Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-84

202 8b. országos ülés 1911 január 24-én, kedden. találnom, mert erre a kis füzetre sokkal több tanulmányt fordítottam, mint sok más vaskos és nemzetgazdasági szempontból értékes könyvre. Most azonban méltóztassanak megengedni, hogy rövid visszapillantást vessek arra, hogyan állott elő ez az 1892. évi valutatörvényünk és mi volt annak előzménye. Polónyi Géza t. képviselő ur röpiratában — most már itt van —, annak 28. lapján ezt döntő mozzanatnak nevezi, mert azt mondja, bogy (olvassa): »A készfizetések felvétele szerintem lényegében attól függ, hogy izolált koronaértékű valutánkat finom arany valutává alakítsuk át.« (Derültség.) Ha ugyanis a mai rossz valuta megmarad, teljesen mindegy, bogy felvesszük-e a készfizetéseket vagy nem. Ha valakinek 100 birodalmi márka fizetése van és ha ezt a 100 birodalmi márkát kénytelen 117'5 kurzusos márkával beszerezni, erre az emberre teljesen mindegy, hogy ő azt az aranyat 1175 korona árfolyamú aranyban, ezüstben vagy papirban szerzi-e be. A készfizetések felvételéről megjelent röpiratok ezt a döntő momentumot figyelmen kivül hagyják.« Hogy állunk ezzel a döntő momentummal ? A mint méltóztatnak tudni, az 1857. évi szeptember 19-iki pátens rendezte Ausztriában a fizetések ügyét, a valutát és pedig megállapitotta az ezüstvalutát. Ez az ezüstvaluta az 1867 : XII. t.-czikk 66. §-ában és az 1867 : XVI. t.-czikk 12. czikk alapján, mint szintén az 1868 : XII. t.-czikk alapján Magyarországra is kötelezőleg elfogadtatott és ez az ezüstvaluta érvényben is volt egészen 1892-ig. Azonban, mikor a németbirodalom ráment az arany valutára, a maga ezüstjét eltaszította ; akkor jutott abból mindenkinek, a ki csak azt befogadni akarta ; jutott nekünk is, 1878-ban már akkora volt az ezüst beözönlése, hogy 1879-ben a kormányok visszautasították az ezüst további veretesét és igy szísztálták ezt a törvényes intézkedést. Mig azelőtt az ezüst ázsiója nagyon magas volt, 1878 óta az ezüstnek nemcsak, hogy nem volt ázsiója a bankjegygyel szemben, hanem a bankjegynek volt ázsiója az ezüsttel szemben. Természetes, hogy ugy az ezüstnek, mint a bankjegynek a diszázsiója az aranynyal szemben megmaradt, csak hogy az ezüst diszázsiója nagyobb volt, mint a bankjegyé. Már most, 1902-ben ráment az ország és Ausztria arra, hogy rendezze valutáját, még pedig az arany alapján, tehát valami pénzlábat kellett megállapítani. Itt rejlik, gondolom, Polónyi Géza t. képviselő urnak a megtévedése ; t. i. az 1869 : XII. t.-czikk megengedi, aranyforintok veretesét, négy és nyolczforintos aranyak veretesét, de ezek nem képeztek fizetési eszközt. Mikor a valutarendezés megtörtént, megállapították, az akkori relácziót, az akkori bankjegy értéke és az arany értéke között. Megjegyzem, hogy az a reláczió ugy volt, hogy az aranynak ázsiója volt a bankjegy felett, még pedig ] 16—120 között, ellenben az ezüstnek akkor diszázsiója volt a bankjegygyei szemben, még pedig 137.5, vagyis a 100 koronás bankjegyért, ha ezüstben fizettek volna, 137.5 forintot kellett volna fizetni. Az ezüst tehát nem jöhetett tekintetbe, mert óriási vesztéseget jelentett volna mindazokra nézve, a kik a bankjegy értékén kötöttek üzletet, vagyis meg kellett állapítani a bankjegynek és az ezzel kapcsolatos államjegynek a paritását, az aranyhoz való akkori reláczióját. Ez pedig történt a a 20 frankos arany alapján és, gondolom, 119-ben állapíttatott meg az a reláczió, a melyben a bankjegy akkor az aranynyal állott és akkor azt mondották, hogy most már egy kilogramm tiszta aranyból veretünk 3280 koronát, vagyis, a korona lesz a pénzláb és 3280 korona annyi lesz, mint egy kilogramm tiszta arany. így a korona paritásba léphet természetesen a külföldi aranyérmékkel, t. i., ugyancsak egy kilogramm színaranyból veretnek a külföldön bizonyos mennyiségű érméket, a szerint, hogy milyen a pénzláb; veret Németország 2790 darabot, Francziaország 3344 darabot, Hollandia 1633 darabot, Anglia 136 darabot, mert ilyen a pénzláb. De ez a reláczió megállapittatott és nem Polónyi Géza t. képviselő urnak itt lefektetett közgazdasági nézetei érvényesültek az arany további ázsió-csökkenésénél a bankjegygyei szemben ; illetőleg a bankjegy értéke emelkedésének határ szabatott és ez a határ azután a mi pénzrendszerünkben egyszersmindenkorra megvonatott. Méltóztassék elgondolni, hogy ha nem ez történik, ha nem szabunk határt, akkor minden külföldi hitelezőnk nyer, ellenben a magyar államot óriási veszteség éri. És ha Wekerle Sándor volt pénzügyminister és ministerelnök urnak nem volna más érdeme, mint az, hogy ettől az országot megkímélte, ez a pénzügyek terén őt máris az ország egyik legnagyobb jótevőjévé tenné. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezt el kell ismerni, bárhogyan vélekedik is valaki Wekerle Sándor utolsó politikai szerejíléséről, mert az kétségtelen, hogy a valuta megalapításával és a reláczió megállapításával Wekerle Sándor Magyarországnak és az ausztriai birodalomnak is óriási hasznot nyújtott. (Helyeslés a jobboldalon.) Már most, hogy hogyan lehet ezt a mi aranyvalutánkat izolált korona-valutának nevezni, azt, őszintén szólva, nem tudom megérteni, hogy a t. képviselő ur mit ért ezalatt. Ez a mi aranyvalutánk mindig megtartja a paritását; 3280 korona az 1 kilogramm tiszta arany és ebben az értékben beváltják Londonban éjragy, mint Parisban vagy Berlinben. És ebben a törvényjavaslatban csak az a kikötés van, hogy a bankjegyre vonatkozólag is köteles a bank ezt a paritást fentartani, a mely mint aranyparitás megvan és minden körülmények közt meg is marad, mert a külföldön 1 kilogramm tiszta arany épen annyi, mint a belföldön. Sajnálom, hogy ezek fejtegetésével kellett foglalkoznom. Az idő előrehaladt. Én csak azért voltam bátor ezeket elmondani, hogy ne téves, pláne ennyire téves közgazdasági teóriák után induljon az ellenzék akkor, a mikor, miként az előbb is hallottam, helyeselte. Polónyi fejtegetéseit, a melyeket a bankra vonatkozólag tett, ne téves, az