Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-87

298 87. országos ülés tíli január 27-én, pénteken. Polónyi Géza: Nem ám! Hock János: . . . mert ezen közösügy legalább is ötven százalékát jelenti a magyar. És önök, még ka elfogadják is, hogy a tanácsosok egy nyelven érintkezzenek, beszéljenek, mert nem értik meg különben egymást, tebát elfogadják a német nyelvet mint kisegitő posztulátnmot. eszközt, de önök tudják, hogy a tanács statútumai azt mondják, hogy német a kötelező; kimondani tehát, hogy nem lehet más mint német; ebben van a sérelem, s ez az, a mi ellen önöknek is közösügyes alapon tiltakozniuk kell. (Igaz! TJgy van! a hal- és a szélsobaloldalon.) Magyarország, valahányszor a dinasztiájával szemben áldozatokat kellett hoznia, mindig ott volt az áldozatok oltára mellett. S mi volt érte a mi jutalmunk ? Közel négy évszázad óta állandóan ismételhetjük a mi történelmi sóhajunkat, »recrudescunt inclitae gentis Hungarae vulnera«, ismét feltépték a magyar nemzet sebeit. Hát nem ujabb vérző sebre mutathatunk nemzetünk testén ezen bankjavaslattal is, a mely osztrák gazdasági érdekekért megfosztja gazdasági életünket mozgás-szabadságától, (Igás! TJgy van! a hal- és a szélsobaloldalon.) pénz és hitelrendszerünket alárendeli egy idegen állam érdekeinek, hogy az a mi pénzünkkel szervezze saját termelését ellenünk? (Igaz! TJgy van! a hal- és a szélsobaloldalon.) Lépésről-lépésre vesztünk tért mindenütt, s rövid idő múlva, higyjék meg t. képviselőtársaim, itt ebben a házban már nem a politikai előnyökért, de a nemzeti becsületért kell küzdeni. (TJgy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) A t. nemzeti munkapárt pedig odaáll a nemzet elé és csillapítja. Azt mondják, ne bolygassuk többé e kérdéseket, nyerünk bizonyos ellenszolgáltatásokat, nekünk most ugy-e első teendőnk a munka, a békés fejlődés, nekünk szabadkezünk lesz a belügyekben. Ez épen olyan, mint a mikor ólőszervezetből kiveszik a szivet, kiveszik a gyomrot, de benne hagyják máját és az epehólyagot, hogy a t. belügyek szabadon funkcziónáljanak. (TJgy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) A komoly munkát, a békés fejlődést hangoztatják önök. Hol van az a komoly munka és békés fejlődés e törvényjavaslatban, a melyet tárgyalunk ? Még a legkomolyabb munkának az elébb azt a sóhajtást hallottuk, a mely nem az argentinai fagyott húsból tört elő. (Derültség a bal- és a szélsobaloldalon.) Azt mondják önök, hogy békét akarunk, mert ezt a nemzetnek megígértük, ügy látom, hogy e béke, ez a nyugalom, ez a komoly munka, a mit ígértek, tulajdonképen annyit jelent, hogy függeszszótek fel nemzeti egyéniségtek jogos igényeit, nehogy ellentétbe juthassatok valamiképen a velünk szemben álló hatalmas tényezőkkel, a melyek akaratát mi tulajdonképen csak végrehajtjuk. (TJgy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Az ily munkát csak annyiban lehet komoly munkának venni, a mennyiben a sirgödörásás is komoly munka. Az ily békét csak annyiban lehet békés fejlődésnek nevezni, mert a lemondással járó meddőségnek ez a békés tehetetlensége. Ez a béke a végelgyengülés apathiája. Ez a béke tulajdonképen egy nemzet abdikácziója, mert az élet az küzdelem, a lemondás a béke, a halál. (TJgy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Hol van nagyobb béke, kérdem én a t. barátainat, mint a temetőben. Ott nagy a béke, hogy minden sírkeresztre ráírják: itt békében nyugosznak. Csakhogy ily béke alkotásra, termelésre képtelen. Az üyen béke nem gyarapítja a nemzet anyagi vagy erkölcsi javait, csak az erőkészletet fogyasztja, hogy azt a nemzet lassanként felélje. (TJgy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Ha egy nemzetnek békés fejlődésót az ő életerejének feladásával, ha egy nemzet békés fejlődését az ő gazdasági lekötöttségével akarja elérni, a t. kormány, akkor hiába tűzi fel a kormányférfiak mellére a kereszteket; minden kereszt, minden kitüntetés nem ér fel azzal az egy kereszttel, a melyet a nemzet feje fölé tűznek és arra rá van irva: in umbra mortis sédet, ez a nép békében él, de a halál árnyékában. Nem fogadom el a javaslatot. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a bal- és a szélsobaloldalon. Szónokot számosan üdvözlik. Felkiáltások a szélsőbalon: Szünetet.) Elnök: Szólásra következik? Lovászy Márton jegyző: Eitner Zsigmond! Eitner Zsigmond: T. képviselőház! (Halljuk!) Érzem a nehéz helyzetet, a melybe most jutottam Hock Jánosnak arany szavai után. Ha a parlamentarizmusban a szavaknak meggyőző ereje volna, ha e szavak meggyőződéseket változtatnának meg, a érvek súlya alapján, akkor be kellene ma fejezni ezt a vitát és szavazásra bocsátani a törvényjavaslatot, (Helyeslés jobbfelöl. Zaj.) mert hiszem, hogy a jobb meggyőződósűeket ennek a beszédnek meg kellett győzni arról, hogy a magyar nemzetnek jogos követelménye az önálló bank felállítása. (Helyeslés a baloldalon.) Érzem gyenge tehetségemet is ezen beszéd után, de mégis, hogy igazaimat és meggyőződésemet előadjam, rövid időre a t. ház türelmét igénybe fogom venni. A nemzeteknek nagy színpadán, melyet parlamentnek neveznek, a meggyőződések és érvek súlyával kell mérlegelni azon javaslatok jóságát vagy rosszaságát, melyeket ide a ház elé hoznak. Csakhogy ezen meggyőző érvek, a miket tudományos és praktikus alapon az ellenzék szónokai felhoztak, miként a múltban is kitűnt, a meggyőződéseket meg nem változtatják, mert itt nem a meggyőződésnek a politikája van, (Igaz! TJgy van! balfélől) hanem egy bécsi rendszer és reczept szerint vezetett politika intézi el a nemzet igazait. (Igaz! TJgy van! balfélől.) Pártunk jeles szónokain kivül, azt hiszem, felszólalhatna itt egy Demosthenes az ő meggyőző érveivel, Cicero az ő ékesszólásával, de még az összes Eothschildok is az ő nagy bank-