Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-115

530 115. országos ülés 19ÍÍ márczias 6-án, héfjőn. meghamisításával állanánk szemben akkor, ha az országgyűlésen, és a vele egyetértő királyon kiviil másféle faktorok ténye törvényt alkothatna. Ilyen preczedens alkotása a parlamentarizmus szempontjából meg nem engedhető, mert hiszen mi a parlamentáris rendszer ? Voltaképen nem más, mint a preczedensekből fakadó etikai erők egy megnyilvánulási módja. Ha a bankszabadalom megújításáról szóló törvény 5. §-a ugy, a mint van, törvényerőre emelkedik, akkor ez nem biztosítja, hanem

1 mellőzi a magyar törvényhozás akaratát, mint a készfizetések megkezdésének egyik határozott feltételét. És ha erre a szakaszra a ministerelnök ur azt mondja, hogy e törvényjavaslat elfogadása után a törvényhozásnak nem lesz többé mit rendeznie, akkor a ministerelnök ur alighanem egy lapsus linguaet követett el, mert nem azt akarta mondani, hogy a törvényhozásnak nem lesz mit rendeznie, hanem nem lesz többé mit rendelkeznie. Ha pedig igy van a dolog, hogy a magyar törvényhozás rendelkezési joga válik feleslegessé, akkor igazán rendkívül csodálkoznom kell az 5. §-nak ilyetén tendeneziáján. Azon, t. képviselőház, nincs módomban különösen csodálkozni, hogy a t. pénzügyminister ur ezt a javaslatot előterjesztette, mert igazán megvallom, még nem volt szerencsém és alkalmam a pénzügyminister ur egyéniségét és gondolkozását, az ő törekvéseinek intenczióit ugy kiismerni, hogy az ő alkotmányos érzékenységéről valami határozott fogalmaim volnának. Azonban igenis csodálkozom a ministerelnök úron, hogy ezt a javaslatot magáévá tette, sőt támogatta, mert a ministerelnök urnak alkotmányos érzékenységéről igenis vannak fogalmaim és pedig kijelentem, jelen tapasztalataimnál kedvezőbb fogalmaim a múltból. Nevezetesen arra a tényre emlékszem, onnan merítem e fogalmaimat, hogy első ministerelnöksége idejében nem habozott parlamentárisán levonni a konzekvencziákat, megbukott parlamentárisán, olyan körülmények között, a mikor a koronának legteljesebb bizalma igen közelfekvővé tette reánézve azt, hogy esetleg a parlament alkotmányos működésének g negligálására kísérletet tegyen, a mint hogy később történt is kísérlet az alkotmányos szólásszabadság megnyirbálására. De különösen merítem aztán ezt a tapasztalatomat abból az emlékből, hogy a mikor ugyancsak első ministerelnöksége idején a mostani t. ministerelnök urnak az ellenzék részéről felhangzott az a lehetőség, hogy az alkotmányos formák negligáltassanak, akkor a ministerelnök ur felemelkedett és nála szinte szokatlan lendületességgel azt a kijelentést tette, hogy »az alkotmányellenes tények lehetőségének felemlegetését könnyelműnek tartom és ennek hallatára megáll szivemnek a verése és megdermed ereimben a vér«. Erre emlékezve igazán nem tudom megérteni, hogy hogyan járulhatott a ministerelnök ur ezen javaslathoz, hogyan t\idja ezt a politikát magáévá tenni, hogyan tudja itt ebben a házban képviselni, vagy hogyan veszítette el ezt az alkotmányos érzékenységét, a melynek akkor tanúbizonyságát adta, sőt igazán arra a gondolatra kell jönnöm, hogy, miután már most parlamenti történetek bizonyítják azt, hogy vannak olyan parlamentáris fogalmazványok, a melyekből egészen mást olvasnak ki némelyek, mint a mi annak az intencziója, hogy itt tulaj donképen a ministerelnök ur is talán valami egészen mást olvasott ki e szakaszból, mint a mi ennek az intencziója valójában. Ebben a feltevésemben megerősít az is, hogy a ministerelnök ur még azt a kijelentést is tette múltkori beszédében, hogy ez az 5. szakasz nem a magyar parlamentnek a kiszatirizálása, hanem annak inkább igen nagy, különös tiszteletben tartását foglalja magában. Én azt hiszem, hogy a t. háznak ezen oldalán ilyenféle megtiszteltetésből mi nem kérünk. A magyar parlamentarizmus érdekében állónak az ilyenféle megtiszteltetést nem tartjuk, mert hiszen ez azt a látszatot kelti, a mire beszédem folyamán már előbb hivatkoztam, mintha a magyar nemzet annak a törvényhozási hatalommal bíró magyar alkotmánynak nem léte, nem élete hanem csak bizonyos tekintetben részese volna. (Igaz ! Ugy van ! bed felől.) Ha csak ezen az áron lehet leküzdeni az osztrák parlamenti tényezők ellenállását, akkor nem fogja kívánni a magyar nemzet a készfizetés megkezdésének ezt a feltételét, hanem inkább óhajtja azt, hogy történjék bármi* féle más módon gondoskodás a készfizetés megkezdéséről, mintsem ezen az alapon, a mi kigunyolása volna a magyar parlamentarizmusnak. Én azt látom, t. képviselőház, hogy az, a mit a ministerelnök ur beszédében mondott, nevezetesen mintha a készfizetés összes feltételeit a legminueziózusabban biztosítaná ez a javaslat, egyáltalában nem forog fenn. Ezt a hatást az 5. §-nak egyáltalában nem lehet tulajdonítani. De látom azt is, hogy ez a szakasz egy olyan alkotmányos sérelmet foglal magában, a mit a magyar parlament jóvá nem hagyhat, alkotmányos létünk el nem tűrhet. Ezzel szemben nagyon gyenge és szomorú vigasztalás az is, hogy ennek a szakasznak alkalmazására valószínűleg nem is kerül sor. Ezt a meggyőződésemet, t. ház, hogy t. i. ennek a szakasznak alkalmazására sor se kerülhet, onnan merítem, hogyha megvizsgáljuk azokat a feltételeket, a melyeknek be kell következniük, hogy ez a szakasz alkalmaztassék, illetőleg hogy ennek utján valósuljon meg a készfizetés, akkor mindjárt látjuk, hogy ezeknek a feltételeknek bekövetkezte a lehetetlenséggel határos. Legelsősorban is szükség volna e szakasz törvényerőre emelkedésére nézve arra, hogy az Osztrák-Magyar Bank maga tegyen javaslatot a készfizetés megkezdésére. (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Ostffy Lajos: Már pedig, hogy a bank ezt a javaslatot megtegye, azt hiszem, azok után, a miket előadni szerencsém volt, senki sem tartja valószínűnek; hiszen törvényes felhatalmazással, törvényes konczesszióval van elodázva a bank