Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.
Ülésnapok - 1910-98
98. országos ülés 1911 február 10-én, pénteken. 59 halfdől.) Hogy nincs inkonzekvenczia abban, ha mi ezt a javaslatot támogatjuk, ezt a javaslatot ajánljuk elfogadásra, a mely a bankot azonnal, mihelyt t. i. a törvény életbe lép, a külföldi árfolyamok varitásának fentartására kötelezi, ez abból következik, — én igyekezni fogok ezt bebizonyítani, — hogy azt a czélt, a melyet a készfizetéssel el akarunk érni, ezen az utón is elérjük. Hogy ezt ezen az utón elérjük, ez azon alapszik, hogy a külföldi árfolyamok között és a bankjegyeknek az érczpénzhez viszonyított értéke között szoros és elválaszthatatlan összefüggés van. Mielőtt azonban elmek az összefüggésnek a bizonyítására áttérnék, a czélt akarom először megvilágítani. (Halljuk! Halljuk !) Előttünk, t. képviselőház, a valutarendezéssel, a bankszabadalom meghosszabbításában foglalt intézkedésekkel mindig az a czél lebegett, hogy a bank jegyei az érczpénzhez viszonyítva mindig teljes értékűek legyenek, azaz hogy semmi körülmények között a bankjegyeknek diszázsiójuk, az aranynak ázsiója ne legyen. Már most ha ezt a czélt tekintem, először a belföldi forgalmat kell figyelembe venni. Köztudomású dolog az, hogy hosszú megszokás után a mi országunknak népessége nem szívesen fogadja az aranypénzt. Hiszen bárki meggyőződhetik arról, hogy ha valami bevásárlást tesz és a kereskedő neki aranyat akar visszaadni, az illető — meg vagyok győződve, hogy 10 közül 9 — bankjegyet kér, nem szívesen fogadja el az aranyat. (Ügy van! ügy van! a baloldalon.) Továbbá az sem áll, hogy ha valakinek itten aranyra van szüksége, értem t. i. a belföldi rendes pénzforgalmat, hogy azt az aranyat meg ne kapja a legnagyobb könnyűséggel. Nem is szükséges azt a bankjegyet a banknál prezentálni, minden kereskedésben szívesen felváltanak egy bankjegyet aranyra. Hogy mennyire megrögzött szokás az, hogy a mi népünk szivesebben fogadja el a bankjegyet mint az aranyat, ezt, ha jól emlékszem, b. Madarassy -Beck Gyula t. barátom bizonyította akkor, a mikor elmondta, hogy ennek az egész valutaszabályozásnak egy korábbi stádiumában, a mikor a készfizetésektől még az osztrák kormány sem rettegett annyira, mint ma, akkor megpróbálta a bank és a két kormány, hogy a közönséges pénzforgalmat — a mint mondani szokták — aranynyal telítse meg, megpróbálta nagy mennyiségű aranyat — a számokat elmondta báró Madarassy-Bcck Gyula, t. barátom — közforgalomba hozni, hogy ez által a készfizetést és a valutarendezést meg könnyítse. És mi volt az eredmény % Az eredmény az volt, hogy ez a közönségbe bele szorított aranypénz a legrövidebb idő alatt visszaözönlött a bankhoz, ugy hogy a bank és a kormány által forgalomba hozott aranypénznek alig egynegyedrésze maradt meg a forgalomban. Nekünk nem azért szükséges a készfizetés, nekünk nem azért szükséges a mi bankjegyeinknek az aranynyal teljesen egyenlő értéke, mert a mindennapi forgalomban volna erre szükség, hanem szükséges azért, hogy azon nemzetközi fizetéseknél, (Általános helyeslés.) a melyeket teljesíteni kénytelenek vagyunk, a mi bankjegyünk mindig egyenlő értékű legyen az aranypénzzel. (Helyeslés.) Nekünk arra van szükségünk, hogy ha valakinek külföldön fizetése van, mondjuk pl. Németországban, hogy akkor az illető mindig száz márkát vásárolhasson 117 korona és 56 fillérért; ha pedig frankban akar, vagy kénytelen valaki fizetni, hogy mindig száz frankot vehessen 95 korona 22 fillérért. (Igaz ! Ugy van ! baljelöl.) Mert akkor az illető nem szenved veszteséget a külföldi fizetésnél. Hock János: Állandó, fix ár! Hieronymi Károly kereskedelemügyi minister: Tessék % Hock János : Helyes ! Helyes ! (Derültség a jobboldalon.) Hieronymi Károly kereskedelemügyi minister : Erre van nekünk elsősorban szükségünk. Ha most már vesszük azt, t. ház, hogy ez a törvényjavaslat nem ezt a kötelezettséget róná a bankra attól a naptól fogva, mikor törvény lesz belőle, hogy a külföldi árfolyamokat biztosítsa, hanem hogy kötelezően teljesítse a készfizetéseket, akkor, ha valakinek fizetése van a külföldön, vájjon mi történnék ? Minthogy fizetéseket csak aranyban teljesíthet a külföldön, nagyon természetes, hogy bankjegyeit elvinne a bankhoz és ott arany ellenében beváltaná és az igy kapott aranyat küldené ki, ha pl. Berlinben van fizetése, Berlinbe, hogy ezzel az aranynyal a maga tartozását ott lerója. Ez pedig azzal a költséggel jár, — a mennyiben t. i. a fizetés nem történik váltóval, csekkel, vagy más ilyen fizetéspótlóval — hogy azt az aranyat tényleg el kell küldeni Berlinbe. A kérdésnek ezt a részét Jankovich Béla t. barátom nagyon szépen megvilágította. Bebizonyította pozitív adatok alapján, hogy ennek az aranynak elküldése 3 pro millébc kerül, vagyis 0'3%-ba. Tehát annak a 100 márkának a kifizetéseért az illetőnek, ha készfizető bank folytán az aranyat a banktól megkapja, el kell küldeni 117 koronát, s azonkívül még költsége van neki 3 pro mille. Már most mi történik 1 Az történik, hogy mivel a bank köteles a külföldi árfolyamokat folytonosan fentartani, ha valakinek ezen statútum törvényre emelkedése és beczikkelyezése után kell külföldön valami fizetést teljesítenie, az külföldi váltót fog venni. Erre vonatkozólag pedig valamelyik felszólalt barátom kifejtette azt is, hogy készfizető országban a váltó árfolyamokban a különbség szintén nem lehet nagyobb, mint az az aranyküldési u. n. aranypont, vagyis ott is csak 3 pro milleig változhatik a váltóárfolyam. Ha tehát az illető akkor váltót fog venni, a melynek elküldése jóformán semmibe sem kerül, a váltóárfolyammal ugyanazt a pro mille veszteséget fogja szenvedni, mint a milyen költsége támad akkor, ha az aranyat in natura küldi ki. De még két körülmény van, a mi ezt az intézkedést, mely a törvényjavaslatban foglaltatik, 8*