Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-111

111. országos ülés 1911 február 25-én, szombaton. 433 menyeiről van szó, hanem mindenféle ember van itt ezekben a dolgokban érdekelve. Talán lehet, hogy több kazár szerzett ingatlant, mint más, nem tudom, de annyi bizonyos, hogy ha igazak ezek az informácziók, akkor okvetlenül valami olyan háttere van a dolognak, a mely a rendesen történni szokott szabálytalanságokat és tévedéseket messze túlhaladja. Már most ezek folytán az ott működő telekkönyvvezető, Smidl Ferencz és az ottani telekkönyvi bíró, Bajdik György, az én tudomásom szerint, többször tettek ezekről a dolgokról jelentést az ottani vezető járásbirónak, a törvényszéki elnöknek, mindezekre vonatkozólag azonban semmiféle intézkedés nem történt, hivatalos állásukból folyólag felhivatván, tettek jelentést az igazságügy minister urnak, és ezek a j elentések az összes aktákkal együtt ma már ott feküsznek, azonban nem merítik ki az összes tényeket, mert nálam egy egész csomó eset van, a mely még feljelentés tárgyává nem is lett téve. Ezek között interpelláczióm szempontjából meg kell említenem egy szegény repenyei asszonyt, Csopej Ivánnét, a kinek a férje egy Német János nevű tanítótól vett egy birtokrészt. Ennek az asszonynak a férje eltávozván hazulról, zálogba adta egy Mógis Vaszily nevű embernek az ingatlanát, a ki átirattá a maga nevére a Német János nevéről, a nélkül, hogy valaki erről értesítve lett volna. Még a szomszédközségben lévő és közismert Német Jánost sem értesítették és hatósági bizonyitványnyal igazolták, hogy ismeretlen helyen tartózkodik. Erre az asszony a telekkönyvvezetőhöz ment panaszra, a ki meghallgatván a siránkozó asszony panaszát, neki kötelességszerűen felvilágosítást adott arról, hogy a férjének az ingatlana Mógis Vaszüyre van átirva ilyen és ilyen tartalmú helyhatósági bizonyítvány alapján. Erre az aszszony megkérte a telekkönyvvezetőt, hogy csináljon egy feljelentést, a melyet ez megtagadott és ajánlott neki egy ügyvédet, de az asszony azt mondta, hogy neki az ügyvéd számára nincsen pénze. Akkor egy jelenlévő ügyvédi Írnokot ajánlott, a ki megcsinálta a feljelentést és kifejezetten nem fogadott el egy krajczárt sem érte. A bajban lévő asszonynak segítséget nyújtott az ügyvédsegéd, a telekkönyvvezető pedig állásából kifolyólag megmondotta a nyilvánkönyvben lévő adatokat, a melyeket egy idegen emberrel is köteles lett volna közölni. Már most mi történt \ Mióta ezek az interpellácziók elhangzottak és ezek a tények történtek, összesen két intézkedés következett be. Az egyik intézkedés eredt a vezető járásbirótól, február 2-ikán, tehát 7—8 nappal a Huszár-féle második interpelláczió elhangzása után, a melyben elmondja a telekkönyvvezetőnek, s illetőleg felhívja őt, hogy »nyolcz nap alatt — mikor ilyen tömeges dologról van szó — egy nyilatkozatban jelölje meg egyenkint az eseteket, a melyekben arról győződött meg, hogy a telekkönyvi betétszerkesztés során hamis tartalmú helyhatósági bizonyítványokat használtak fel. Ugyanebben, a SÉFVB. KAFIÁ 1910—l&l 5. V. KÖTET, felhívásban azonban azt is meghagyja, hogy miután a felsorolandó esetekben a tényállást a szükséghez képest az igazságügyminister kiküldöttje által szándékozik megállapítani, ezidőszerint semmiféle nyomozócselekménynek helye nincs, külön nyomozást ez alkalomból az albiró és a telekkönyvvezető sem foganatosíthat, és pedig annál kevésbbé, mert ilyen intézkedésre nem is volnának illetékesek. Magában véve az a ténykedés pedig, hogy a helyhatósági bizonyítványt a betétszerkesztő bizottság egyik tagja szövegezte meg, nem kifogásolható, s általában szokásos is. Ez okból az ide vonatkozó jelentést az igazságügyminiszter ur fenti számú rendelete szerint már ezúttal tárgytalannak tekinti«. Tehát a vezető járásbiró ur a helyett, hogy szigorúan utasította volna a telekkönyvvezetőt arra, hogy nyomozza ki az adatokat és rendelkezésére bocsátott volna időt és személyzetet e végből, ugy, a mint azt az utasítás 13. §-a neki, mint elsősorban szintén felelős felügyeleti hatóságnak kötelességévé is teszi, ezen végzésében és felhívásában egyenesen megszorítja a telekkönyvvezetőnek és az albirónak kezét .abban a tekintetben, hogy ők adatokat kinyomozhassanak. Azt értem, t. igazságügyminister ur, ha azt mondaná ebben a határozatban, hogy ő a helyszínén ne nyomozzon és az emberekkel közvetlenül ne érintkezzék ; de ez ebből világosan ki nem tűnik. Egy mtencziót mindenesetre elárul, annyit, hogy a helyett, hogy egyenesen utasítaná a nyomozásra őket a maguk hatáskörében, azokra a dolgokra figyelmezteti őket. a melyek nincsenek a hatáskörükben. De történt egy másik intézkedés is, s ez mterpelláczióm elmondásának közvetlen oka. T, i. február 13-án, a jelen hónaj^ban fegyelmi eljárás alá vonták a telekkönyvvezetőt ; tehát nem a hamisítókat fogták meg és nem a hamisítók ellen indítottak büntető eljárást, hanem a telekkönyvvezetőt vonták fegyelmi eljárás alá, hogy miért mert panaszkodni, és hogy az érdekelt repenyei asszonynak miért adott felvilágosítást ebből az esetből kifolyólag. A máramarosszigeti törvényszék álláspontja szerint tehát a telekkönyvvezetőt kell megbüntetni azért, hogy miért világosította fel az asszonyt arról, hogy ingatlana másra van átirva, hogy miért mondta meg az ügyvédsegédnek, hogy legyen szives az asszony nevében ingyen az igazságügyminister urnak bejelenteni a dolgot, a helyett, hogy kidobta volna az asszonyt és a többi panaszkodókat is, és ezzel mutat példát a máramarosszigeti törvényszék arra nézve, hogy mi fogja érni a többieket is, azokat is, a kik egyébként is panaszkodni mernek. Szmrecsányi György : Kazár érdek ! Lengyel Zoltán: Én teljesen meg vagyok győződve az igazságügyminister ur jóakaratáról és jóhiszeműségéről ebben a dologban, nem azt akarom kétségbe vonni, hogy a minister ur mit fog, vagy mit akar intézkedni, hanem azt bizonyítom, 55