Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-88

anuár 28-án, szombaton. 310 88. országos ülés 1911 j pedig egy német nemzeti szellemű bankár, Bühring berlini bankár tervei szerint. A XVIII. század végén tehát a porosz földbirtokosságnak már rendezett hitelviszonyai voltak. Ezen Landschaftok üdvös hatásának lehet azt tulaj donitani, hogy Poroszországban a földbirtokos-osztály ma is még a legerőteljesebb. Azt nem találták készületlenül a natural-gazdálkodásról a pénzgazdálkodásra való átmeneti idők és nem találták készületlenül a franczia forradalom eszméi következtében Európaszerte bekövetkezett nagy átalakulások sem. Érdeme ez egy atyai nagy uralkodónak és egy lelkes nemzeti szellemű berlini bankárnak. Sajnos, a magyar birtokos-osztálynak mindezekben sokáig nem igen volt része. Hatvan évvel Nagy Frigyes akcziója után irta csak meg Széchenyi István az ő >>Hitel«-ét. Jellemzésül a magyar állapotokra szóiion helyettem ő, hogy milyen hitelviszonyokkal kellett megküzdeni a magj^ar földbirtokos-osztálynak. (Olvassa) : »Ha idő volna egy jószágot visszaváltani vagy egy familiabelit megtartani, báT adósság meglevő jószágunkat nem terhek is. pénzt nem kapunk vagy bőrünket nyúzzák.« »De milyen kép lenne még az és milyen fekete és vérszin kellene hozzá, ha némelyek pénzmachináczióját rendre kifesteném itt, kik mint a kisértet az ártatlan halandót esztendőkig követik, hogy egy gyenge pillanatban bűnbe keverjék, kik, mondom, hidegvérrel koholt plánum szerint egész nemzetségeket kirabolnak és véreket vampir gyanánt iszszák és ezt a törvény nem hátráltatja.« Még egy idézet (olvassa) : »Épen ugy látom a hitel hijját minden erkölcsi romlottság és lelki aljasodás fő okának is. Mert ha valaki pénzét 20-szal, 50-nel, 100-zal százon tul, vagy még több uzsoráért adja kölcsön, annak bizonyára az ördöggel is van dolga. Aki pedig ilyent ir alá, az bona fide sohasem cselekszik. Már ily alkudozók közt, kinek egyike embertársát nyúzza, másika pedig csalja, a hol Mefisztofelesz játszsza a főszerepet, mikép nevelkedik emberség és polgári erény ? És ha ezen szép társasági szokás több nemzedéken hat keresztül és már anyatejjel szivódik ezen régi elintézés, ugyan kell-e még több egy egész nemzet elrothadására ?« Ilyen viszonyok közt élt a földbirtokososztály akkor, mikor beköszöntöttek a 48-as események: a jobbágyság megváltása és az ősiség eltörlése. Itt meg kell állapitanunk azt, hogy Széchenyivel egyidejűleg Kossuth Lajos is érezte azt, hogy ezen nagy átalakulások közepette életkérdés, hogy a földbirtokososztály részére kedvező hitelviszonyokat teremtsenek. Kevés ember tudja ma már azt Magyarországon, hogy 1848-ban egy törvényt hoztak, a XIV. t.-czikket, »A hitelintézetrőLj szólót, mely szerint egy 500.000 forintos alaptőkéjű állami bank lett volna alapítandó. Ezen bankból minden földbirtokosnak, ki úrbéri váltságra tarthatott igényt, addig, mig az úrbéri váltságot tényleg megkapta, joga lett volna földje beinstmálására, forgó tőkére olcsó hitelt igénybevenni. Kossuth Lajos előrelátó nagy szelleme volt tehát megalapozója a magyar földhitel intézményének. Sajnos azonban, Kossuth Lajosnak ezen pénzügyi politikájából sohasem lett élő valóság, mert a bekövetkezett élet-halálharcz megakadályozta az 1848 : XIV. t.-cz. életbeléptetését. Bekövetkezett a Bach-korszak. Vajjón hol volt a Bach-korszakban egy atyai kormányzat, hol volt egy magyar nemzeti szellemű pesti bankár, mint a milyenben része volt a hétéves háború után a XVIII. században a porosz földbirtokosságnak ? Pedig bizony, az 50—60-as években a Bachkorszakban fokozott erővel lett volna szüksége a magyar földbirtokosságnak kedvező hitelviszonyokra, mert hiszen, a mit a 30-as, 40-es évekre irt Széchényi István, ugyanazt megirhatta volna a Bach-korszakról és ugyanolyan általa emiitett fekete és vérszinekkel festhetett volna. Abban az időben igazán forgó tőke, instrukczió, szakértelem és minden átmenet nélkül teljesen fegyvertelenül volt kidobva a magyar földbirtokososztály a legvérlázitóbb uzsora támadásainak ! És még az alkotmány visszaállítása után sem volt vége a magyar földbirtokosság nyomorúságának. Förster Aurél: Akkor jött a liberalizmus ! Baross János : Quem deus perdere vult, dementat. Az alkotmányos magyar parlamentnek ugyanis nem az volt az első kötelessége, hogy érvényt szerezzen az 1848: XIV. t.-czikknek, hogy »Hitelintézetet« állítson fel, hanem az, hogy az 1868: XXXI. t.-czikkben eltörölte az uzsorát tiltó törvényeket. Hock János : Ezt bolondul tették ! Baross János: Ha megengedi a t. ház, felolvasom a magyar liberalizmus ezen nagy tévedésének 1. és 3. §-át (olvassa) : »A szerződési kamatlábnak az eddigi törvényekben foglalt korlátozása megszüntettetvén, azt a szerződő felek Írásbeli szerződés által tetszésük szerint állapitják meg. A 3. §. pedig igy szól (olvassa) : »A szerződő feleknek szabadságukban áll az írásbeli kölcsönszerződésben azt is kikötni, hogy a kölcsön visszafizetése az adott tőkénél nagyobb mennyiségű vagy más és jobb minőségű dolgokban történjék.« A pénz-, sőt az áruuzsorának is a legnagyobb teret, sőt a törvényes védelmet biztosította tehát ez a törvény. (Ugy van! Ugy van! báljelol.) Csoda az, t. ház, hogy akad még magyar gazda, a ki túlélte ezeket az időket! (Ugy van ! Ugy van ! bálfelől.) Végre száz évvel Nagy Frigyesnek akcziója után megszületett az 1871 : XXXIV. t.-czikk, a Magyar Földhitelintézetről és a Kisbirtokosok Földhitelintézetéről szóló 1879: XXXIX. t.-cz. Mind a két intézet példás vezetéssel és nagy altruizmussal igyekezett az elmúlt 30 esztendő alatt az előző 1Ö0 esztendő mulasztásait pótolni. Sok ekszisztencziát, kikben még volt élet, meg-