Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.
Ülésnapok - 1910-102
S204 102. országos ülés 1911 február 15-én, szerdán. a tartalékalapból átírták a részvénytőkéhez, természetesen a tartalékalap újra emelkedett tovább, 20%-kal, ugy hogy ma pl. 23,500.000 koronát tesz ki, a mihez, ha hozzászámítjuk azt a 30 milliót, a mit abból elvettek, ma már 53,500.000 korona lerme az a tartalékalap, vagyis lényegesen több, mint 36 millió, a meddig pedig az alapszabályokban előirt 20% szerint terjedhetett. (Igaz! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezt az országot tehát, t. képviselőház, elölről és hátulról megrövidítették a közös bankkal, s megkárosították ezt a szerencsétlen nemzetet anélkül hogy a törvényhozás valaha is ezen az állásponton lett volna. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Beszélnem kellene most még az aranybeváltásról, (Halljuk ! Halljuk I balfelől.) beszélnem kellene arról, hogy milyen mesterségesen vonják el az aranyat a bécsi főintézet és illetőleg a bécsi pénzverde számára. P. o. a bank portómentességet élvez küldeményei tekintetében, hogy tehát a bécsi pénzverde számára több aranyat kapjanak, aranybeváltó intézeteket állítanak fel a határokon és ott átvévén az aranyat, azt portómentesen küldik Bécsbe. Budapesten, Magyarország fővárosában azonban pénzverde nincsen ; nekünk csak Körmöczbányán van pénzverdénk, az egész aranymennyiség, a mely tulaj donképen átveretésre kerülne, mégis Budapestről kerül, ugyebár, kivéve az aranybányákat, a mennyiben odaszállítják. De szabad-e megengedni, hogy egy államtól mesterségesen vonják el a pénzverési jogot ? Hiszen a pénzverés haszonnal jár! És Magj^arország fővárosában nincs j)énzverde, ugy hogy az a magyarországi ember, a ki itt Budapesten aranyat akar eladni, kénytelen azt Bécsbe küldeni, mert az neki egyrészt közelebb van, másrészt kevesebb költséggel, s kevesebb kamatveszteséggel is jár, mint hogyha Körmöezbányára küldené. Ilyen és számtalan más részletet mondhatnék el, pl. az aranybevásárlásról. Ha méltóztatnak megnézni az aranybevásárlás feltételeit, megtalálják azt a g) alatti füzetben, a melyben benne van az, hogy daczára annak, hogy a bankakta szerint, illetőleg az 1892: XVIII. t.-czikk III. czikke szerint a bank köteles volna 3280 koronával beváltani az aranyat, csak 3276 koronával váltja azt be és mérlegében 3278 koronával számolja el. Azonkívül méltóztatnak tudni, hogy — és a t. kereskedelemügyi minister ur is abban a hitben volt — az a bank pénzváltó bank, a hol kap az ember pénzt, a mikor tetszik. Ez nem áll. Az Osztrák-Magyar Bank nem pénzváltó bank. A Reichsbanknak is van erre nézve egy fennálló statútuma. Az Osztrák-Magyar Bank nemcsak a pénz beváltásakor, hanem még az arán};- bevásárlásánál is külön províziót számit, és pedig ilyen esetekben az aranyban kifizetett összeg után fél ezreléket. Mindezeket a részleteket figyelembe kellene vermem és egyenként kellene taglalnom, hogy kimutassam, mennyire szipolyozza ez a bank a magyar nemzetet és mennyivel károsította eddig. Most még — minthogy fontosabb dolgaim kell, hogy elmaradjanak — csak egy tételre akarok rátérni határozati javaslatom indokolása czéljából és ez a mérleg kérdése. Azt hiszem, hogy nem fogok kegyes engedelmükkel visszaélni, (Halljuk ! Halljuk!) ha ezt a kérdést kissé behatóbban akarom a t. ház figyelmébe ajánlani. Az általános vita során elmondott beszédemben utaltam arra, hogy a törvényhozásnak feladatává kellene tenni azt, hogy ennek a banknak mérlegeit vizsgálja meg. Nem mondom, hogy mérleghamisítás történik, nem erről beszélek, hanem arról, hogy olyan feltűnő adatoknak vagyok birtokában, a melyekre nézve eddig nekem felvilágosítást adni senkisem tudott és a ház sem fog adhatni, mert nyilvánvalóan valótlan adatokat találok a mérlegben. Ha végigmennék az öszszes éveken, nagyon komplikálnám a dolgot, de hog3? egyszer már tisztában legyenek ezzel a kérdéssel, rámutatok arra, hogy a bank a váltóleszámítolás kérdésében kétféle kulcscsal dolgozik. (Ugy van! balfelől.) Mikor arról van szó, hogy kimutassa, hogy Magyarországot nagyobb mérvben részesiti a leszámítolási hitelben, mint Ausztriát, akkor kisül, hogy 63% erejéig élvezzük a hitolt; mikor pedig arról van szó, hogy ennek alapján a részesedésből mennyi illet minket, akkor kisül, hogy csak 39%. Mikép történhetik ez ? Akkép, hogy az osztrák bank magyar váltónak deklarál egy váltóeszkomptot akkor, ha pl. egy clebreczeni iparos által kiállított váltó Brünnben eszkoroptáltatik és igy kerül az osztrák bankhoz ; miután azonban a beváltás Debreczenben történik, ezt ő magyar váltónak deklarálja akkor, a mikor a hitel particzipácziójáról beszél, de mikor azonban a részesedésről van szó, akkor azt mondja : kérem, én a hitelt az osztrák brünni gyárosnak adtam, tehát ez osztrák ügylet. Sümegi Vilmos: öt év óta csinálják ezt. Polónyi Géza : Ez egy szemenszedett olyan visszaélés . . . Holló Lajos: Szemfényvesztés! (Zaj a baloldalon.) Polónyi Géza : . . . amelylyel szemben a magyar parlamentnek tiltakoznia kell. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Én önöknek hajmeresztő adatokat tudnék részletesen felsorolni, sajnálom, hogy az időből kifogytam, talán a részletes vitánál méltóztatik majd megengedni, hogy ezt pótolhassam ; most legalább egy-kettőt, mint eklatáns dolgot bocsátok rendelkezésre. (Halljuk / Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Itt van az 1909-ik évről szóló mérleg. Ebben részesedünk azon tabella alapján, amely az önök kezében van, 394%-kal van kimutatva, — és pedig egy titulus alatt foglaltatik a váltó-, az értékpapírszámla és a közraktári zálogjegyek számlája, ők mindezt egy kalap alatt veszik fel a mérlegbe, mindjárt kimutatom, hogy miért történik ez — Ausztria javára pedig 6056% erejéig mondják a részesedést. Még egyszer ismétlem, hogy Magyar-