Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-78

20 78. országos ülés 1911 január 17-én, kedden. vonom le, hogy eddig is megvolt nemcsak a devizapolitika, hanem a készfizetés is, noha az csak fakultative volt. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Ennek folytán, hogyha törvényesen elrendeljük a paritást, a jövőben is meglesz ugy a készfizetés, mint a devizapolitika azon különbséggel, hogy az kötelező lesz a bankra nézve. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) Ezek alapján most felvethetem azt a kérdést, hogy mi a különbség a paritás és a készfizetés között 1 Erre nem mondhatok mást, mint azt, hogy ez tulaj donképen egy és ugyanazon jelenségnek a két különböző oldala. A. készfizetés nyilvánvalóan nem más, mint azon eszköz, a melylyel valutánknak paritását fentarijuk. Hogyha tehát törvényileg biztositva van a paritás fentartása, ezzel törvényileg biztositva van a készfizetésé is. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Ezen logikai következtetés elől semmiképen ki nem térhetünk. Kelemen Samu : Ez az egyik része a dolognak ! Jankovics Béla : Mindenképen biztositva van. Ha méltóztatnak azt mondani, hogy csak a külfölddel szemben van biztositva, erre azt válaszolom, hogy ez a belföldön is igy van, mert az áralakulás mindig visszahat a váltóárfolyamra. Kelemen Samu : Nem azt mondom ! Jankovics Béla : Hogy pedig belföldön tényleg készpénzben fizessünk, mindenki ismeri, hogy ez nem a mi kivánságunk, és a paritás fentartásához nem is szükséges. Ekkóp mindenkor csak annyi bankjegy lesz nálunk forgalomban, mint a mennyi a szükségletnek megfelel, a mennyi a külföldi paritásnak megfelel és a mennyi arany lett volna forgalomban, hogyha nem volnának bankjegj'eink. Ez tisztán formális dolog, a melyhez semmi kétség nem fér. (Élénk helyeslés, ügy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Minthogy azonban gyakran megesik, hogy vitás esetekben az emberek könnyebben meghajolnak az auktoritások előtt, mint a tények előtt, ennek folytán bátor vagyok egy igen nagy auktoritást felhozni állitásom bizonyitása mellett. Ez Ricardo angol iró, a kinek a nevét, azt hiszem, e házban mindenki ismeri. Ez nemcsak nagy közgazda volt, a kinél nagyobb, nézetem szerint, nem is volt, hanem kiváló üzletember is, a ki a XIX. század elején a londoni tőzsdén rövid pár év alatt milliókra menő vagyont szerzett (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelol.) Ricardo 1816-ban, a mikor Angüában még papirvaluta volt, egy javaslatot terjesztett az angol parlament elé : »Proposals for an economic and Sccure curreney« — javaslat egy gazdaságos és biztos valuta felállítására. Itt azt mondja, hogy minek vonja be az angol kormány a bankjegyeit érmekben, hiszen ez felesleges kiadást okoz. Egyszerűen szabályozhatja a valutát azzal, hogyha kötelezi a bankot arra, hogy kívánatra mindenkinek adjon aranyrudakat a bankjegyek ellenében és azon aranyrudakat azután kivihetik külföldre és teljesitketik a fizetést. Az aranyváltókat nem hozta fel, mert olyan nagy forgalom még akkor nem volt, mint jelenleg, de ebben tulaj donképen ez is bennfoglaltatik, mert az aranyváltó sem más, mint arany, a mely külföldön lesz átszolgáltatva. Es azt mondja, hogy igen kár is volna, hogyha ennél tovább mennénk, tartsuk fenn ezt az állapotot, mert a bankjegy kényelmes fizetési eszköz, megtakarítja az államnak a verde költségét, és a kopást is. Ez a javaslata tehát lényegileg ugyanazon javaslat volt, a mely most előttünk fekszik, s ezen javaslatot nevezi ő egy ideális pénzrendszernek. Ezek folytán, azt hiszem, törekedtem bebizonyítani azt, hogy itten lényegileg nincs különbség paritás és készfizetés között, a különbség csakis a formában van, ezt el kell ismerni. (Ugy van! Ugy van! jobbról.) Kelemen Samu : Hát akkor miért nem csinálják meg! Egy hang (jobbfelöl) : Miért nem csinálták meg önök ! (Zaj.) Jankovich Béla: Sőt azt mondom, hogy a paritás fentartása tulajdonképen sokkal nagyobb terhet és felelősséget ró a bankra, mint a készfizetés kimondása. Ha készfizetés van, a banknak nem kell azzal törődnie, hogy milyen a váltóárfolyam. Előfordulhat, hogy a váltóárfolyam tényleg hirtelen magasra felemelkedik, mint a hogy megtörtént Észak-Amerikában is, a hol a krizis idejében a napi pénzért 15—20% kamatot fizettek és ez mutatkozni fog a váltóárfolyamokban is. Ha a készfizetést kimondjuk, akkor ehhez a banknak semmi köze, ezért nem felel, csak a készfizetésért. Ha azonban készfizetés nincs, ezért a bank a felelős, ha ezt nem tudja megakadályozni. Ez esetben a banknak előre kell gondoskodnia arról, hogy ez soha be ne következzék, a mi sokkal nagyobb felelősséget involvál, mint a készfizetés maga. (Igaz! Ugy van ! jobbfelol.) A második előny, a mely e mellett szintén felhozható, az, hogy ha készfizetés van, akkor a bank ezen készfizetésre felhasználhatja nemcsak az aranyat, hanem az ezüst egyforintosokat is, miután törvényileg ki mondva az, hogy az ezüst egyforintos épen olyan készfizető eszköz, mint az arany ; ha azonban a paritás van biztositva, ezt soha fel nem használhatja, mert benne van, hogy a koronaértéknek megfelelő paritás van biztositva. Ha ezt teszi, akkor a bank vét ezen kötelezettsége ellen, itt tehát a prémium-politika elejétől fogva ki van zárva, a mit igen üdvösnek tartok, s ebben a tekintetben teljesen megegyezem Beck báró t. barátommal, hogy a mely ország a valutáját nem akarja rendezni, annak nem lehet feladata az, hogy elsősorban prémium-politikát kezdjen, a mely szintén nem más, mint ázsió. Ausztriában ugyan sokan a prémium-politika mellett vannak, — az utolsó javaslat tárgyalásánál szintén történtek ilyen megnyilatkozások, — azonban én ezt igazságosnak sem tartom, azért, mert a különbség a prémium-politika és a kamat-