Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-124

I2í. országos ülés 1911 márczius 21-én, kedden. 13? Hiányoknak, a mintáknak és a védjegyeknek kiállításokon való időleges oltalmáról (írom. 240), Továbbá van szerencsém egy jelentést benyújtani, a budapesti h. é. vasutak r.-t. által a budapest—szentendrei vonalán tervezett második vágány, a budapest—kerepesi vonalon létesítendő uj vágány-összeköttetés, a czinkota—kerepesi vonalon létesítendő második vágány és a fentiekkel kapcsolatos létesítmények engedélyezése tárgyában; továbbá egy jelentést, a nyíregyháza-vidéki kis vasút buj—balsai szárnyvonalának engedélyezése tárgyában, és végül az erdélyvidéki li. é. vasút tulajdonában lévő több vasút egyesítési engedély okiratának kiadásáról. (Helyeslés.) Kérem az első javaslatot, t. i. azt, a mely a találmányok időleges oltalmáról szól, a közgazdasági bizottságnak, a vasutakra vonatkozó bárom jelentést pedig a közlekedési és a pénzügyi bizottságnak kiadatni. Elnök: A kereskedelemügyi minister ur részéről benyújtott törvényjavaslat a szabadalmazható találmányoknak, mintáknak és védjegyeknek kiállításokon való időleges oltalma tárgyában, ki fog nyomatni, a ház tagjai közt szét fog osztatni s előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a közgazdasági bizottsághoz utasittatik. A kereskedelemügyi minister ur részéről benyújtott három rendbeli, vasutakra vonatkozó jelentés pedig szintén kinyomatván és szétosztatván, előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a közlekedési és a pénzügyi bizottsághoz utasittatik. Fölkérem most gróf Lázár István képviselő urat, mint a háznak vizsgálati ügyben kiküldött biztosát, hogy a házszabályok 81. §-ában előirt esküt letegye. Szojka Kálmán jegyző (olvassa az eskümintát; gróf Lázár István leteszi az eshiit.) Elnök: Következik a napirend értelmében az 1911. évi állami költségvetés (írom. 205—213) általános tárgyalásának folytatása. Hammersberg László jegyző: Vajda Sándor! Vajda Sándor: T. ház! Mindenek előtt kijelentem a nemzetiségi párt nevében, mivel a kormány iránt bizalommal nem viseltetik, a költségvetést x általánosságban sem fogadja el. Pártom nem szándékozott e tárgyhoz felszólalni, mert tisztában vagyunk azzal, hogy a mi tevékenységünk a jelen országgyűlés tartama alatt nem itt a j>arlamentben kell, hogy érvényesüljön, hanem künn a perifériákon, hogy majd ha választások következnek, ne jöjjünk ismét oly kevesen be, mint ma, hanem jöjjünk be számszerint annyian, a mennyien be kellett volna hogy jöjjünk most is, ha tekintetbe vcszszük, hogy pártunkra összesen több mint 50.000 szavazat adatott le. De az a körülmény, hogy a nemzetiségi kérdést néhány szónok felhozta, és mert a napilapokban minduntalan felbukkan az a hir, hogy a nemzetiségi békét és különösen a románokkal való békét elő akarja mozdítani KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. VI. KÖTET. egyik-másik, a kormányhoz közel álló képviselő és politikus, ez késztetett minket arra, hogy a tárgyhoz hozzászóljunk. Gróf Tisza István t. képviselőtársam volt az, a ki, mióta a választási kampány-ban részt kezdett venni és agitácziós körútjára indult, szintúgy mint első parlamenti beszédében, a nemzetiségi kérdést komolyan tárgyalta és azt a benyomást tette ránk is, hogy komolyan foglalkozik e fontos kérdés megoldási módozataival. Ez kötelességünkké teszi, hogy mindama igen t. képviselőtársainknak, a kik a békét őszintén óhajtják, úgyszintén azoknak is, a kik a nemzetiségekkel való kibékülésnek ellenségei, tiszta bort öntsünk a pohárba, és felvilágosítsuk őket a felől, melyik álláspontot foglalja el a nemzetiségi párt és különösen a nemzetiségi pártnak minden román tagja, azzal a békeprogrammal szemben. Nagyon komoly szavak voltak azok, a melyeket gróf Tisza István 1910. Julius 12-én tartott beszédében mondott. O azt mondta, hogy (olvassa): »Ez a kérdés — t. i. a nemzetiségi kérdés — a magyar nemzeti létnek legfontosabb kérdése.« Aztán konstatálta, hogy (olvassa): »Talán évtizedeken át nem volt meg a kellő pillanat arra, hogy nemzetünk számára biztosítsuk azt a pozicziót a lelkekben, a szivekben, a kedélyekben, melyet megérdemel és a melyet el kell hogy foglaljon, azért, hogy betölthesse hivatását, azért, hogy fenmaradhasson.« T. ház! Mikor gróf Tisza István arra a meggyőződésre jutott, hogy a nemzetiségi kérdés megoldása nélkül a magyar faj jövője nem biztositható Európának ezen jjontján . . . László Mihály: Ezt nem mondta! Vajda Sándor: . . . én igy értelmezem. . . . akkor hinnünk kell, hogy ő komolyan akarja a nemzetiségekkel és különösen a románokkal való békét. Megütközéssel látom ugyan, hogy egyfelől azt követeli, hogy a csendőrséget, az államrendőrséget mozgósítsák ellenünk, (MlenmondásoJc a jobboldalon és a középen.) azután beszéde vége felé konstatálja azt, hogy »e kérdést hatalmi eszközökkel nem, ezt a kérdést csak a lelkeknek, a sziveknek, a kedélyeknek egymást megértésésével lehet megoldani«. Ezt az utóbbi tételt mi igenis elfogadjuk, mert lett légyen a múltban bármi félreértés közöttünk és a magyar parlament többi pártjai között és bármint agitáltunk jogainkért és népeink szabadságáért, mindig azt tartottuk szem előtt, hogy önöknek bebizonyítsuk, hogy mindaddig, a mig az önök részéről nem lesznek ilyen hangok hallhatók, mindaddig, a mig a talajt nem készítik önök elő, mindaddig hiába való minden. Igenis, gróf Tisza Istvánnak eme szavai a legnagyobb eredmény, a mit mi elérhettünk parlamenti tevékenységünkben, mert tisztában voltunk azzal, midőn néhányan az aktivitást kezdeményeztük és arra törekedtünk, hogy a 18