Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-118

10 118. országos ütés Í911 sebb ember-e, nem tudom, nem hagy-e bátra özvegyeket és árvákat; nem is kutatbatom mindezt, mert nekem kötelességemmé van téve, hogy gyilkoljak, tehát gyilkolok minden gondolkozás nélkül. A modern technika minden vívmányával arra törekszenek az államok, hogy minél tömegesebben tudjanak háborús bonyodalmak idején gyilkolni. Az, hogy ez által egyik vagy másik állam anyagi előnyöket szerez magának, pl. gyarmatot akar alapítani, csak nem lehet ok erre ? Alikor sokkal több oka van az állam határain belül annak, a ki. mondjuk, éhezik, a ki az éhhalállal küzd, ahhoz, hogy leüsse a másik embertársát, hogy megszerezze magának a megélhetésre szükséges eszközöket. De nemcsak a modern technikát fogják be ide, hanem a tömeges véráldozatokon kivül még óriási pénzáldozatokat is vagyunk kénytelenek hozni azért, hogy az egyik államfőnek a másik államfő elleni esetleges konfliktusát, mi, népek, életünk árán intézzük el. Én egyszerűen nem értem a népeknek a kiskorúságát ebben a kérdésben, nem tudom megérteni, hogy-nem látják be azt, hogy a népeknek tulaj donképen az lenne az egyedüli czéljuk, hogy leszereljenek, hogy békét teremtsenek és békességben éljenek egymás mellett; nem tudom ezt megérteni annál kevésbbé, mert hiszen óriási erőinket jóval meghaladó pénzáldozattal jár a háborúsdi. Tessék azt elgondolni, hogy ha nekünk nem kellene hadsereget fentartani, mennyivel több pénz jutna kulturális intézményekre, mennyivel több utat, mennyivel több vasutat, mennyivel több iskolát tudnánk fentartani. Ha p. o. megnézzük a kultusztárczát, a legfontosabb tárczát, hogy az miként van dotálva és összehasonlítjuk a hadügyi tárczával, akkor elszörnyüködik az ember azon, hogy ilyen óriási áldozatokat kell hoznunk csak azért, hogy ha esetleg majd 50—100 év alatt egyszer háború lesz, hogy akkor mi majd megvédelmezhessük magunkat. Hiszen ezért nem tud tulaj donképen ez a nyomorult nép megélni és ezért nem tud ez a nyomorult ország fejlődni, mert ha kulturális czélokra forditanók 50, 60, vagy nem tudom, hány év alatt azokat az összegeket, a melyeket a hadsereg részére adunk ki, akkor boldog ország volnánk, és a mellett az adó is sokkal kisebb lenne, mert nem kellene akkora összeg arra, hogy kulturálisan fejlődhessünk és haladhassunk. A népeknek meg nem bocsátható kiskorúsága, hogy belemennek ebbe a katonásdi játékba és katonásdit játszanak azért, hogy ha esetleg majd 50 vagy 100 év múlva háborúskodunk, megvédelmezhessük magunkat. (Zaj és közbeszólás jobbfelől.) Az én t. képviselőtársamnak, ugy látom,nagyon tetszik a dolog és komikusnak, mulatságosnak tartja, pedig én a legnagyobb komolysággal beszélek. Nagyon fogok örülni, úgyis ritkán részesülünk abban a kiváló szerencsében, hogy munkapárti szónokot hallgathassunk, ha t. képviselőtársam lesz kegyes felszólalni és argumentumaival meggyőz arról, hogy nem igaz az, a mit elmondtam, rnárczius 9-én, csütörtökön. hogy tévedésben vagyok. Kijelentem, hogy ä mennyiben én tévedek, mindenkor lojálisán el fogom ismerni tévedésemet; de meg vagyok szentül győződve, hogy abszolúte a legnagyobb őrültség az, hogy mi, nemzetek és népek, óriási vér- és pénzáldozatokat hozunk azért, mert ezt felsőbb helyről igy kivánják, és mert ez van nekünk kiadva ordréban. Talán azt mondja t. képviselőtársam, hogy ez a hadsereg, a melyet fentartunk, a mienk ? Nem. Nem is közös az a hadsereg, mert a legfőbb hadúr azt mondj a arról, hogy ez »meine Armee«; még tévedésből sem halljuk soha máskép mondani, én vigyáztam, hogy esetleg tévedésből nem mondja-e azt, hogy »unsere Armee«, de csak mindig »meine Armee«-t hallottam, pedig mi" tartjuk fenn az Armeet, az óriási pénz- és véráldozatot mi hozzuk ; akkor lenne tulaj donképen »meine Armee«, a hadsereg, ha a másik fél, az államfő adná hozzá a pénzt és fogadná fel a- szükséges legénységet a maga vagjronából. De meg vagyok győződve arról, hogy ha a hadseregeket az államfőknek kel» lene fentartani, akkor már nagyon közel volnánk a leszereléshez, sőt már nagyon régen leszereltünk volna. (Ugy van! Derültség balfdöí.) De mivel épen a népeknek kell ezt fentartaniok és a népek még nem értek meg annyira, hogy belátnák azt, hagy hiszen az csak fikezió, hogy nekik egymás ellen kell menni, azért nem következhetik ma még be a leszerelés. Mert pl. mi bajunk nekünk a francziákkal, mi bajunk a szerbekkel, mi bajunk a németekkel, mi bajunk a bosnyákokkal ? Nem élhetünk mi meg szépen egymás mellett ugy, mint az ország határain belül megél az egyik ember a másik mellett ? Nem lehetne a vitás kérdéseket eldönteni más módon, mint ugy, hogy döntsön a fegyver ? T. képviselőház ! Lehet, hogy mulatságos a felfogásom, de én nem tudom máskép megérteni ezt a dolgot. Nem látom be, miért kellene milliókat feláldozni egyért. Ez a jelszó régen lejárt. Most egészen más jelszó van. Igenis, tessék megadni az államfőnek azt, a mi megilleti, de tessék megadni azoknak, a kik az államhatalmat áldozatokkal, pénzzel, vérrel fentartják, azt, a mi őket megilleti. Nagyon jól tudom, hogy e dolgokon nem lehet máról-holnapra változtatni, hogy nem lehet azt mondani, én leszerelek, szereljenek le a többiek is ; mert hiszen ily egyszerűen az egész világon ezt nem lehet elrendezni. De hogy miért ne tenne a magyar parlament e tekintetben kezdeményező, illetőleg folytatólagos lépést, azt nem tudom megérteni. Miért ne láthatná be a magyar parlament, hogy a világbéke a legnagyobb áldások egyike lenne az emberiségre ? Hiszen a béke áldás a családban, áldás a községben, áldás az országra nézve, miért ne lenne az az egész vüágra nézve ? Ha nem is tudnók elérni azt, hogy a mi inicziativánkból megteremtsük a világbékét; de ha kezdeményezésünk • kel csak egy hajszálnyival tudnók előbbrevinni a