Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.
Ülésnapok - 1910-123
12.}. országos ülés 1911 márczius 18-án, szombaton. 133 melyet mint szövetséges társak kell, hogy folytassunk, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) minthogy a szövetségesi viszonyt ugy az egyik, mint a másik részről becsületesen akarjuk fenntartani. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Mihelyt ennek meg akarunk felelni, ennek annál inkább eleget fogunk tehetni, ha a közvélemény is mindig ezen szempontból nézi a kérdéseket és elfelejti azon talán a múltból eredő ellentéteket, a melyeknek ma semmi alapjuk sincs. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Azt hiszem, hogy midőn e nézeteimnek kifejezést adtam, ezzel tulajdonképen válaszoltam is az igen tisztelt képviselő ur interpellácziójára, mert tulajdonképen nincsen ok arra, hogy most egy külön egyezmény traktálásába belemenjünk. Mi, igaz, örömmel látjuk, ha Európának egyéb nagyhatalmai, a melyek, ha bizonyos-versengésben állanak egymással szemben, ezt a békés irányt maguk között egyezményes utón is akarják elérni, mi csak örömmel fogjuk ezt a magunk részerői is támogatni. S ha ezek alapján talán szüksége merül fel annak, hogy külön egyezményekkel a magunk részéről is istápoljuk e békeakcziót, mi bizonyára ott leszünk és nem fogjuk elmulasztani azt a pillanatot, a mely erre alkalmasnak fog kínálkozni. (Élénk helyeslés jobbfelöl,) A mostani esetből kifolyólag azonban ebben a tekintetben kezdeményező lépéseket tenni nem tartom sem szükségesnek, sem alkalmasnak, mert ez csak arra vallana, mintha az a felfogás, a melynek az előbb adtam kifejezést, nem volna alapos, nem- volna komoly, hogy t. i. mi Olaszországgal békében akarunk élni és szövetségünknek teljes mértékben meg akarunk felelni. Kérem, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Az interpelláló képviselő ur kivan szólni. Holló Lajos: Azt gondolom, hogy a t. ministerelnök urnak legutóbbi kijelentése talán nem egészeu fogadható el azon válasza alapjául, a melyet ő méltóztatott adni. Mivel ugyanis békében vagyunk Olaszországgal, nem akarunk vele versenyezni, ennek következtében nem szükséges, hogy vele tárgyalásokba bocsátkozzunk. Végre, midőn Anglia indit Németországgal tárgyalásokat, mikor méltóságához illőnek tartja azt, hogy egy másik nagyhatalommal, mint a minő Németország, egyezkedési tárgyalásokba bocsátkozzék és vele szemben a hadikészültség korlátait és határait megállapítani igyekezzék, gondolom, nem jelenti ez Anglia részéről sem azt, hogy talán Németországgal békétlen viszonyban van, a melyet csupán csak az egyezmény fog azután békés helyzetbe belehozni. Mi is, hogyha Olaszországgal tárgyalásokba bocsátkoznánk, ez szerény véleményem szerint nem jelentené azt, hogy nem élünk Olaszországgal békés viszonyban, hogy nem akarjuk Olaszországgal szemben ezt a viszonyt állandóan és hosszabb időn keresztül megőrizni, nem jelentené azt, hanem jelentené azt, a mire az igen tisztelt ministerelnök ur is hivatkozott, hogy a közvélemény átalakítása következzék be. Mert ő is kifogást tesz az ellen, hogy az olasz közvéleményben és az osztrák közvélemény bizonyos részeiben vannak ellentétek, a melyek mindig élesebb ós élesebb modorban nyilatkoznak meg a sajtóban és a társadalomban egyaránt. De ezen közvélemény kialakítására épen az hat, hogy látja a tényeket, látja a versengést a hadikészültségben, s a mint kívánatos volna, én is kívánnám, hogy, a mit a ministerelnök ur mondott, az be is következzék, hogy mindkét állam népe ós társadalma a békés egymás mellett való élés szükségességét felismerje és minden lépést megtegyen arra nézve, hogy ez állandó maradjon. Épugy lehetne ós kellene ezt szolgálni az által, hogy a hivatalos állam készítené elő a közvéleménynek ezt az átalakítását és lehetővé tenné azt, hogy mindkét állam a hadikészültségét bizonyos korlátok közé szorítsa. Ez nem jelentené annak igazolását, hogy versenygésbén vagyunk Olaszországgal, hogy hadi czéljaink volnának egymással szemben, hanem jelentené azt, hogy mindkét állam részéről a közvéleménynyel szemben és Eurójia többi nemzeteivel szemben is határozott lépést teszünk arra nézve, hogy itt a két államnak támadó czéljai egymással szemben ne legyenek, és hogy a két nemzet gazdasági érdekeit egyesült erővel iparkodjunk megvédelmezni. Azt gondolom, hogy az a kijelentése az igen t. ministerelnök urnak inkább kedvező, a mit én honorálok is, hogy azon esetre, ha majd létrejön az angol külügyminister által emiitett egyezkedési tárgyalás a két állam. Németország és Anglia között, hogy ez talán bizonyos eredményekre is fog vezetni, hogy a magunk részéről sem zárkózunk el az elől, hogy kezdeményező lépéseket tegyünk, hogy ilyen parcziális megegyezések által gazdasági érdekeinket védelembe vegyük. Nem gondolom, hogy be kellene várni az eredményeket. Végre nagyhatalom volnánk mi két állam együtt; a mi külügyi politikánk is önálló alapokon halad. Már azt a tényt, hogy az angol külügyminister szükségesnek itéli, hogy kezdeményező lépéseket tegyenek, azt a tényt kellene honorálni azzal, hogy mi is tegyünk kezdeményező lépéseket, vagy ha más irányban történik, határozottabban pártoljuk. Nem kell bevárni, a mig Németország és Anglia közt definitív, befejezett dolgok állanak elő. Lehet, hogy azok nem vezetnek eredményre, de ez ép oly kevés veszélylyel jár akkor, mint ha közöttünk és Olaszország között a dolgok nem vezetnének eredményre. Ez nem jelentené az ellenségeskedést és idegen felfogást, de azt, hogy sajnos, nem értek meg a viszonyok arra, hogy definitív befejezett