Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-118

6 118. országos ülés 1911 márczius 9-én, csütörtökön. őt arra, hogy az egész országban lelkesedéssel fogadják szavait, az ő szózata mindenüvé elhallatszott, csak éppen a kaszárnyákba nem, mert azok a káromkodások, a melyek ott folynak és a melyek megmérgezik az ifjúságnak, a nemzet legértékesebb elemeinek egész gondolatvilágát, a melyek teljes lelki eldurvulást idéznek elő, azok az ütlegelések azok az üldözések meg nem szűntek. Üldözik a legénységet most is igen sokszor a vallása miatt; magam is voltam tanúja, a mikor például zsidó katonákat vallásuk miatt üldöztek. Mi ép ugy perkorreszkáljuk ezt, mintha bárki mást a vallásáért üldöznének. Perhorreszkáljuk, hogy ma a katonaságnál akár privát beszélgetések utján, akár hivatalos szolgálat utján alig mondanak ki a tisztek kommandót a nélkül, hogy az illető legény családjára vonatkozó vagy akár vallási helyzetére vonatkozó gorombaságot, káromkodást ne használnának. (Mozgás.) Nagyon kérem a t. honvédelmi minister urat, legyen szíves figyelemmel kisérni a kaszárnyáinkban most is még szerte szét divó úgynevezett sorsolási rendszert, a mely kaszárnyaéletünknek egyik legnagyobb rákfenéje. (Halljuk!) Erre már voltam bátor egyszer a t. minister ur figyelmét felhívni ; ugylátszik, akkor elkerülte figyelmét. Az eset a következő. Ahányszor zsoldot kaj> a legénység, mindannyiszor — több helyen én magam tapasztaltam — megjelenik egy altiszt egy rossz zubbonynyal, rossz nikkelórával vagy rossz bakkancsesal és ráparancsol a legénységre, hogy mindenki vegyen egy számot és sorsoljon, hogy azt a rossz bakkancsot vagy más tárgyát, a melyet már ő használni nem tud, megnyerjék. Rendesen statisztikát lehetne róla vezetni, hogy ezt a bakkancsot vagy más kisorsolt tárgyat mindig egy másik altiszt nyeri meg, vagy egy olyan baka, a ki hajlandó a következő pillanatban visszaadni a tárgyat annak, a ki kisorsolta. így még azt a csekély és szégyenteljes kis zsoldot is, a melyet kap a legénység s a mely alig elégséges azoknak az eszközöknek a beszerzésére, a melyek a ruházat tisztántartására szükségesek, igénytelenül és illetéktelenül elszedik tőle. Ha a t. honvédelmi minister ur kiterjeszti figyelmét erre a kérdésre, nagy anomáliától szabaditja meg a kaszárnyákban szolgáló legénységet. (Helyeslés lalról.) Bátor vagyok a t. ház figyelmét felhivni arra is, hogy a katonaöngyilkosságok száma még mindig olyan nagy. hogy messze túlhaladja az ugyanazon korú és ugyanazon nemű polgári öngyilkosok számát és túlhaladja még a németországi, francziaés olaszországi hadseregekben előforduló öngyilkosságok számát is. Tudom nagyon jól, hogy igen sok oka és igen sok tényezője van ezeknek az öngyilkosságoknak és hogy nem lehet ezeket egyedül a katonaélet és a kaszárnya rovására irni. De hogy a brutális kezelés és az emberekkel való nem megfelelő, nem emberies bánásmód igen jelentékeny tényezője ezen öngyilkosságoknak, az tagadhatatlan, és azért kérném a minister urat, kövessen el mindent, hogy a legénységgel való bánásmódot minél emberiesebbé tegyük, mert ez egy kulturáltamban elengedhetetlen szükség. (Helyeslés halról.) Kivánatosnak tartanám — és azt hiszem, pártommal ebben teljesen egyetértek— hogy — ha a katonai költségek szaporításáról már szó van — gondoskodjunk legelsősorban a legénység ellátásának és zsoldjának emeléséről, illetve javitásáról. Teljesen kétségbeejtő helyzet az, hogy akárhány legény egy krajczár nélkül jön be a katonasághoz és ha nincsenek szülei vagy hozzátartozói, ott van három esztendeig a nélkül, hogy egy-két garas pénze volna. Azoknak a bajoknak a forrása, a melyek a kaszárnyákban történnek, a hol idegen vagyont eltulajdonítanak, akárhányszor ebben keresendő és ezek itt találják a maguk okát. Azért a magunk részéről nagyon szívesen hozzájárulnánk olyan javaslathoz, a mely azt czélozná, a melynek különben az osztrák parlamentben is igen erős képviselete volt, hogy a legénység zsoldját emeljük fel keüőképen. Kérném a honvédelmi minister urat, hogy a kaszárnyákban azt az időt, a mely a legénységnek szabad rendelkezésére áll, használjuk ki arra, hogy a katonaélet alatt ne csak az emberölés technikáját tanulják az emberek, hanem az a kaszárnya egyúttal egy nevelőintézménynyé, egy kulturális iskolává váljék, a hol azoknak, a kik az életben különböző okokból, akár saját hibájuk miatt, akár szerencsétlen gazdasági körűiméinek folytán, akár iskola hiánya következtében nem tanulhattak meg irni és olvasni, azoknak mód nyüjék arra, hogy azon két-három esztendő alatt, a melyet a kaszárnyában töltenek, a műveltség legelemibb részét, vagyis az irást és olvasást megtanulják. Tudom, sok történt már ezen a téren, de azt szeretném, mélyen t. előadó ur, ha a mi kaszárnyáinkból egyetlen egy katona sem kerülne ki ugy, hogy, ha nem tudott még irni-olvasni, ne tanulta legyen meg ezt akkorára, mikor a katonaságtól kijön. (Helyeslés.) Kívánatos volna az is, hogy a katonaság ideje alatt a legénység részére, a mely épen arra lesz hivatva az elkövetkezendő esztendőben, hogy az államéietben mint szavazó polgár, mint választó polgár, a községi életben, a vármegyei életben mint az önkormányzat tagja részt vegyen, a kaszárnyákban egyes előadások történjenek, a hol az alkotmány elemeiben, az állampolgári jogokban és kötelességekben oktatják a mi legénységünket, hogy azután azok öntudatos egyedei, öntudatos részei legyenek a nagy egésznek, a nemzetnek és az államnak. Kívánatos volna, a mit különben egyes kaszárnyákban már különösen nagy eredménynyel gyakoroltak, hogy az alkohol pusztítása ellen való felvilágosítás még nagyobb mérvben történjék. Nagyon alkalmas idő volna ez arra is, hogy megszerezze a mi népünk mindazokat a közegészségügyi legkezdetlegesebb, primitív tudományokat és ismereteket, a melyek szükségesek arra,