Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-90

90. Országos ülés i9ii január 31-én, kedden. 37? védjék az osztrák tőke érdekeltségét az ellen, hogy Magyarországnak, tehát adósának viszonyai ne rosszabbodhassanak. Ezt megint nem humanizmusból, vagy szeretetből teszik, hanem azért, mert jó és gondos kereskedőnek bizonyulnak, a ki előre gondol azzal az eshetőséggel, hogy a mennyiben nálunk a viszonyok tetemesen roszszabbodnának, ez neki nemcsak azt jelentené, hogy egy fogyasztóját, egy piaczát veszítené el, hanem különösen azt, hogy adósának bonitása nem lévén közömbös rá nézve, az ő érdeke kívánja, hogy a nyújtott hitelt behajthassa, tehát az dubiózussá ne legyen. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Ennek alapján merem állítani, hogy Ausztria nem fog olyan nagy erőt kifejteni e tekintetben, hogy bennünket gazdaságilag megrontson tisztán azért, mert voltunk bátrak jogunkkal élni és az önálló jegybankot felállítani. Az önálló bank felállítása ellen felhozott érvek és aggályok mindegyikének fejtegetésével foglalkozni nem kívánok, mert nem akarom a t. ház türelmét annyira igénybe venni, (Halljuk! Halljuk!) daczára annak, hogy meggyőződésem szerint az önálló bank kérdése elég fontos ahhoz, hogy ez a pro és kontra érvelés bármennyi időt vegyen is igénybe, én szerintem eltékozolt időnek nem tekinthető. Kun Béla: Négy-öt hét sem eltékozolt idő! Jaczkó Pál: Köztudomás szerint a bankkérdésben az országgyűlésnek igen ritkán, csak bizonyos turnusokban van módja nyilatkozni. De nemcsak azért tartom szükségesnek, hogy mindkét jiárt a maga véleményének kifejezést adjon, hanem különösen azért, mert az a gazdasági kérdés van olyan fontos, hogy azzal foglalkoznunk kell, hogy azt vita tárgyává tennünk lehet, sőt kell. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nagyon szomorú volna az, hogy ha Hock János kéjD viselőtársam beszédében elmondott állítás igaz volna, hogy ma már a függetlenségi párt nem gazdasági előnyökért küzd, hanem a nemzet becsületéért. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Sajnos, napról-napra magam is közelebb jutok ahhoz a meggyőződéshez, hogy komolyan érvelnünk még sem érdemes, mert a mi czélunk nem az, hogy azon elvtársaink, kik úgyis osztják véleményünket, hallgassák meg beszédeinket. Szerénytelenség nélkül merem mondani azt, hogy azon általánosan elhangzott panaszszal szemben, hogy a bankvita szónokai talán sok mindennel foglalkoznak, de épen a tárgyhoz nem szólnak, eléggé dokumentáltam azt, hogy bár szárazon adtam elő az egész anyagot, de e közben egy lépésnyire el nem tértem a tárgytól. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Én elismerem azt, hogy ha nem Apponyi és Hock János elokvencziájával tárgyaljuk ezt a kérdést, bizony nagyon száraz ez az anyag és azok szemében különösen, kik a bankkérdéssel keveset foglalkoztak, unalmas is lehet. KÉPVH. NAPLÓ 1910—1915. IV. KÖTET. Én nem akarom állítani, t. képviselőtársaim, hogy különösen unalmas azoknak, kik a bankközösség kérdésében nem meggyőződésüket, hanem szavazatukat már lekötötték, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) és igazán végtelenül szomorú az a tény, hogy ha mi most bárminő érvekkel állanánk is elő, tulajdonkép a t. túloldalt álláspontunk helyesebb voltáról meggyőzni nem tudnók. (Ugy van! a széhőbaloldálon.) Kötelességünket teljesítjük azonban még így is, még jjedig, merem állítani, hogy nem a kerületemmel szemben tartozó kötelességemnek teszek eleget, hanem a nemzettel szemben tartozó kötelességemnek, (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) a mikor tőlem telhetőleg igyekszem a kérdéshez hozzászólni, és a magam csekély tudásával azokat az aggályokat, azokat az érveket, a melyeket a közös bank hívei hangoztatnak, de legkevésbbé sem bizonyítanak, ellenérvekkel megdönteni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Tekintettel arra, hogy képviselőtársaim nagyon türelmetlenek, és ha egész anyagomat kívánnám a ház elé terjeszteni, talán joggal tartanának attól, hogy ez obstrukeziós beszéd, a melynek talán az volt a czélja, hogy egy ülést kihúzzon, — lehetőleg meg fogom rövidíteni felszólalásomat. 'Zaj balfelöl. Halljuk! Halljuk! a szélsöbaldalon.) Azok közül az érvek és aggályok közül, a melyek óriási tömegben jelentkeznek, csak néhány nyal kívánok még röviden foglalkozni, elsősorban azzal, a melyet elég fontosnak és komolynak tartok még arra is, hogy a szürke homályból kiragadjam; de különösen kiragadom azért, mert, ha ez az aggály igaznak bizonyul is, ennek bekövetkezése az országra nézve legalább is annyi előnyt fog jelenteni, mint hátrányt és épen azért szívesen foglalkozhatunk vele. Ez a kérdés a diszjjaritás és a diszázsiő kérdése. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Itt nem terjeszkedem ki a legelméletibb kérdésekre, sőt lehetőleg egyenesen elkerülök minden okoskodást. Nem is akarom vita tárgyává tenni azt, vájjon egy jól fundált és kellő szakértelemmel vezetett önálló jegybank felállítása esetén bekövetkezhet-e egyáltalában az a diszázsió és diszparitás, egyenesen abból indulok ki, hogy ez igenis be fog következni. Eeltéve, — de ismétlem — meg nem engedve, hogy be fog következni, kire nézve jelent ez hátrányt? Megengedem, hogy bizonyos tekintetben Magyarországra, de sokkal inkább Ausztriára nézve, a hol épen ennek tudatában már előre is védekeznek ez ellen, sőt igen régen elhangzott ott érvképen az, hogy a diszparitás, a disázsió . . . (Halljuk! Halljuk balfelöl. Zaj.) Eitner Zsigmond: Szünetet nem akartak adni, most meg kaszinóznak. Lovászy Márton: Mi figyelni akarunk. Azért vagyunk itt, hogy a szónokot hallgassuk. (Zaj.) 48