Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-90

90. országos ülés 1911 január 31-én, kedden. 381 kat, sőt erösbbiti kívánalmunkat, hogy az önálló jegybank már most felállitassék, teljesen osztozom Polónyi Géza t. képviselőtársunk véleményéljen, a ki azt mondta, hogy a ki ma az önálló bank felállítását megakadályozza, megnehezíti, vagy lehetetlenné teszi, az lehetetlenné akarja tenni azt is, hogy a nemzet 1917-ben az önálló vámterületre való átmenetel felett határozzon. T. ház! Az 1899. XXX. t.-cz. tárgyalása alkalmával a kormánynak akkori feje, mint vívmányt hangoztatta itt a házban, hogy kivívta a szabadelvűpárt azt, hogy a vámterület kérdése és az önálló bank lejárati ideje össze nem esik. Ha ily körülmények közt arra a meggyőződésre kellett jutnunk, hogy már ez is vívmány, legalább is könnyelműségnek gondolom, hogy a mit a szabadelvűpárt ki tudott csikarni Ausztriától, azt a nemzeti munkapárt könnyelműen visszaadja most. mikor épen 1917-re kívánja a bank szabadalmának meghosszabbítását és a mikor egyúttal az önálló vámterület kérdése is megoldandó. (Helyeslés balfelül.) A történelemre hivatkozom, a mikor azt merem állítani, hogy Ausztriával szemben sohasem volt szabad valamiről lemondanunk. Elég nehezen csikartunk ki tőle bármily csekélységet, és ha lemondunk, előbb vagy utóbb megbánjuk. Ezért nemcsak az én elvem, hanem egész pártomé és ezen egész oldalé, hogy nekünk az önálló bank felállítása nemcsak kívánságunk, hanem követelésünk is, melytől el nem térhetünk, annál kevésbbé, mert gazdasági szempontból annak fel nem állítását károsnak kell tekinteni. (Helyeslés a baloldalon.) Ezért nem óhajunk, hanem követelésünk ez, és ezért kell hogy határozott követelése legyen az egész nemzetnek és mindazoknak, kik a nemzet érdekeit igazán szivükön viselik, hogy ezzel beigazolhassuk azt, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz. Nem fogadom el a tárgyalásra kitűzött törvényjavaslatot általánosságban sem, és fentartom a jogot arra, hogy a részletes vita során most elhallgatott devizákra és egyéb kérdésekre kiterjeszkedhessem. Elfogadom a függetlenségi párt tagjai részéről benyújtott határozati javaslatokat, és egyszersmind tekintettel arra, hogy devizákról most beszélnem az idő rövidsége miatt nem sikerült, magam is egy határozati javaslatot terjesztek be, mely szerint (olvassa) : »A ház utasítja a kormányt, hogy a bankszabadalom megadása esetére érczfedezetbe beszámítandó külföldi váltók mennyiségét bizonyos százalékban állapítsa meg.« Nem fogadom el a törvényjavaslatot és csatlakozom a függetlenségi párt tagjai által benyújtott határozati javaslathoz. (Elénk helyeslés és éljenzés a baloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Szojka Kálmán jegyző: Schuller Kezső! Schüller Rezső: T. képviselőház! Az előttem szólt t. képviselő ur beszéde folyamán azt is mondta, hogy a fizetési mérleg passzivitásától már azért sem szabad félni, mert hiszen a takarékpénztári betétek évről-évre szaporodnak és ezek már kiegészítik azt a hiányt, melyet a fizetési mérleg felmutat. Ha a t. képviselő ur kiszámította volna ezen szaporodás kamatját, mindenesetre észrevette volna hogy a fizetési mérleg hiánya abból nem pótolható. Én elhiszem és belátom, hogy ez a fizetési mérleg tana nagyon kellemetlen és boszantó dolog egy országra nézve, melynek egész gazdasági élete különben mégis abban az értelemben aktiv, a mennyiben nem haszonnal dolgozik, a mennyiben a külföldi tőkének befektetése itt kamatozást nyer, az üzemköltség is kijön, ha mégis, úgyszólván csakis valutáris technikai okokból nem lehet megalkotni egy önálló bankot, s nem lehet annak aranykészletét fentartani. Azt hiszem azonban, kissé könnyen járnak el azok a t. képviselő urak, a kik azt mondták, hogy az egész fizetési mérlegnek a tana csak a tudománynak valamely koholmánya. Nézetem szerint ez által nemcsak a közgazdaság, hanem a logika törvényei ellen is vétenek, mert valamely hiányt valahonnan mégis csak pótolni kell. De hát igaz, hogy azt is mondják, hogy azok a számok, a melyek alapján a fizetési mérleg passzivitását kiszámítják, nem megbízhatók, és ezzel szemben olyan számokkal állanak elő, a melyek már pláne semmiféle alapjDal nem birnak, hanem csak becslésnek az eredményei. Ezek az urak különösen abból a felfogásból indulnak ki, hogy a bevándorlók olyan nagy összegeket hoznának magukkal az országba, a melyek a szaldót teljesen pótolnák. Nézetem szerint, legalább azon vidék szokásai szerint, a melyet én ismerek, nagyon kicsinynek kell azt az összeget tekinteni, a mely nem posta utján jön be az országba, hanem — rnint Fellner mondja — inkognitóban. Hisz egyrészről a visszavándorlók száma sem tulnagy, másrészről pedig legyünk figyelemmel arra a bizalmatlanságra, a melylyel a parasztember társával szemben viselkedik, és akkor nem fogjuk feltenni, hogy parasztember nagyobb összeget a'komájával fog az országba visszaküldeni. Ezen az utón tehát azt a 176 millió hiányt, a melyet a Fellner-féle felállítás kimutat, jiótolni nem fogjuk. Az a lezser-számítás, mely itt a mínuszból mindjárt pluszt csinál, valóban hasonlít ahhoz a költségszámla összeállításhoz, a melyet egy erdélyi komisszió csinált, hogy t. i. mentünk, jöttünk: száz forint;' ettünk-ittunk ; száz forint, összesen háromszáz forint.* (Derültség a jobboldalon.) A külföldi hitelre tehát mindenesetre szükség lesz. Hogy a külföldi hitellel ma még mindig rosszul vagyunk és hogy nem rendelkezünk felette minden körülmények között: ezt, azt hiszem, tagadni nem lehet. Kiírtam magamnak azt, a mit Széchenyi István gróf annakidején a belföldi hitelről mondott