Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.
Ülésnapok - 1910-102
198 10%. országos ülés 1911 február 15-én, szerdán. Ausztria az ő saját kölcsönét megkötötte 92.25 árfolyamon, addig a magyar, idegen valutára szóló kölcsön 89 1 /! vagy 89% árfolyamon lettplaszirozva. Már most mi magában az árfolyamban, eltekintve attól, hogy külföldi valutára szerződtünk, károm százalékot veszítettünk, a mi nagyon figyelemreméltó mozzanat Magyarország szempontjából, azért, mert ha mi a közeledő hadügyi kiadások szempontjából ujabb kölcsönhöz akarnánk folyamodni, ne tessék feledni, ha mi a közös kiadásokat kölcsönből akarjuk fedezni, akkor az árfolyamveszteségünk egyúttal kvótaemelés is, (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) ugy hogy mi nemcsak az árfolyamon vesztünk három százalékot, de a reánk nehezedő kvótaarány okából is ráfizetünk. Ezeket mind szives figyelmükbe ajánlom. A valutarizikó kérdésével is foglalkozom nyomban. Hogy a valutarizikó mit jelent a magyar budget szempontjából, azt mindjárt látni fogjuk, Csak egy tételre hivom fel a figyelmüket. Az 1908-iki budget tárgyalása alkalmával történt, gondolom, mikor Wekerle Sándor pénzügyminister budgetbeszédében bejelentette, hogy maga a valutarizikónak fedezése 176.000 koronát tett ki abban az egy esztendei költségvetésben. Most már ha mi 540—560 milliót ilyen három valutára szóló kötelezettséggel veszünk fel, mennyivel szaporodik a valutarizikó a magyar budget terhére ? Tessék nekem megmondani. Ilyformán, ha Magyarországon semmi más nem volna, mint csak ezek a tények, ezek már magukban is fel kellene hogy ébreszszék valamennyiünknek .lelkiismeretét, hogy e bankrendszertől és az osztrák gazdasági függéstől feltétlenül szabaduljunk. De rátérek annak konstatálására, hogy a t. képviselő urak mily tévedésben vannak — nézetem szerint, és bocsánatot kérek, ha én tévedek, tessék rektifikálni — az u. n. devizapolitika kérdésében. Es itt, miután a legfülbemászóbb módon Hieronymi Károly t. kereskedelemügyi minister ur állitotta fel a tételeket, csak ő rá fogok utalni, mert a polémiáktól az egész vonalon feltétlenül tartózkodnom kell már csak időhiány okából is. De miután ő volt az,a ki legpregnánsabban fejtette ki e kérdést, idézem azt, hogy azt mondja folvassa): »Nekünk nem azért szükséges a készfizetés, nem azért szükséges a bankjegyek aranynyal teljesen egyenlő értéke, mert a mindennapi forgalomban volna erre szükség, hanem szükséges azért, kog)^ azon nemzetközi fizetéseknél, a melyeket teljesíteni kénytelenek vagyunk, hogy azon nemzetközi fizetéseknél a mi bankjegyünk mindig egyenlő értékű legyen az aranypénzzel«. Ez volt az ő kiindulási pontja és megállapított egy matematikai igazságot, amely szerint azt mondja, hogy ha két érték vagy mennyiség egy harmadikkal egyenlő, akkor a kettő egymás közt is egyenlő. Miután ő azt hozta ki, hogy 117 korona 56 fillérért mindig fog kapni 100 arany márkát és ő ezt szentírás gyanánt tálalta fel a jrablikumnak és a t. képviselőháznak, engedtessék meg nekem, hogy röviden ' kimutassam azt, hogy ez kardinális tévedés és nyilvánvaló lehetetlenség. (Halljuk ! balról.) A bankjegynek értékét aequiparálni az aranynyal sohasem lehet és nem is szabad. Lássuk az egész témát rövid foglalatjában, mert sürün látom, hogy egyrészt a relácziót, másrészt a paritást, harmadszor a váltók árfolyamát ugy összekeverik a beszédekben, hogy ebből a teljesen különválasztandó három témából egyet csinálnak és egyforma érték gyanánt kezelik. Ezek a dolgok azonban különféle dolgok és egymással semmifélekép össze nem hasonlíthatók. A pénzláb, a reláczió, a valutaérczből vert pénzegységnek kifejezője. Ez mint ilyen, mint reláczió . . . (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek. Polónyi Géza : . .. mindaddig, mig ugyanaz a valutatörvény fennáll, teljesen változatlan és soha változás alá nem eső tényező. Maga a reláczió a paritásnak egyik koefficziense és illetőleg alaptényezője ; a paritás pedig alapja a váltóárfolyamok számításának. Ez tehát a legtisztább fogalmi zavar; a melyet eddig valaha hallottam. T. i. a paritás épen abban áll, hogy ugyanazon valutaércz hasonlítandó össze más állam ugyanazon valutaérezévél, az arany az aranynyal, hogy megáUapitható legyen azután, a mennyiben egyenes arányban áll a két tényező egymással, hogy mennyi aranyértéknek felel meg ez a pénzláb amaz állam arany értékének. Ez a pénzláb, és ennek alapján számíttatik ki a paritás. Már most, bankjegyparitás a föld kerekségén nem létezik, mert nálunk a mi papirosvalutánk az értékmérő ma, ennek azonban parija miért nincs ? Mert a bankjegynek belső értéke abszolúte semmi, annak csak papirosértéke lévén, a bankjegy sem aranynyal, sem ezüsttel mint ilyen, nem parinkálható, mert a nullát a nullával parifikálva, mindig csak nulla jön ki. Miről van tehát szó ? Arról, hogy a bankjegynek nem az értékét, hanem mint hitelpénznek a vásárlási erejét akarjuk és akarják önök az u. n. paritással megvédelmezni. És ez miből áU ? Abból áll, hogy a bank, a helyett, hogy érczczel védené a valutának értékét, devizával védi a papirosértéket. Miután ugyanis a papirosnak nincs aranypontja, csak a papiros-pontja van, a papiros tehát visszamehet egészen a nullaértékig és nem az aranypontig, mint azt a t. kereskedelemügyi minister ur gondolta, a bankjegy a belértékének tartalmatlanságánál fogva nem állapithat meg aranypontot, annak belső értéke visszaeshetik egészen a nulláig, a mennyit ér. Már most, a devizákkal való védése a bankjegy vásárlási erejének miben áll ? (Zaj a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) Abban, hogy a bank kénytelen devizákat vásárolni, hogy ő akkor, a mikor a bankvalutának mint csereértékmérőnek az értéke lemegy vagy esetleg felmenne a mi a ritkaságok közé tartozik, — akkor a bank köteles a devizát, ha felmegy az értéke, eladni, ha pedig lemegy az értéke, vásárolni.
