Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.
Ülésnapok - 1910-90
90. országos ülés 1911 január 31-én, kedden. 375 tőke álláspontjára helyezkedem azért, mert a szakértők többsége az alaptőkének ezt az összegét tartotta a leghelyesebbnek. T. képviselőház ! Ha a bank alaptőkéjét 150 millió K-ban veszszük fel, s ehhez hozzászámítjuk a 163,200.000 K aranyértéket, a mely a mindenkori kormány, illetőleg az ország tulajdonát képezi, 313,200.000 K az az összeg, a melyhez még hozzászámítandó az aranykészletnek Magyarországra eső részlete. Hogy Magyarországot az aranykészletből mennyi illeti meg, erre vonatkozólag csak röviden jelzem, hogy vannak olyanok, a kik ezt 35—65%-kal akarják megállapítani. Szerintem sokkal helyesebb ennek 40—60 %-kal való megállapítása, mert nagyon valószínű, sőt plauzibilis az, hogy igenis ma már nemcsak mindenütt 40 százalékos kvótával szoktak számolni, hanem igenis Magyarországnak legalább is s / ä résznyi bankjegy van birtokában. Az Osztrák-Magyar Bank kimutatása szerint, a melyet az 1908. év első feléről sikerült megszereznem, az érczkészlet 1497 millió korona volt. Ebből 1117 millió arany, 320 millió ezüst és 60 millió deviza, váltó. Az 1117 millió aranyból leszámítva a magyar tulajdont képező 163 milliót, az osztrák tulajdont képező 378 milliót és végül leszámítva az Ausztria adósságaiért kifizetett 60 milliót, összesen tehát 601 millió korona levonásával 516 millió korona értékű arany jelentkezik mint olyan, a mely megosztás tárgyát fogja képezni. A felosztási kulcs szerint, melyet, mint jeleztem, én másokkal szemben 40 és 60 szerint veszek, Magyarországot a 40 százalék szerint 206,200.000 korona arany, 128 millió ezüst és 24 millió deviza illeti meg, vagyis az összes alaptőke tulajdona és ezen részesedés alapján azt mondhatjuk, hogy 671 milliót tesz ki az az összeg, a mire az önálló banknak mint érczfedezetre támaszkodnia lehet. Az érczkészlettel szemben ezen összegből levonva 163.200.000 koronát, mely közvetlenül a kormánynak adatik át, marad 508 millió és ennek alapján a jelenlegi szabályoknak figyelembevételével, 762,300.000 korona volna az a váltó- és lombard-kölcsönösszeg, a melyet az önálló bank adhat, vagyis a 387 millió szükséglettel szemben körülbelül kétszer annyit tesz ki a bankjegykibocsátás maximuma. Hogy ily helyzetben miért kellene a kamatlábemeléstől félni, azt igazán el sem tudom képzelni, (Ugy van 1 a bal- és a széhcbaloldalon.) De tovább megyek, és számolva azon eshetőséggel, hogy a közös bank megszűntével a külföldön lévő magyar váltók összege nagyobb menynyiségben van, mint én számitottani, — mert hiszen a 40 százalék számítás benyújtás szerint van számítva, — mint a hogy a többség, a közös bank hivei szeretnék velünk szemben felhasználni, akkor, amikor azt állítják, hogy Ausztria tulajdonképen nincs előnyben velünk szemben, itt már megengedem, hogy számítás tárgyát képezheti a 60 százalék, tekintettel arra, hogy a közös bank megszűnte után az itt esedékes ós fizetendő váltók beszedés végett a külön, önálló bankhoz fognak beküldetni. Ez alapon tehát most nem a 40 százalékos kvótával, hanem 60 százalékkal számítva, azt hozom ki, hogy 865 millió váltóanyagbői tulajdonképen 580 millió bankjegy pótlása lehet esetleg szükséges, akkor pedig a 762 millió maximális bankjegykibocsátással szemben 580 millió levonása után még mindig 182 millió maximális kibocsátható bankjegyösszegre van kilátásunk, és ez a kamatláb emelése tekintetében, azt hiszem, legalább is megnyugtató reánk nézve. (Ugy van! a bal- és a széhöbáloldálon. Derültség a jobboldalon.) Itt épen azért most merem állítani, hogy gróf Tisza István nagyon tévedett akkor, a mikor azt állította, hivatkozott és már előzőleg felolvasott ugrai programmbeszédében, hogy a váltókamatláb felemelését mi annyira elismerjük, hogy ezt vita tárgyává sem merjük tenni. Ezzel szemben, a mikor ő ugyancsak Ugrán azt mondta, hogy »komoly helyen, a hol szakemberek vannak, a függetlenségi urak nem merik soha kétségbe vonni, hogy a külön bank megdrágítja a kamatlábat; ez oly kétségtelen tény, a melyet lehet a malom alatt eltagadni, de komoly szakemberek komoly vitatkozásában sohasem merik kétségbe vonni,* ez máris nem áll meg, inert voltam bátor inegczáfolni azzal, hogy igenis, igyekeztem adatokkal, még pedig statisztikai és szakszerű adatokkal kimutatni, hogy a lehetőség a kamatláb emelésére megvan, de nem feltétlenül szükségképeni következmény. ("Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldálon.) T. képviselőház, méltóztassék megengedni, hogy e kérdésben, midőn azt mondom, hogy igenis, az önálló jegybank esetleg juthat abba a helyzetbe, hogy talán valutájának politikája szempontjából a kamatlábat kénytelen lesz emelni, előrebocsátom hogy szerintem, ép ugy, mint a prémiumpolitikával, ezzel sem igen fog czélt érhetni. Mindenesetre egy olyan eshetőséggel számolva, hogy ez nem szükségképeni következmény, tovább foglalkozni, azt hiszem, ezzel nem kell. Egyetlenegy esetben gondolom én czólszerűnek, hasznosnak, sőt szükségesnek a kamatlábemelést, ha t. i. azzal az eshetőséggel kell számolnunk, hogy Ausztriából a devizakép jelentkező magyar váltók tömegesen fognak hozzánk visszakerülni. Ezen homályos kérdést a t. ház engedelmével még röviden meg akarom világítani. (Hátijuk! Halljuk!) Az osztrák kézbe került, Magyarországon kibocsátott és Magyarországon fizetendő váltók, a mennyiben Ausztriába nem telepíttetnek, természetesen magyar koronáról szólnak és ily körülmények közt Ausztriában devizaképen fognak jelentkezni. A mennyiben ezen váltók tömegesen küldetnének vissza leszámítolás végett, tehát még a lejárat előtt, ebben az esetben