Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.
Ülésnapok - 1910-83
83. országos ülés 1911 január 23-án, hétfőn. 157 mával távol voltak. Azt hiszem, a t. ház nem kívánja e névsor felolvasását. (Felkiáltások : Nem .') Megjegyzem azonban, hogy az ezen névsorban foglaltak közül Bölöny József, Márkus József, Hencz Károly, Mihályi Péter, Kossuth Ferencz, Keltz Gyula, Szinyei-Meise Félix, gróf Tisza István, Herczeg Ferencz, Varga Gábor, Hlatky-Sehlichter Lajos, gróf Haller József, Berzeviczy Albert és Kabos Ferencz elnöki engedélylyel voltak távol, a képviselőház engedelmével pedig Görgey László, báró Podmaniczky Endre és Tóth János hiányoztak. A kérdés már most az, t. ház, méltóztatik-e kívánni, hogy a távol volt képviselő urakkal szemben a házszabályok 259., illetőleg 261. §-aiban foglalt rendelkezések alkalmazásba vétessenek ? (Nem !) Azt hiszem, a t. ház ezúttal a házszabályok rendelkezésétől eltekint, a mi természetesen nem érinti (Halljuk. ! Halljuk! a baloldalon.) az illető képviselő uraknak abbeli kötelezettségeit, hogy távollétüket, a mennyiben még eddig nem tették, az elnöknél kimentsék. (Általános helyeslés.) Most következik a napirend szerint az OsztrákMagyar Bank szabadalmának és az érme- és pénzrendszerre vonatkozó szerződésnek meghosszabbításáról, valamint az ezekkel kapcsolatos ügyek rendezéséről szóló törvényjavaslat (írom. 150,163.) tárgyalása. Mielőtt a következő szónok felszólittatnék, Okolicsányi László képviselő ur személyes kérdésben kivan szólni. Okolicsányi László : A házszabályok 215. §. a) és b) pontja alapján kérek szót. A ház legutóbbi ülésén Polónyi Géza t. képviselőtársam foglalkozott azzal a beszéddel, a melyet néhány nappal előbb ebben a házban nekem volt szerencsém elmondani. Fejtegetéseiben egy váddal illetett engem, a melyet szó nélkül nem hagyhatok és beszédemnek olyan értelmet és olyan intencziót tulajdonított, a mely a legtávolabb állott az én felfogásomtól és intencziómtól. A személyes megtámadtatást abban látom, hogy Polónyi Géza t. képviselőtársam azt mondja rólam, hogy ugy látszik, én eddig vallott politikai elveimhez nem vagyok egészen hű, eddigi politikai meggyőződésemet változtattam. (Az elnöki széket Kabos Ferencz foglalja el.) És pedig nem általánosságban mondja ezt. Mert utoljára, ha általánosságban mondaná, akkor nem bocsátkoznám vitába. Hiszen közel 20 esztendeje, hogy ennek a háznak tagja vag}'ok ; ha azt állítanám, hogy minden politikai kérdésben ma is ugyanazt a felfogást vallom, a melyet vallottam 20 évvel ezelőtt, ez azt jelentené, hogy tehát 20 év óta nem láttam és nem hallottam, nem tanultam és nem tapasztaltam semmit. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) De épen a bankkérdéssel kapcsolatban vádol engem következetlenséggel, holott ez a kérdés épen azok közé tartozik, a melyekben álláspontom nem változott, ugyanazt az állásj)ontot fejeztem ki múltkor elmondott beszédemben, a melyet elfoglalt az a párt, a melyhez a legutóbbi időben tartozni szerencsém volt. Hiszen méltóztatnak tudni, és Polónyi Géza t. képviselőtársam is igen jól tudja, hogy a függetlenségi párt kettészakadásának épen az volt az indoka, (Ugy van ! Ugy van! a jobboldalon.) hogy Kossuth Ferencz t. képviselőtársam ós mi mindannyian, a kik őt követtük, a bankszabadalmat 1917-ig meg akartuk hosszabbitani a készfizetés kötelező elrendelése mellett, (Ellenmondás a baloldalon. Helyeslés a jobboldalon.) és azok a t. képviselőtársaim, a kik Justh Gyulát követték, ehhez nem akartak hozzájárulni. Az én legutóbbi felszólalásomban elfoglalt álláspontom ugyanaz volt, a bankszabadalomnak 1917-ig való meghosszabbítását nem elleneztem, a törvényjavaslatot pedig nem fogadtam el azért, mert a készfizetések kötelező elrendelését nem találtam benne, azonkívül az 5. §. miatt, a mi nem tartozik ide. Engem tehát ebben a kérdésben következetlenséggel senki sem vádolhat; de épugy nem vádolhat következetlenséggel az 1907-iki u. n. kiegyezési törvénynyel szemben elfoglalt álláspontom tekintetében sem. Polónyi Géza t. képviselőtársam ugyanis ugy állit oda engem, mint hogyha én legutóbbi beszédemben azt az 1907. kiegyezést elitéltem volna, mint hogyha én az ellen beszéltem volna. Semmi sem állott tőlem távolabb, mint ez, sőt ellenkezőleg, beszédemben azt fejtettem ki, hogy Hegedüs Lóránt t. barátom igazságtalan volt, midőn olyan túlszigoruan Ítélte meg az 1907. évi kiegyezést. Rámutattam azokra a körülményekre, a melyek indokolttá tették akkor, hogy a kormány és a többség kénytelen volt hozzájárulni egy reánk nézve nem kedvező kiegyezéshez ; kénytelenek voltunk elvállalni sok áldozatot, és megmondtam azt is, hogy miért kellett ezt elvállalni : azért, hogy 1917-re az önálló gazdasági berendezkedést előkészitsük. Én tehát nem az 1907-iki kiegyezést Ítéltein el, hanem azokat, a kik szemük elől tévesztették azt a czélt, hogy 1917-re az önálló gazdasági berendezkedést meg kell valósítani, a melynek elérése czéljából természetesen 1917-ig tervszerűen és czéltudatosan ebben az irányban kellett volna dolgoznia az egész akkori többségnek és az akkori pártnak, a mit azonban a beállott körülmények lehetetlenné tettek. Végre t. képviselőtársam engem arról akar kitanítani, hogy Magyarország közjoga szerint a törvény milyen kötelező erővel bir és hogy nem bírhat kötelező erővel az olyan megegyezés vagy megállapodás, a mely a törvénykönyvbe beczikkelyezve nincs, és az is nagyon különös, — mellesleg említem meg — hogy ezt az axiómát, a mely szerint a magyar államot sem rendeletekkel, még kevésbbé titkos megállapodásokkal kormányozni nem lehet, ugy állította oda, (Ugy van ! jobbfélol.) mintha az a függetlenségi párt axiómája volna, holott ez a magyar közjognak egy alapaxiómája. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ezt én is teljes mértékben ismerem és elismerem, de ezzel nem áll ellentétben az, a mit én a Benediktféle formuláról mondtam. Nagyon jól tudom, hogy