Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.
Ülésnapok - 1910-117
hW2 117. országos ülés 1911 kelünk, mert az csak erőnk fogyasztására vezet, akkor talán azt az önérzetet, a mely oly duzzadó mértékben nyilatkozik meg a külügyminister ur minden kijelentésében, abban az irányban kellene érvényesiteni, hogy a többi államokat birná rá az amerikai kezdeményezés támogatására. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Lovászy Márton: Nagyon helyes! Agyonnyomoritják a népeket! Bakonyi Samu : Mi ebben az irányban teljesítettük a közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság tárgyalásain is kötelességünket (Vay van ! a szélsőbal-oldalon.) és nyugodt lélekkel elmondhatjuk, hogy a mi csekély erőnktől kitelt, azt megtettük, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Ezzel szemben a t. többség részéről, nem ugyan ott, hanem a bizottságokon kivül, a sajtóban találkoztunk azzal a megszokott lekicsinyléssel, a melynek főtárgya az, hogy mi mindig, mindenütt előhozakodunk a magunk régi függetlenségi jelszavaival. Mi azonban kénytelenek vagyunk ezzel, (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) mert ezek a mi politikánkban nem jelszavak, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) hanem olyan czélok, a melyeket pillanatra sem lehet elhomályosítani engedni a nemzet előtt. (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha pedig ezek a czélok nem lelkesítenék legalább a jövőnek képében a nemzetet, akkor igazán összeroskadna, mert akkor még egy jobb reménység sem nyugtathatná meg arra nézve, hogy jövője valamikor a maga önczéljának, a maga történelmi múltjának és jövő hivatásának megfelelőleg megváltozhatik. (11 gy van ! a szélsőbaloldalon.) Épen azért vizsgálat tárgyává kell lehető rövidséggel tenni azt a kérdést, (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) hogy vájjon a t. kormánynak katonai politikája nyujt-e nekünk reményt aira, hogy ez a helyzet valamikor megváltozzék ? Olvastuk az osztrák delegáczió hadügyi albizottságának jelentését, a mely a maga igen érdekes tartalmának rezüméjében első pont gyanánt azt a követelést állítja fel a hadügyi kormánynyal szemben, hogy halaszthatatlan szükség minden Magyarországgal függőben lévő kérdésnek megoldása, -— hozzáteszi természetesen — a nélkül, hogy a hadsereg teljes egységének szüksége ez által bármi tekintetben érinthető lenne. Már most akkor, a mikor hosszú, nem tudom, mennyi időre a véderőreformnak előttünk ismertté vált és általam főbb vonalaiban vázolt tartalma . . . (Zaj a, jobboldalon. Halljuk ! Halljuk! a szélsőbaloldalon. Elnök csenget.) Gr. Batthyány Tivadar: Dolgozzunk, urak! Dolgozzunk! (Derültség.) Bakonyi Samu : . . . megfoszt minket attól a kilátástól, hogy küzdelmünk czélja a véderőreformban megvalósulhasson, nem lehet kétségünk az iránt, hogy az a véderőreform aligha lesz egyéb megoldása az Ausztria és Magyarország között függőben levő katonai kérdéseknek, mint az, hogy a hadseregnek az osztrák felfogás szerinti merev márczius H-án, szerdán. egységét fogja továbbra is fentartani és biztosítani ; fenmarad az az állapot, a melyben ma vagyunk, hogy van egy hadseregünk, a mely nyelvében, vezényletében, külső megjelenésében, s ez idő szerint még tisztjeinek számában is teljes tagadása a magyar államiságnak, (ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Lovászy Márton : És szellemében is. Bakonyi Samu: T. képviselőház! A nyelv kérdése tekintetében szembenállunk azzal a magyarázattal, a mely a szolgálati és vezényleti nyelv ügyét az 1867 : XII. t.-czikk 11. §-ának helytelen magyarázatával a felségjogok körébe utalja. Én ezt itt most nem akarom vita tárgyává tenni, csak felújítom azt a régi álláspontunkat, mert a jövőre való tekintettel most ismételten és nyomatékosan hangsúlyoznunk kell, hogy még ha így volna is, az 1867 : XII. t.-cz. 11. §-a alkotmányosan gyakorlandónak jelzi és követeli ezeket a felségjogokat. (Ugy van ! balfelől.) A nyelvkérdésről most tovább nem szólok, csak a belszervezetnek egy érdekes momentumára akarok rámutatni. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) összefér-e a felségjogoknak alkotmányos gyakorlásával a belszervezet körében például az, hogy különösen a mi a véderőreform kérdéseit illeti, melyekbe befolyása van természetszerűleg a vezérkari testület főnökének, az ő eljárása teljes mértékben el van vonva az alkotmányos ellenőrzésnek minden formája alól, még annyiban is, hogy mikor az ő hatáskörébe utalt kérdések iránt a hadsereg fejéhez, a hadügyministerhez kérdést intézünk, az a maga ártatlanságával egyszerűen azt feleli nekünk, hogy hiszen ez a vezérkari testület főnökének hatáskörébe van utalva, ő erre nézve nekünk felvilágosítást sem adhat ? Ilyen kérdés például, a melyet jó itt is, a parlament plénumában megtudni és meghallgatni, a vezérkari testület tagjainak magyar nyelvtudása, a mire nézve a delegáczió határozatának megfelelőleg én nem vonom tagadásba azt, hogy teljes igyekezet nyilatkozik meg mind a hadügyminister ur, mind a vezérkari testület főnökének előttünk ismert intézkedéseiben, de a mi a most már magyarul is tudó vezérkari tisztek beosztását illeti, a legnagyobb mértékben elszomoritó kép tárul elénk, mert épen az a czél, a melyért mi követeljük, hogy a vezérkar tagjai magyarul megtanuljanak, a gyakorlatban elérhetetlenné válik azáltal, hogy a legkevesebbet magyarul tudó vezérkari testületi tiszt épen a Magyarországból kiegészített hadtesteknek parancsnokságai mellé jut, sőt a Bosznia és Herczegovina területén elhelyezett két hadtest vezérkarában magyarul tudó vezérkari testületi tiszt egyáltalában nem is található, a mint ez a delegáczió tárgyalási anyagából az illető táblázatos kimutatásból megállapítható. (Ugy van I a bal- és a szélsőbaloldalon.) Én a belszervezetnek alkotmányos gyakorlásával, még ha az felségjog is, a mit én most vita tárgyává tenni nem akarok, ezt összeegyeztethető-