Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-118

8 118. országos ülés 1911 márczius 9-én, csütörtökön. tizedek óta, de különösen a legutolsó évtized alatt a legjobban érdekelte népünket. Folyton számított erre a nép, sőt arról értesültünk, hogy a kétéves katonai szolgálat életbeléptetése küszöbön áll. Kevés köszönet lesz benne, ha ugy lesz megvalósítva, a mint kilátásba helyezik; mert az van mondva, hogy lényeges létszámszaporitással fog együtt járni és tulaj donképen a szolgálati időnek két évre való leszállítása statisztikai számításaink szerint végeredményben csak 10—12 ezer embert fog érni. Mi nem így gondoltuk ezt a kétéves katonai szolgálatot, és mindenesetre kérnők az igen t. kormányt, hogy ha már elengedhetetlenül szükséges a létszám szaporítása a kétéves katonai szolgálattal kapcsolatosan, méltóztassanak azt a minimumra redukálni ; mert a mint beszédem elején kifejtettem, folyton nagyobb létszámnak elvonása a nemzeti produktív munkától és azoknak is nagyobb szolgálati idővel való megterhelése, a kik eddig két hónapos szolgálatot élveztek, nagyon nagy terhet fog jelenteni a nép gazdasági életére, olyan terhet, a melyet az egész nemzet gazdasági, vagyoni állapota meg fog érezni. Arra kérem továbbá a minister urat, szíveskedjék közrehatni, hogy az a párbaj-mánia, a melynek forrása és gyökere minden országban a hadseregben van, minél szűkebbre szorittassék. (Helyeslés a baloldalon.) A becsület védelméről az államnak oly mértékben kell gondoskodnia, hogy a fizikai nyerserőnek és ököl jognak ez a brutális és barbár szokása feleslegessé váljék. A magunk részéről elvi álláspontból teljesen tarthatatlannak, antiszooziálisnak és brutálisnak, a keresztény morállal ellenkezőnek tartjuk a párbaj intézményét, és meggyőződésünk, hogy a hadseregnek kellene jó példával előljárni, hogy a legkómikusabb és leghaszontalanabb esetekben is az ököljognak ez a csúnya és eléggé el nem ítélhető szokása társadal mi életünkből végre teljesen kikiiszöböltessék. (Helyeslés a haloldalon.) Ezzel bevégzem azt, a mit mondani akartain. Kérem az igen t. minister urat, hogy mindezen szempontokra legyen ügyelemmel. A véderőjavaslatnál lesz módunk és alkalmunk — nekem is, pártomnak is — mindezeket bővebben megindokolni és megmagyarázni. Addig arra kérjük a t. minister urat, méltóztassék ebben a két kérdésben : a katonákkal való bánásmód és a párbaj kérdésében a kezdeményező lépéseket megtenni arra, hogy egy gyökeres átalakuláson menjen keresztül katonai életünk. A törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés a baloldalon.) Elnök : Szólásra ki következik ? Hammersberg László jegyző Kovács Gyula! Kovács Gyula: T. képviselőház! Az ujonezmegajánlás, a büdzsé joga volt ezideig az a jog a nemzet kezében, a melylyel az alkotmányos formákat megvédelmezhette. Nem volt más fegyvere, nincs ma sem más fegyver a kezünkben, mint az ujonozmegajánlás és a büdzsé megtagadása, a mivel azt a kevés jogot, melylyel rendelkezünk, megvédelmezhetjük. Ma már ezekből a jogokból tulaj donképen kötelességek lettek. Ma már az ujonczmegajánlást kötelességnek tekintik, s ugy vélik, hogy a nemzetnek nem joga, hanem egyszerűen kötelessége az ujonezokat megszavazni. Nemcsak felülről, nemcsak Ausztria részéről, Bécsből halljuk ezt, hanem nagyon sok esetben a munkapártnak, a parlament legnagyobb pártjának felfogásával is találkozik ez a bécsi felfogás, mert hisz a munkapárt sem tekinti jognak az ujonczmegajánlást a nemzet kezében, hanem quázi kötelességnek, a melyet minden körülmények között teljesíteni kell. A magán) részéről nem tudom megértem a munkapárt egyik vezető tagjának, gróf Tisza Istvánnak ez irányban tett kijelentéseit ; nem tudom megérteni mindazt, a mit a bécsi és utóbb a budapesti delegáczióban mondott. Gróf Tisza István ugyanis azt mondotta, hogy ő a felemelt ujonczjutalékot s a nagyobb katonai terheket minden junktim nélkül megszavazza, azért, mert az ország érdekében szükségesnek tartja ezeket. Nem köt hozzájuk semmiféle követelménj^t, nem kivan érettük a nemzet részéről semmiféle jogot és nem hozza ezt kapcsolatba követelményekkel, hanem tekintettel arra, hogy az ujonczjutalék felemelését s a több száz milliós ujabb hadi terhet szükségesnek tartja, megszavazza azokat. Ismétlem, nem tudom megérteni gróf Tisza Istvánnak ezt a kijelentését, azért, mert ha most ajánlaná meg a nemzet először az ujonezokat, ha a mostani volna az első eset, a mikor bizonyos vágyai és kívánalmai vannak a nemzetnek a hadsereg tekintetében, akkor még érthető lenne ez a kijelentés, (Igaz! Ugy van! balfelől.) de mikor annyiszor csalódtunk már, mikor a nemzetnek legelemibb jogait sem ismerték el soha, akkor nem osztozkodhatom a gróf Tisza István nézetében, sőt — bármilyen csekély is az én személyiségem — bátor leszek az ő kijelentéseivel szemben ellenvéleményemet nyilvánít•ani. (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) A bátorságot erre abból is merítem, a mit egy idősebb öreg földmivelő polgártársam mondott nekem, egy alkalommal. En, uram, — szólt ez az öreg ember — annyira érzem a magam igazát, hogy ha én ki tudnám mutatni, mi van az? én lelkemben, mi van a szivem mélyén, akkor még gróf Tisza Istvánnal is szembe mernék szállani, és meg vagyok győződve róla, hogy mindenki nekem adna igazat. En is ezen az állásponton vagyok. Meggyőződésből mondom, a mit mondok. Lehet, hogy nem tudom elég jól kifejezni magamat, nem tudom elég világosan kifejteni azt, a mit érzek és mondandó vagyok, de mindenesetre csakis azt fogom mondani, a mit ebben a dologban gondolok, a mi tényleg meggyőződésem. (Halljuk 1 Halljuk ! balfelől)