Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.
Ülésnapok - 1910-101
158 ÍQJ. országos ülés Í91Í február 14i-én, kedden. sitott, a melyeknek azonban reális alapjuk nincsen és megkoczkáztatott egy pár állítást, a melynek a bizonyítását azonban, bármennyire vártuk is, meg nem kaptuk. Legyen szabad most teljes rövidséggel az igen t. előadó ur által előhozott némely feltevéssel és némely ilyen állítással foglalkoznom. (Halljuk ! Halljuk! balfelM.) Az igen t. előadó urnak a kiindulási pontja természetesen az, hogy ezt a kérdést a gazdasági czélszerüség szempontjából kell eldönteni és ennélfogva ez a kérdés tisztán és kizárólag gazdasági kérdés és a mennyiben — ugy mond — politikaivá vált ez a kérdés, ujabban az által vált azzá, hogy a múlt országgyűlésen többségre jutott egy párt, a melynek létalapja az a programm, a melynek egyik pontja az önálló bank. Ennélfogva az előadó urnak az a konklúziója, hogy, a mi politikái kérdés van ebben a kérdésben, az tisztán és kizárólag pártpolitikai kérdés. Hát, t. képviselőház, ebben a tekintetben a jelenlegi parlamentáris és alkotmányjogi viszonyok között kénytelen vagyok az igen t. előadó urnak igazat adni. Elismerem, hogy mostani viszonyaink között ezeket a nagy követeléseket, a nemzet gazdasági függetlenségének nagy kérdését csak egy párt vagy egyes pártok képviselik. De megvallom, hogy én ezt véghetetlenül szomorú állapotnak tartom, mert az én meggyőződésem szerint egy olyan országban, a mely az ő állami önállóságának leglényegesebb attribútumait nélkülözni kénytelen, semmiféle más pártalakulást nem tarthatok jogosultnak mint egyedül azt. a mely az állami önállóság attribútumainak megszerzésére irányul. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) De természetes dolog, önök ott a túloldalon más nézetben vannak és mi egymást nem kapaczitálhatjuk. S én ebben a tekintetben nem is azt tartom lényegesnek, hogy ez pártpolitikai kérdés. A lényeges az, hogy mit akar a nemzet nagy többsége, s itt sajnálattal vagyok kén3 7 telen konstatálni, hogy mostani viszonyaink között nem vagyunk abban a helyzetben és állapotban, hogy ezt feltétlenül és minden kétséget kizárólag megállapíthassuk. Láttuk azt, hogy a múlt országgyűlésen a nemzet olyan többséget küldött a parlamentbe. a mely a gazdasági önállóságot követelte és az önálló banknak volt a híve; láttuk azután azt, hogy a legutóbbi választások alkalmával ugyanakkora nagy többség került be a parlamentbe, a mely ezzel homlokegyenest ellenkező nézeteket vallott, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Engedelmet kérek, az ilyen rendkívül gyors és feltűnő hangulatváltozásokkal szemben okvetlenül fel kell merülnie annak a kétségnek, hogy vájjon ezek a hangulatváltozások megfelelnek-e a nemzet igazi érzelmeinek és hangulatának. Most a dolog ugy áll, hogy bármely párt, a mely meg tud szerezni magának az ország választóközönségéből 300.000 szavazatot, nagy többségben kerül be ide a képviselőházba. De az a 300.000 szavazat a nemzet 20 milliónyi tömegével szemben maga is egy olyan elenyésző minoritás, hogy annak akaratát mint a nemzet többségének akaratát figyelembe venni, az előtt feltétlenül meghódolni nem érezheti magát senki kötelezve. (Igaz ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nincs tehát eldöntve az a kérdés, hogy a gazdasági önállóság tekintetében a nemzet többsége milyen állásponton áll. Ezért nekem az a meggyőződésem, hogy ebben a tekintetben a döntés csakis akkor fog bekövetkezhetni, a mikor a felett a nemzet egészen, tehát nem többé százezrek, hanem a milliók fognak dönteni. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha akkor a nemzet többsége — a nemzetnek milliói — és pedig egy egészen tiszta választás utján a gazdasági közösség fentartása mellett döntene, én a magam részéről, s azt hiszem, elvtársaim is teljes készséggel kijelentjük, hogy ez előtt a döntés előtt meg kell hajolnunk, akkor a nemzeti akarat ily megnyilvánulásának érvényesítése elé többé nem vagyunk jogosultak akadályokat gördíteni. De viszont másrészt teljes joggal megkövetelhetjük mi is azt, hogy ha a nemzet egésze akkor a gazdasági különállás mellett fog dönteni, önök is hajoljanak meg a nemzetnek ily döntése előtt, ne igyekezzenek annak érvényesülése elé akadályokat gördíteni, és a mi fődolog, a mit joggal megkövetelhetünk, hogy akkor ne akadjon oly magyar államférfi, a ki a nemzet akaratnyilvánításával szemben a király vétójáért a felelősséget elvállalja. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mert a t. előadó ur azt mondja beszéde további folyamán, hogy ne beszéljünk mi e kérdés eldöntésénél a királyi vétóról és fejedelmi hatalmi szóról, akkor, a mikor a koalicziónak numerikusan ugyan nem legerősebb, de mindenesetre legtekintélyesebb és legszakavatottabb pártja, feltétlenül a közös bank mellett volt. A t. előadó urnak ez állítására elsősorban azt jegyzem meg, hogy a t. előadó ur rosszul van informálva magukat a tényeket illetőleg. A t. előadó urnak állítása teljességgel nem felel meg a valóságnak. Hisz az a bizonyos tekintélyes és szakavatott párt és annak vezére annyira nem voltak feltétlenül a közös bank meUett, hogy ráhelyezkedtek egy kormányprogrammra, a kartelibank programmpontjára, a mely magában véve tisztán a külön és önálló bankot jelentette, azzal a bizonyos módosítással, hogy a két különálló bank egymás közt bizonyos eljárásokra nézve megegyezzék. De ha a t. előadó ur a szakavatott körök alatt, a mint bizonyára nem csalódtam, elsősorban Wekerle Sándor miniszterelnök urat értette, akkor én súghatok neki egy édes titkot. (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) De hiszen nem is képez ez titkot. Tudjuk, hogy volt idő a koalicziós kormányzás történetében, a mikor az akkori kormányelnök ur egészen komolyan és határozottan foglalkozott az állami önálló bank gondolatával és annak megvalósításával, és erről a gondolatról, azt hiszem, csak akkor mondott le, a mikor ugy
