Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-78

78. országos ülés 1911 január 17-én, kedden. 13 szabályokkal, bizonyos eltérésekkel, a melyekről, hogyha szabad volna °gy kissé élczelődni, akkor erről a javaslatról egy régi applikáczióval lehetne a legkönnyebben mondani, hogy sok jó és uj van benne, csak az a kár, hogy a mi jó, az nem uj és a mi uj, az nem jó. Ebből a szempontból csak egy pár részletével kell foglalkoznom. Sándor Pál : Halljuk! Nem hallunk semmit! Barta Ödön : Kaptuk a készfizetések rendezését. Megállottam egy perezre, mert nem voltam egészen biztos benne, eltalálom-e a szót, mert habár Hegedüs t. barátom tegnap lándzsát tört a germanizmus ellen, mégis belebotlott az uj fizetésbe és elnevezte pengő fizetésnek; mintha »sarkantyupengést« hallottam volna ezen definiczió mögül és a mi a pmgést illeti, mintha a »Klingende Münze« nem volna époly germán kifejezés, mint a »Baarzahlung«. Kelemen Samu : Csak a pengése \

;

an meg a készfizetésnek. Barta Ödön: Dehogy a készfizetések»rendezése« milyen komikus találmány, erre nézvi csak annyit vagyok bátor mondani, hogy a mi józan észjárásunk szerint a fizetés egy tény, azt nem lehet rendezni, azt teljesiteni kell. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Muzsa Gyula : Vagy fizet, vagy nem ! Barta Ödön : Rendezni szokták a fizetést akkor, a mikor bizonyos szédelgés van, a mikor nem tudják teljesiteni. (Igaz! ügy van! Elénk derültség és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház, a közéletben, a nem raffinált bankrégiókban járó észszel azt mondják, hogy fizetést teljesít. De ne vitatkozzunk a szón, mert hiszen egészen mindegy, akár adja a nőegylet a bált, akár tartja. (Derültség balfelől.) Teljesen mindegy ez. De hogy a mi előttünk van, az nem készfizetés, az egyszer tény, mert — hogy a komoly területre visszatérjünk — a készfizetés teljesítését nem lehet frázisokkal elintézni. A készfizetés teljesitését a külföld követeli, még pedig nem is érezben, hanem aranyban követeli. (Igaz! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Es itt méltóztassanak megengedni, hogy ismét rámutassak egy német példára. A németeknél — a nagy Németországban — nem voltak meg a Ids bankjegyek. Ők 1910 január 1-től kezdődő érvénynyel a forgalom könnyítése czéljából állampolgáraik számára behozták a kis bankjegyeket, de a klingende Reichsmünze helyébe a Goldmünzet állították be és így azok a bankjegyek nem érezpénz, hanem arany ellenében váltandók be, ott tehát teljesitik a készfizetéseket és nem rendezik. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) T. képviselőház! Hogy van-e különbség a kettő közt, azt leginkább azok bizonyítják, a kik olyan erősen lándzsát törnek az önálló bank ellen és a közös bank mellett, a mikor azt mondják, hogy a közös bank daczára annak, hogy nem volt kötelezve ugy, mint a hogy most kötelezve van az egyezmény első czikke, illetőleg a statútum 83. czikke értelmében jegyei paritásának fentartásáról gondoskodni — czifra, nyaktörő magyarsággal van ez kifejezve, (Igaz! ügy van ! a baloldalon.) — daczára ennek mégis fentartotta. Ezek mutatják ki a legalaposabban, hogy ilyen preker állásponton hagyni ezt a nagy kérdést azért nem lehet, mert sem a bank kegyességétől, sem a bank mindenkori böleseségétől, sem tapintatától nem lehet függővé tenni azt a nagy kérdést, hogy milyen legyen a magyar állam hitele. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Es itt azután tökéletesen nem mindegy reánk nézve, hogy önálló bank alapján szenvedünk-e, avagy a közös bank mellett szenvedünk-e károsodást, és én főleg egy disztinkeziót tudnék tenni, azt, hogy inkább szenvedek milliókra menő veszteséget az átmenet éveiben azon tudatban, hogy ezzel hazánk önállóságának kiépítéséhez — akármilyen drágán szereztük is azt be, de mégis mi magunk ismét lefektettünk egy alapkövet. (Igaz ! Ugy van I Zajos tetszés, helyeslés és éljenzés a bal- és a szélsőbaloldalon.) És miról van szó, t. képviselőház, az áldozatok terén ? Azok a szakértők, a kik ebben a kérdésben már megnyilatkoztak, egyetértenek velem abban, hogy a 100—500 milliós évi szükségletnél egyáltalában alig képzelhető nagyobb árfofyanibeli különbség, mint legfeljebb egyperczentes. Hát, t. képviselőház, egy Aehrenthal ostobaságáért sokkal többet fizettünk a közelmúltban. (Igaz! ügy van ! Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon. Nagy zaj jobbfelől. Elnök csenget.) T. képviselőház ! Szeretem a vita tárgyilagosságát a magam részéről mindenkor megőrizni, őszintén sajnálom, ha azt a kifejezést használtam arra a legutóbbi kalandra, a mely kifejezést mások annyiszor használtak. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon. Felkiáltások balfelől: Jól tette! Igaza volt! Zaj jobbfelől.) Én nem használtam volna, de mivel mások már annyiszor használták, azt hiszem, nem vétettem a parlamenti illem ellen. Csak idéző jelet nem tettem. Elnök (csenget) : Kérem a zaj miatt előbb nem hallottam tisztán a képviselő ur kifejezését, de azt hiszem, hogy az »ostobaság« szót a képviselő ur gr. Aehrenthal külügyminister úrra vonatkoztatta. Barta Ödön : Ostoba kalandot mondtam. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Bocsánatot kérek, akkor kénytelen vagyok a képviselő urat ezen imparlamentáris kifejezésért rendreutasítani. (Elénk helyeslés a jobboldalon. Zajos felkiáltások a szélsőbaloldalon : Nem azt mondta! Nem áll! A tényre mondta!) Hock János : Nem azt mondta, hogy Aehrenthal ostoba, hanem, hogy a cselekedet ostobaság. (Mozgás. Elnök csenget.) Egy hang (a szélsőbaloldalon) : És akkor sem azt mondta, hogy Aehrenthal, hanem »egy Aehrenthal*. (Mozgás és zaj a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk I) Barta Ödön : T. ház! 15 éve vagyok a parlamentnek tagja. (Halljuk ! Halljuk !) Részt vettem ennek a parlamentnek nagy vitáiban akármilyen