Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-109

Í09. országos ülés 19íi február 23-án, csütörtökön. 3Í6 bankjegyek kibocsátásának ellenében kaj>ja meg a jegybank. A törvényjavaslat átteszi ezt egy másik czikkbe, de nem tartja fenn, mint a kis bankjegyek előállitásának ellenértékét és nem is kötelezi a bankot ezen kis bankjegyek kibocsátására. A törvényjavaslatot tehát nem fogadhatom el ezen szövegezésében, mert az ellenkezik a régi rendszerrel, a mely a jegybanknak elsősorban már az államok által megadott letétekkel való fedezési kötelezettségére vonatkozik, másodszor azért, mert olyan rendelkezéssel állunk szemben, a mely a magyar királyi és a császári királyi ausztriai pénzügyministerekre ruházza azon összeg megállapításának jogát, a melynek erejéig a 10 és 20 K-ás bankjegyek kibocsáthatók. Ez a régi 1899-es rendelkezésekkel szemben rosszabbitja a helyzetet, különösen pénzügyi zavarok esetén, mikor különösen gondoskodni kell, hogy a kisemberek tulajdonát képező bankjegyek fedezve legyenek. Én tehát ennek meg nem felelő rendelkezésébe bele nem mehetek és a szakaszt nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Zlinszky István jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. képviselőház! A napirenden lévő 82. czikk csak látszólag tartalmaz szubordinált természetű módositást, mert alig hiszem, hogy ennek az egész bankaktának lenne íontosabb czikke, mint épen ez a 82 czikk, a melynek derekába felvétetett a módosítás a 10 és 20 koronás bankjegyekre vonatkozólag. Én daczára annak, hogy súlyt helyezek erre a rendelkezésre, nem fogok módositással alkalmatlankodni. A helyzetre való tekintetből, mert mint gyakorlati politikusnak számolnom kell azzal, hogy a többség meggyőződése és a benyújtandó módositás sikere teljesen ki van zárva. Ez nem azt jelenti, hogy én a pénzügyminister ur érvelése előtt hajlok meg, mert merőben téves az az álláspont, mintha itt egy egységes nemzetközi szerződéssel állanánk szemközt, a melyet vagy egészében elvetni, vagy egészében elfogadni lehet, hiszen egyetlenegy nemzetközi szerződési alak sem fekszik előttünk. Habár egészen kétségtelen, hogy Ausztriára vonatkoztatva szerződési intencziókat lehet imputálni a javaslatnak, de nem lehet nemzetközi szerződési jellegről beszélni, mert ez a törvényjavaslat nem egy nemzetközi szerződés beczikkelyezését, hanem egy más kormánynyal megkötött megállapodásnak egyoldalú törvénynyel való szankczionálását czélozza. Ennek folytán már ezen törvényalkotás technikai szempontból sem esik azon kritérium alá, még az Ausztriával való megegyezés kérdése sem, mint a nemzetközi szerződéseké; még kevésbbé áll ez az argumentum ott, a hol a két államnak az Osztrák-Magyar Bankkal megkötött szerződéséről van szó, a mely a mint méltóztatik tudni, az alapszabályok beczikkelyezése alakjában fekszik a ház előtt. Ennek folytán sem az egyik, sem a másik alakja a dolognak nem bir nemzetközi szerződés jellegével. Teljesen meddő és felesleges dolog volna a parlamentet bővebben meggyőzni akarni arról, hogy ha egy állam a saját szuverenitása körében egy részvénytársasággal szerződik saját hatalmi szféráján és területén belül s ezt a szerződést valaki nemzetközi szerződési jelleggel akarja felruházni, az nem ismeri a közjogot és hamis teóriát hirdet. A mennyiben tehát a bankra vonatkozó részről van szó, pedig most ezt tárgyaljuk, a 82. czikk nem tartalmazza az Ausztriával megkötött, egyoldalú törvénynyel életbe léptetendő egyezményt, hanem tárgyazza a bank alapszabályainak szerződéstpótló beczikkelyezését, tehát nemzetközi szerződésjelleggel felruházni a bankaktát nyilvánvaló tévedés. De hiszen közömbös dolog, akárminek minősitjük, tisztán áll előttem az, hogy semmiféle módosításnak a többség hozzá nem férhet. Ez azonban engem természetesen abszolúte nem feszélyez abban, hogy én az én kritikámat elmondjam, nem feszélyezne még abban sem, hogy módosításokat nyújtsak be, mert hiszen még egy nemzetközi szerződésnél is megvan az a joga a parlamentnek, hogy akár az egészet elvetheti, akár pedig annak egyes szakaszait módosíthatja, annak legfeljebb az a mindenesetre kellemetlen következménye lehet egy kormányra, hogy el kellene helyét hagynia ha nem tudja azt azután végrehajtani; de hogy a parlamentet ilyen kényelmi kormányszempontok feszélyezzék abban, hogy törvényhozási jogát gyakorolja, ez legalább nem ellenzéki morál és én nem vagyok hajlandó a t. pénzügyminister úrtól ezt ilyennek elfogadni. Már most, t. ház, a kérdéses intézkedés a maga érdemében tartalmazza a 10 és 20 koronás bankjegyek kibocsátására vonatkozó rendelkezést, tartalmazza pedig az eddigi jogállapottal ellentétben — erre fektetem a fősúlyt — azon esetre is, ha a bank a jövendőben készfizető lesz. Az eddigi rendelkezések, a míg a bank nem készfizető, az apró bankjegyek kibocsátásának jogát megadták ugyan a banknak, de azon eshetőséggel szemben, ha és a mennyiben a bank készfizető lesz. A törvényhozás rendelkezése először is kontingentálta a 10 koronások kibocsátásának jogát 180 millió koronára, a 160 millió koronát kitevő államjegyek beváltására adott 160 milliót 20 millióval felülhaladó összegre. Azonkívül kontingentálta a 10 és 20 koronás bankjegyek kibocsátását annyiban, hogy azt 400 millió erejéig teljes érczfedezethez kötötte. Most ezen, a törvény által helyesen megállapított elvvel szemben itt van a kezünkben egy törvényjavaslat, a mely a 10 és 20 K-ás bankjegyeknek ad libitum, tetszés szerinti mennyiségig való kibocsátását más korláthoz nem fűzi, mint a két kormány ministerének beleegyezéséhez. Kicsavarja tehát ezen fontos kérdésben ezen rendelkezési jogot az eddigi törvényes állapottal szemben a törvényhozás kezéből és ezt a rendkívüli nagy horderejű kérdést tisztán a végrehajtó hatalom hatáskörébe utalja. Szerencsétlennek mondható az a törvényhozás, a mely ennek a kérdésnek nagy horderejét félreismerve, vagy fel nem ismerve hajlandó lenne