Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-114

ílk. országos ülés 1911 márczius k-én, szombaton. 513 szó : »jeÍentés«. Ezen szavak helyett pedig : »jóváhagyassék«, »jóváhagyásának«, »jóváhagyottnak« és »jóváhagyatott«, tétessenek a következő szavak : »tudomásul vétessék«, »tudomásulvételének«, »tudomásulvettnek« és »tudomásul vétetett*. Ha a t. képviselőház ezen irályinak látszó módosításokat elfogadja, akkor ezzel az elhatározásával honorálja magának a t. pénzügyminister urnak az általános vita során tett azt a kijelentését, mely a mi megnyugtatásunkat czélozta és akkor az 5. §-ban foglalt ezen rendelkezésnek jelentősége, vagy talán helyesebben az intenoziója tekintetében az aggodalmak mégis lényegesen megenyhülhetnek. Akkor a jövőben talán senki sem mondhatja, hogy burkoltan, akaratlanul is sikerült becsempészni Corpus jurisunkba egy olyan rendelkezést, melyben én a legnagyobb veszedelmet látom, annak daczára, hogy a mi érvelésünkkel szemben azt az aggodalmat vitték harczba az igen t. túloldalról, hogy mégis csak sajátságos dolog, hogy az ellenzék minduntalan hivatkozik az 1903-ik évi javaslat rendelkezésére. Gondolom, gróf Tisza István igen t. képviselőtársam volt ennek a felfogásnak a legélénkebb szószólója, hogy t. i. az ellenzék 1903-ban megelégedett volna ezzel és kevesebb alkotmányjogi aggodalmat látott abban a javaslatban, hogy a kormányra bizták a készfizetések kötelező felvételének rendelet utján való elrendelését. T. ház! Igaz, és most is abban a felfogásban vagyok, s azt hiszem, az igen t. pénzügyminister nem kételkedhetik ezen nyilatkozatunk őszinteségében, hogy 1903-ban teljes megnyugvással fogadtuk ezt az intézkedést. Arról nem tehetünk, hogy a javaslat tárgyalás alá sem kerülhetett. Hiába vádolják a mi állítólagos obstrukcziónkat ezen javaslat tárgyalásának megakadályozásával. Ebben a vádban még jóhiszeműség sincs egészen, mert önök jól tudják, hogy annak, hogy a javaslat tárgyalás alá nem kerülhetett, az volt az oka, hogy Ausztriában a kormány visszavonta a kiegyezési javaslatot. Egészen megnyugodtunk volna az 1903-iki javaslat rendelkezésében, most is azt óhajtom, hogy hasonló természetű rendelkezésekkel szabályoztassék a kérdés, mert mi a valutarendezési törvényeknek minden konzekvencziájukban való végrehajtása után nem látjuk többé szükségesnek a kérdést törvényhozási feladat tárgyává tenni, mert a törvényhozás állást foglalt e kérdésben kötelező rendelkezésekkel, és a kormány dolga a törvényben gyökerező, abba szószerint beiktatott felfogásnak érvényt szerezni. (Helyeslés bal felől.) Ebben tehát semmiféle inkonzekvenczia, semmiféle megmásitása az alkotmányos felfogásnak nem nyilatkozik meg, sőt egészen megegyezik a bevett alkotmányjogi eljárás elveivel. Es ha az igen t. pénzügyminister ur állja a szavát, ha itt csakugyan nincs más kontemplálva, mint ilyen adminisztratív jellegű jelentés tudomásulvétele, a mit ő az általa érvényesített ingerencziával is indokolt, akkor, azt hiszem, az igen t. pénzügySÉPVH. NAPLÓ. 1910 —1915. V. KÖTET. minister urnak már a következetesség is azt parancsolja, hogy felolvasott módosításomhoz hozzájáruljon. Ennek elfogadását vagyok bátor ajánlani a t. háznak. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Elnök: A módosítás fel fog olvastatni. Rudnyánszky György jegyző (olvassa Bakonyi Samu módosítását.) Elnök: Kivan még valaki a szakaszhoz szólni ? Zlinszky István jegyző: Ivánka Imre! Ivánka Imre : T. ház ! Hazánknak egyik megboldogult legnagyobb irója egy regényében azt a mondást koczkáztatja meg, hogy nincsenek a magyar törvényeknél tökéletesebb és szebb törvények ; a mi törvényeinkben azonban nem az a fontos, a mi bennük van, de a mik kivétetnek alóluk és azok, a melyeket beléjük magyaráznak. A most tárgyalás alatt levő banktörvénynél is nem az a fontos, hogy milyen szépen van megfogalmazva, hanem az, hogy hogyan fogják a gyakorlati életben alkalmazni, (ügy van ! balfelől.) A bankról szóló törvényjavaslathoz felszólalt a háznak majdnem minden tagja, a ki a dologhoz ért. Többféle nézet merült fel. Egyesek elvi okokból, mások gyakorlati okokból nem találták jónak a javaslatot; az azonban bizonyos, hogy e törvényjavaslatnak egyik paragrafusa sem annyira kártékony, mint épen az 5. §, (Igaz ! ügy van ! a balés a szélsőbaloldalon.) nem annyira azért, a mi benne van, mint azért, hogy a való életben hogyan fog alkalmaztatni, (ügy van ! a baloldalon.) A törvényjavaslatnak 5. §-a azt mondja, hogy a bank főtanácsa javaslatot fog tenni a készfizetések felvétele tárgyában és azután a kormányok lehetőleg sürgősen tárgyalnak egymással, s egy napon beterjesztik a törvényjavaslatot. Már a szakasznak eddig intézett része is elég ahhoz, hogy soha a készfizetések felvétele meg ne kezdődjék, (ügy van! balfelől.) Először is a banknak főtanácsában olyan egyének ülnek, a kikről — egyéni intaktságukat sérteni nem akarom, tudásukat elismerem — bátran konstatálhatjuk azt, hogy az osztrák nagyiparnak, az osztrák tőkének és az osztrák érdeknek exponensei. (Igaz ! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) De tegyük fel azt, hogy ezen bankszempontból — minden oldalról elismerték ugyanis, hogy a banknak mint intézménynek érdeke volna a készfizetés — ajánlanák a készfizetések felvételét: akkor is, még pedig lehetőleg sürgősen, meg kell egyeznie a két kormánynak. Valóban meseszerű dolog, hogy a törvény kodifikátorai a nemzeti életnek legfontosabb életszervét, a parlamentet négyheti bilincsbe verik, négy hét alatt kényszeritik reá a javaslat elfogadását vagy el nem fogadását, a mely utóbbit szintén elfogadásnak minősitik. Vagyis egy rosszakaratú osztrák kormánynak módjában van hónapokig, esetleg egy évig is elhúzni a javaslatnak benyújtását. De tegyük fel, hogy be lesz nyújtva az ülető javaslat a házhoz és a ház klotürszerűleg négy hét 65