Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.
Ülésnapok - 1910-86
86. országos ülés 1911 január 26-án, csütörtökön 247 államot vámunióba állítja azáltal, hogy két külön vámtarifa állapittatik meg ; megszűnik a tulajdonképeni egység, az egységes vámterület, mert addig Ausztria és Magyarország vámterületei egységes vám- és kereskedelmi területet képeztek. Igaz, hogy csak papiroson volt. . . (Ugy van! jobbjelől. Felkiáltások jobbjelől : Ez a baj!) Bocsánatot kérek, nagyon sok jogunk, az 1790-iki jog is, a mire annyiszor történt hivatkozás, csak papíron van ; ez is, mint annyi más, csak papiron van, a mi természetes, sőt hangsúlyozom az én egyéni álláspontomból folyólag, hogy hála Istennek, hogy ez a jogunk ezidőszerint csak papiron van meg. Egy hang (jobbjelől): Hát akkor minek csinálták ! ? Szterényi József: Itt tehát egy vámunió jött létre, és hogy a vámunióban részes államok gazdasági területei önálló gazdasági területek, erre nézve legyen szabad hivatkoznom arra, hogy a 80-as években egy mozgalom volt, a középeurópai vámunió mozgalma, — ismétlése a múlt század 46— 47-es mozgalmainak — és ha akkor létrejön, vagy ha két évvel ezelőtt létrejön — a mit meghiúsítottunk gazdasági okokból — a szerb-bolgár vámunió, kérdem, vájjon az ezen unióban részes államok gazdasági önállósága csorbát szenvedett volna-e ? Nem. Ennek a vámuniónak a fogalma a többi állammal szemben az egységes vámhatár, azon belül a szabad forgalom. A második czikk, t. ház, az eddigi külföldi szerződéseket tárgyalja, lényegében változatlan és azonos a Széll-Korber-féle kiegyezéssel, csak a posta maradt ki belőle, mint a melynek önálló szerződései vannak. A harmadik czikk a jövőben kötendő külföldi szerződésekre vonatkozik. Itt törvényesiti a szerződés — csak az eltéréseket mondom mindig, t. ház, mert a többi része azonos — a gróf Tisza István kormánya alatt kezdett azt az ujitást, hogy azokkal az államokkal, a melyekkel nem franczia nyelven köttetnek a kereskedelmi szerződések, eredeti magyar nyelven is kötendők; az első volt a német szerződés, a melyet, mint emiitettem, Tisza István kormánya kötött, a második a svájczi szerződés. Egy további újítás, a mely Magyarország állami önállóságának kifejezője a szerződésekben, az, hogy ezentúl nemcsak a külügyminister, illetőleg képviselője, tehát a közös kormány irja alá a szerződéseket, hanem aláírja egyenjogú tényező gyanánt ugy Ausztria, mint Magyarország képviselője is. Ez tehát az állami önállóság kidomboritása. És miután évek hosszú sora óta, szinte 1867 óta, nagyon vitás tétel volt az, hogy az 1867 : XII. t.-ez. 8. szakaszának, illetve az osztrák kiegyezési törvény 1. szakaszának mi az értelmezése a közös egyetértéssel intézendő ügyek tekintetében — mert hiszen méltóztatnak tudni, t. ház, hogy vannak közös ügyeink és vannak Ausztriával közös egyetértéssel intézendő ügyeink, az osztrák kormányok pedig a közös egyetértéssel intézendő ügyeknél eddig állandóan, minthogy eltérő szöveggel van dolgunk, t. i. nálunk taxatíve felsorolt ügyekről van szó, amott teljesen szabadon, általánosságban van ez kifejezve, azt az elvet vallották, hogy minden ügy, a mely a külügyminister kezelése alá tartoz'k, közösen elintézendő ügy és ennélfogva minden kormánynak kivétel nélkül óriási hadakozásai voltak, míg egy-egy ilyen ügynek az elintézésére került a sor, — mi tehát tisztáztuk a dolgot ugy, hogy a szűkebb magyarázat, a magyar álláspont érvényesült. A 4. ezikk, t. ház, a külföldi szerződések felmondására vonatkozik. Már a Széll Kálmán által annak idején előterjesztett 1899 : XXX. t.-cz. biztosította — sajnos azonban csak egy fix lejárati határidőre, t. i. 1903. év végére — az országnak azt a fontos jogát, hogy a lejárat nélküli szerződések egyoldalú kívánságra, tehát a két állam bármelyikének kívánságára is felmondhatok. A mint mondám, t. ház, Magyarországnak ez a joga 1903. év végén lejárt és az osztrák kormány ezt többé nem ismerte el. Ez pedig egy rendkívül fontos jog, mert hiszen 21 olyan szerződésről van szó, a melyek a legnagyobb kedvezmény alapján állanak ; még az 1831-ben kizárólag a régi Ausztriával kötött szerződések is vannak, a melyeknek esetleges fel nem mondása, ha a törvényhozás 1917-ben esetleg az önálló vámterületre kívánna átlépni, lehetetlenné válnék azáltal, hogy a szerződéseknek egész sorozata áll fenn, a melyek a közös vámterületre kötvék, ennélfogva egy fontos garancziális jog volt, hogy az országnak ezt a jogát, mely a lejárt, feltétlenül biztosítsuk. Ugyanebből a szempontból, — hogy t. i. bárminő álláspontot kívánjon is 1917-ben elfoglalni a törvényhozás, akár uj gazdasági berendezkedést létesít, akár pedig az eddigi alapon akar megmaradni — az összes szerződésekben egyenlő lejárati időről van szó; nevezetesen annak biztosítására — mii. ogy a külfölddel kötött szerződésekben meghosszabbithatási jog is van a felmondásnál — kiköttetett, hogy egyetlenegy szerződés sem hosszabbítható meg 1917. december 31-én tul. A szerződés 5. czikke az őrlési forgalmat és Dalmáczia dazio consumo köteles helységeit illeti. Méltóztatnak tudni, hogy Dalmáczia bizonyos községeiben a bevitt liszt után bizonyos adót szedtek ép ugy, mint a tiroli gabonavám esetében, a mely érintetlen maradt a Széll-Körber-féle egyezményben. (Ellenmondás a középen.) Ebben az esetben is szolgálhatok bizonyítékkal ; méltóztassék csak a zárjegyzőkönyvet megnézni ; a Bánffy-Badeni-félében benne volt az eltörlése, a Széll-Körberfélében nem volt benn. Toh-ít felytatom. Szóval, itt megszüntettett ezeknek a dalmácziaiközség denek az a joga, hogy külön szedhetnek a bevitt liszt után adókat, illetőleg kiköttetett, hogy ha Ausztria ezt nem akarná megszüntetni, tartozik ugyanazon elbánás alá vonni a saját dalmácziai liszttermelését is. A 6. czikk szabályozza a vámszedést és a vámeljárást és ez mutatkozik első tehertételként a mi kiegyezésünk számára. Nevezetesen itt van az álai