungvártól nem messze lakó emberrel, a ki egész természetes dolgokként mondta el, hogy postamesternőjük a tíz koronás pénzküldeményért is két koronát szed be tőlük, és beszéltem emberrel, a ki egy ügyvédnek 600 koronás tehermentesítésért 50 koronát fizetett, emberrel, a ki néhány száz tojással megnyerte perét, emberrel, a ki a tanítónak 50 korona kölesön-kamatának fejében egy évre 68 igás nap­számot dolgozott, emberrel, a ki a papját pré­dikálni nem hallotta, de temetésért fizetett neki 80 koronát, emberrel, kinek fia három év után sem tud olvasni, de kitűnően kapál a tanító kertjében, emberrel, a ki a faluban első gazda, de a közóhaj ellenére vele szemben bevándorolt zsidót választatott meg bírónak a főszolgabíró.« Ez oly teljesen elfogulatlan ember bírá­lata, a ki a mi elmondott szavainkat is kellő kritikával kiséri, de a ki ott él a nép közt; ezek oly megjegyzések, hogy lehetetlen elzár­kózni attól a gondolattól, hogy az ország e beteg részét sürgősen vizsgálat alá kell venni, és meg kell tenni mindent, a mi alkalmas, hogy ott is modern európai életet teremtsünk a határvidéken. Elhangzott Nyitrán egy beszéd a többség egyik vezérétől, a mely beszédben gróf Tisza István közös eljárásra, közös küzdelemre hívta fel mindazokat, a kik a pozitív vallásos­ság és a keresztény erkölcsök alapján állanak ebben az országban. Legyen meggyőződve gróf Tisza István és mindazok, a kik az országnak és a nemzetnek erkölcsi felfogására és a keresztény erkölcsök alapján való megtartására súlyt fektetnek, hogy mindenkivel szívesen összefogunk a küzdelemre, a mely arra irányul, hogy a népet valóban Krisztushoz vezessük vissza. De amikor mi, a mint" akárhányszor megtörténik, véres küzdel­meket folytatunk ebben az országban, hogy ennek a keresztény irányzatnak érvényesülést szerezzünk a közéletben is, akkor épen arról az oldalról és abból, a nyitrai szónoktól nem messze eső táborból kapjuk a legerősebb táma­dásokat. Nagyon szívesen visszamegyünk Krisz­tus eszméjéhez, erkölcsi tanításához, a mely a keresztény evangéliumban foglaltatik, de semmi kedvünk visszamenni a Krisztus korabeli, vagy akár a hozzánk közelebbeső, de már elmúlt idők politikai, gazdasági és szocziális környezetébe és viszonyok közé. (Helyeslés a néppárton.) Sokat beszélünk ebben az országban a fele­kezeti békéről. Ez a felekezeti béke mindenki­nek megvan az ajkán, de nagyon keveseknek van a szivében. Hiszen ma nyíltan és őszintén sem a kormány jiadjairól, sem a többség sorai­ból itt a házban a katholikus vagy keresztény álláspontot nem támadják. De ki tud a többség soraiból biztosítani bennünket, hogy ez a tá­madás előbb-utóbb nem fog-e bekövetkezni ? Mi katholikusok erre az időre tartjuk készen a puskaporunkat, (Mozgás a jobboldalon.) és ezzel nem zavarjuk meg a társadalmi békét, hanem az egyház szabadságát, függetlenségét és a katho­likusoknak, mint állampolgároknak teljes egyen­jogúságát féltékenyen őrizzük, hogy jövőben se érhesse támadás. (Ugy van! balról.) Ki ne látná ma, hogy akkor, a mikor fegyverszünet és szélcsend van a valláskérdések­ben itt a házban, künn a társadalomban ez a felekezeti harcz már folyik, ez a vallási harcz már folyik azonban az orgánumokban is, a me­lyek a kormánypárt orgánumai. Egy lappangó Kulturkampf van. Méltóztassék figyelemmel ki­sérni a tanáregyesületekben történő dolgokat, a tanitőkörökben történő dolgokat, a katholikus tanároknak, katholikus tisztviselőknek vessző­futtatást kell szenvedniük, csak azért, mert katholikusok. Kérdés tárgyává teszik azt, hogy élhetnek-e az állam által alkalmazott tanárok vagy tanítók azon jogukkal, hogy vallásukat saját tetszésük szerint gyakorolhatják-e. Látjuk napról-napra, hogy ujabb és ujabb katholikus tanárokat kez­denek ki. Ma Zomborban, holnap Egerben, holnapután másutt. A ministerium egy kiváló tisztviselőjét, a kinek működése csak tiszteletet érdemel minden részről, állandó üldözés tárgyává teszik — báró

Next

/
Thumbnails
Contents