Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-103

103. országos ülés 1911 február 16-án, csütörtökön. 231 t. képviselőház, méltóztassanak megengedni nekem, hogy ebben a kérdésben a pénzügyminister urnak magán személye és pénzügyministeri minősége el nem választható. A pénzügyministernek lehetnek magánügyei, azokat megengedem, hogy magánúton intézze is el, de a pénzügyminister urnak a mikor mint magánembernek merülnek fel ügyei, különösen, a mikor azok pénzügyministeri tevékenységéből kifolyólag merültek fel, akkor ő itt előttem, és a parlament szine előtt és a nemzet szine előtt áll és kell, hogy tűrje azt a kritikát, a melyet mindegyikünk jogositott vele szemben alkalmazni. (Helyeslés a baloldalon.) Én a magánügyet nem érintem, de a midőn összeforrott a pénzügyminister ur személye ma-, gánjszemélyiségével, és mivel ugy tudom, hogy azok a gyanúsítások, a melyeket az igen t. pénzügyminister ur az ellenzékkel szemben jónak látott hangoztatni, megtörténtek, bár módjában állott volna meggyőződni ezen vádak alaptalanságáról, a pénzügyminister urnak nemcsak módjában állott volna, de kötelességében is állott volna erről meggyőződni. Ha tehát egyébről nem is beszélek, itt egy olyan nagyfokú mulasztással állok szemben, a legjobb esetben is, a mely mulasztásnak súlyos konzekvencziái vannak, mert alktomány ide parlament oda, ha tagadjuk, ha osürjük-csavarjuk, az faktum, hogy az igen t. pénzügyminister ur az ország szine előtt súlyosan vádolt és a mikor rekrimináltatott a vádja, azt ismételt felszólalá-. sában megismételte és határozottan fentartotta. Ezzel szemben jóhiszeműségére lehet csak hivatkozni e tévedése tekintetében, a mely jóhiszeműséggel kellett volna rendelkeznie már akkor is, mielőtt ezt a kérdést ide veti, a mire egyáltalában szükség nem volt. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) És e tekintetben az én álláspontom igazolására szolgál igen lényeges mértékben a Fremdenblatt vezető czikke. Azért helyezek arra súlyt, mert a Fremdenblatt a maga olvasó közönségének előkelőségénél fogva számot tarthat arra, hogy mi is súlyt helyezzünk reá és mi is figyelemmel kisérjük. Álláspontom igazolására szolgál az a körülmény, hogy a Fremdenblatt.. . Polónyi Géza : A külügyminister ur félhivatalos orgánuma ! Hegyi Árpád : Más is olvassa, még előkelőbbek is olvassák ! Maga a Fremdenblatt legenyhébben szólva, beismeri és konstatálja, hogy politikusnak nem volt politikus az a cselekmény, a melyet a pénzügyminister ur elkövetett, a mikor könnyelmű meggondolatlansággal súlyos vádat dob az ország szine elé egy politikai párttal szemben, azt utóbb fentartja és végül meg kell állapítani egy jóhiszemű tévedést. Polónyi Géza: Flastrom! Mentőegyesületi flastrom ! Rosenberg Gyula: Az a kérdés, hogy kinek ! Hegyi Árpád: Már pedig, t. ház, meg lett állapítva tényként... Vadász Lipót: Tessék elolvasni a Mag}?arcrszág tegnap esti czikkét és nem a Fremdenblattra hivatkozni! Hegyi Árpád : A Magyarország tegnapi vezérczikke, azt hiszem, nem az a nyilatkozat, a melyet azon urak adtak ki, a kiket a két ur megbízott egymásra vonatkozólag először, másodszor méltóztassék nekem megengedni azt, hogy a Fremdenblatt, a mely közvetlenül a jegyzőkönyvek publikálása után foglalkozik ezzel a kérdéssel, azt talán más szempontból birálja és méltóztassék azt is megengedni, t. képviselőtársaim, hogy a Fremdenblatt, ugye-bár,. a t. túloldalhoz közelebb áll. Vadász Lipót: Abszolúte nem ! Semmiesetre sem olyan közel, mint a Magyarország önökhöz. Semmi közünk hozzá ! Hegyi Árpád : Ennek következtében méltóztassék megengedni, hogy ha már éjjen a Fremdenblatt mondja meg azt, hogy a pénzügyminister ur nem politikusán járt el, akkor azt hiszem, hogy Ausztriában elejtették a pénzügyminister urat . . . (Mozgás jobbfelől.) Vadász Lipót: Mi közünk hozzá ? Hegyi Árpád: És ha Ausztriában elejtették, akkor itt is elejtették. Rosenberg Gyula: Gyerekmesék! (Mozgás baljelől.) Elnök : Csendet kérek ! Pap Zoltán : Ausztria az önök hazája ! (Derültség.) Egy hang (a jobboldalon): Az önöké meg Szerbia ! (Derültség jobbfelől.) Hegyi Árpád : Most még csak két olyan szónokról kell megemlékeznem röviden, a kik e vitában nem szólaltak fel. Az egyik a ministerelnök ur, a másik az igazságügyminister ur. Ne méltóztassék ugy venni, mintha nekem az volna a czélom, hogy ugrassak. Én nem ugratok senkit. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) De a t. ministerelnök urnak ez a hallgatása mégis csak furcsa és különös dolog, a mikor hat vagy hét hét óta tárgyalunk itt egy törvényjavaslatot, a mely igazán sarkalatos kérdések eldöntését fogja maga után vonni és egy olyan kérdés eldöntését is magában foglalja, a melynek a t. túloldal és a kormány nagyrészt a maga jelenlegi poziczióját köszönheti, szóval egy olyan törvényjavaslatról van szó, a mely a készfizetéseket foglalja magában. A készfizetések kérdése oly fogalom volt a választások alatt és azóta is, hogy az egész ország erről beszélt és midőn most a készfizetések kérdésének — hogy a kormány Szávával éljek — a rendezésről van szó, akkor az a férfiú, a ki mögött az a hatalmas többség áll s a ki mögött igazán ugy nőtt ki az a hatalmas többség megerősödve, hogy ez szinte tüneményszámba megy, mondom, az a férfiú, a ki tulajdonképen poziczióját ennek a kérdésnek köszönheti. Az a férfiú, a ki végtére is akkor, a mikor a nagy- és kisgyülések voltak, mégis többet-kevesebbet nyilatkozott; az a férfiú, a ki végtére is — nem mondom hogy a szócsövével, de több irányban — nyilatkozatokat hangoztatott a sajtóban és párt-