Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-108

108. országos iilés 1911 február %2-en, szerdán. :>I;Í nem tartozik jegyeit érezczel beváltani, legegysze­rűbb tudománya és titka abból áll, hogy az ő papirosjegyeiért mennél több aranyat tudjon be­szerezni. Ezen fordul meg egész mestersége és művészete. Az Osztrák-Magyar Bank adja a leg­fényesebb példáját ennek az u. n. thezauráló banknak, a mely a művészetnek tökélyével kezelte és kezeli ezt az ügyet, ugy hogy érczkészlete az 1713 millió koronát már elérte 1909-ben. És miként érte ezt el ? Ugy, hogy az államhitel által rendezett jegyeivel, azzal a papirossal, a mely neki csak a gyártási és az adózási, szóval a rezsiköltsé­gekbe kerül, a mi csak filléreket tesz Id pl. egy 100 koronás bankjegynél, ó magának aranyat tudjon vásárolni. Ezt pedig csak ugy tudja elérni, ha az ő bankjegyeinek, mint a börzén jegyzett valutának, vásárlási erejét a külföldi aranynyal szemben magának biztosítja. Igen természetes, mert aranyat azonkívül, a mit a bányákban előállitanak, a belföldön nem tud szerezni, hisz itt nincs arany, hiszen, itt nincs készfizetés. Nálunk az iparilag feldolgozandó arany is oly csekély más államokkal szemben, hogy alig számottevő. Az amerikai érczkimutatási statisz­tikából meggyőződhetnek a t. képviselő urak arról, hogy pl. Svájcz 7 millió dollár értékű aranyat dolgoz fel egy évben iparilag, mig az egész osztrák­magyar kettős monarchia összesen 3 millió és néhány százezer dollár értékűt, ugy hogy nálunk Magyarországon az iparilag feldolgozott arany is csekély mennyiségben van. A bank tehát csak külföldről szerezhet aranyat. Megjegyzem, hogy az iparilag feldolgozott aranynál az is érdekes, hogy a mi aranyműves iparunk szinte utalva van rá, hogy vert aranyat dolgozzon fel és pedig a mint leszek ezt bátor részletenként kifejteni azért, mert a bank az aranyrudak bevásárlásánál igen magas perczenteket számit, az aranyműves pedig kémle­dijjal s egyéb költséggel annyira meg van terhelve, hogy számára a leggazdaságosabb a vert arany beolvasztása, mivel azt nem kell kémleltetni. Nem tudom, szerencsés gondolat-e, az, arany­műveseinket arra szoktatni, hogy vert aranyat használjanak ipari czélokra. Ez más államban nem tendenczia, de nálunk igy van. Én mind­ezekkel csak azt akartam bizonyítani, hogy a banknak legnagyobb érdeke, hogy ez a jegy­paritást fentartsa, mert abban a pillanatban, a melyben jegyeinek vásárlási ereje csökken, ter­mészetes, hogy ugyanannyi mennyiségű aranyért több jegyet kell neki adni, ennek folytán az ő érdeke, hogy az ő jegyeinek, helytelenül paritás­nak nevezett, szerintem relácziónak megfelelő árfolyamát fentartsa. Kötelezni valakit arra, a mi neki legnagyobb érdeke, a mi kenyere, a miből él, ez magában véve igen furcsa, s nézetem szerint teljesen elhibázott dolog. De, ha már jogi konstrukcziókhoz fogunk, miért méltóztatnak ilyen kifejezést használni, hogy »minden rendelkezésre álló eszközzek. Itt a több a kevesebb, mert a bank és az osztrák kor­mány nem a »minden« szóra,' hanem a »rendel­kezésro álló* szóra fogja fektetni kötelezettségét. Ez csak annyit jelent, hogy olyan eszközökkel, a melyek neki rendelkezésére állanak, és azt fog­ják majd mondhatni, a mi nekem, rendelkezésemre állott, azt megtettem, más eszközöm nem volt, tehát nem tehettem. Ha ellenben ez a kötelezettség nem ugy szól, hanem kihagyatik az, hogy »minden rendelkezésre álló eszközzel*, akkor erősebb a kötelezettség. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Akkor vita esetében nem kerül elő az az esetleg vitatható dolog, hogy rendelkezésre állottak-e az eszközök vagy nem ? (Igaz ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha a bank kötelességét teljesiti, az, hogy milyen eszközökkel gondoskodik erről, nem tartozik ránk. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) A »minden rendelkezésre álló eszközzel* szavak tehát kisebbí­tik, hatálytalanabbá teszik ennek a kötelezettség­nek érvényesítését, mintha azok benn nem fog­laltatnának. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Nézetem szerint ezt ki kellene hagyni ebből a szövegből, nehogy később félreértésekre szolgál­tasson okot. Majd a szöveg végén foglalkozni szándéko­zom azzal is, milyen fontos ez a kérdés akkor, mikor a törvényjavaslat nem oldja meg azt, ki dönt ebben a kérdésben, hogy a bank tényleg kimeritette-e a rendelkezésére álló eszközöket, vagy nem, mert ez nincs megállapítva. Ellen­inditványt szándékozom e tekintetben benyúj­tani, a mely klarifikábii fogja a kérdést, (He­lyeslés a szélsőbaloldalon.) vagy legalább azt. hogy a pénzügyminister urnak mi az álláspontja. Azonban ennek a szövegnek egyéb hibái is vannak. Azt mondja, hogy »jegyeinek a külföldi váltók árfolyamában kifejezésre jutó értóke«. Erről az »érték« szóról sokat beszéltein az általános vita során. Nem akarom újból felmelegíteni ezt a vitát, csak azt akarom a t. ház szives figyelmébe ajánlani, hogy a bankjegynek értéke nincs. Hitele, vásárló ereje van, de értéke nincs. A papirértók, az nulla, a nullát pedig nem lehet semmivel pari­fikálni. Nem szándékozom ennél tovább immorálni, hanem elfogadom, hogy a gyakorlati élet által ez az »érték« szó máskép fog mérlegeltetni, de teoreticze, tudományos szempontból, a literatura szempont­jából ez merőben helytelenül választott kifejezés, mert a bankjegynek sem értéke, sem parija nincsen, mert a nullának egyáltalában parija nem lehet. Súlyt fektetek arra és tisztelettel kérem a felvilá­gosítást, miért maradt ki ennél a szövegnél a »váltók« szó előtt az »aranyra szóló« váltók ár­folyamának kifejezése % Mert ha a bank csak a váltók árfolyamában kifejezésre jutó értékét tartozik védeni az ő bank­jegyének, akkor ez alatt érthető az ezüstre szóló váltó, sőt érthető még a papirosra szóló deviza is. Méltóztatik tudni az államtitkár urnak, hogy Braziliának, Uruguájnak, Argentiniának papír­valutája van, ezeknek papirdevizájuk van, Mexikó­nak ezüstdevizája van. Már most az én felfogásom szerint a váltók árfolyamában kifejezésre jutó érték

Next

/
Thumbnails
Contents