Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.
Ülésnapok - 1910-82
82. országos ülés 1911 Már most, t. képviselőház, az első állomás, a melyen meg kell állapodnunk, azon nagy kérdés vitatása, vájjon a bankkérdés politikai kérdés-e, vagy gazdasági kérdés. Csodálatos módon egy érdekes paradoxon alakjában a bizottsági jelentés tudtunkra adja, hogy a többség azon a programmon egyesűit, hogy ezt nem tekinti politikai kérdésnek, hanem kizárólag, illetőleg elsősorban gazdasági kérdésnek. Egy politikai párt tehát az ő politikai programmjában azt mondja, hogy ez nem politikai kérdés. A világtörténelem azonban arra oktat minket, hogy ha egyáltalán van politikai kérdés, ugy elsősorban és igazán eminenter politikai kérdés a bank és valuta kérdése, mert a pénznek, mint törvényes fizetési eszköznek, és mint nemzetközi csereértékmérőnek, a "világtörténelem nagy tanulságai szerint nemcsak politikai hatalma és ereje van, de társadalomátalakitó, sőt a faji jelleget is átváltoztató oly történeti múltja van, a melyet párthatározatokkal megváltoztatni egyáltalán nem lehet. (Igaz ! Ugy van ! halfelől.) A világtörténelemnek minden lapja arról tanúskodik, hogy a nemzeteknek sorsát, társadalmuknak átalakulását mindig és mindenhol a termelésnek és értékelésnek nagy kérdései, maga a nagy valutakérdés, a bankkérdés, a pénzkérdés dominálja. Maguk a háborúk, melyek megváltoztatják a térképet, nemcsak pénzzel, hanem pénzért folytattatnak. Hiszen csak a nemrég múltban láttuk, hogy egy hatalmas, nagy nemzet miként tiporta el egy kisded nemzet szabadságát tisztán az afrikai arany- és gyémántbányák kedvéért. (Ugy van! a baloldalon.) Messze kalandoznám, ha én a világtörténelemnek összes adatait, vagy csak főbb adatait is elősorolnám, melyek állításomat igazolnák. De, arra nézve azután, hogy a bankközösség és a pénzrendszernek, a pénzverés! felségjognak közössé tétele eminenter nagy horderejű politikai kérdés, méltóztassék megengedni, hogy csak egynéhány, de eléggé tanulságos és figyelmünket nagy mértékben kihívó körülményre hivjam fel a t. ház szives figyelmét. (Halljvk! Halljuk!) A pénzrendszer egysége és az u. n. világpénz felé való törekvés, mindenhol azon szenvedett hajótörést, hogy rájöttek mindenütt arra, hogy a nemzeti szuverenitásnak, az állami önállóságnak megnyilatkozása sehol sem olyan fontos, mint épen a valuta kérdésében. Tudományosan meg van állapitva, hogy a pénzrendszer közössé tétele és a valutának közössé tétele természetszerűleg a törvényhozásnak közösségét és egységességét feltételezi. Ennek folytán, bár bementek egyes nemzetek u. n. érme-szerződésekbe, mint pl. a latin unió, a skandináv unió, a régi Münzverein, de soha és sehol nem adták fel az ő pénzverési felségjoguknak az önállóságát, s ezeket a szerződéseket is, a menynyiben megköttettek, rendszerint megbánták a szerződő felek. Itt utalhatok mindjárt arra, hogy ennél a kérdésnél még a szerződés-hűség is szóba jöhet. Konjanuár 21-én, szombaton. 127 krét példával illusztrálhatom, hogy ilyen szerződéseknek a megtartása sem szokott mindig bekövetkezni, mert pl. épen Ausztriáról, mely 1857-ben bement a német Münzvereinbe, állapitja meg a történelem azt a tényt, hogy 1857-ben aláirta azt a szerződést, hogy kényszertorgalmu bankjegyeket nem fog kibocsátani, fel is vette néhány hónapra a készfizetéseket, de rögtön beszüntette, és Ausztria volt az első, a ki a német Münzvereinnel kötött szerződést megszegte. Ezt csak azért mondom, mert ez történelmileg intő példa arra, hogy a ki Ausztriával szerződik, annak ezt a multat elfeledni nem szabad. De hogy mennyire eminenter politikai kérdés a valuta- és pénzrendszer közösségének kérdése, azt soha eklatánsabban senki sem tudná bebizonyítani, mint az előttünk fekvő törvényjavaslat és magának a bankközösségnek a története. Mert szinte csodálom, hogy a magyar törvényhozás eddig nem vette észre, hogy a bankközösségből folyólag a törvényhozás közössége milyen mértékig lesz folyománya egyiknek vagy másiknak. Ez ebből az aktából nyilvánvaló lesz, ha néhány példával illusztrálom. (Halljuk ! Halljuk ! a, szélsőbaloldalon.) Minden nemzet rendkivül féltékeny arra, hogy a büntető jogszolgáltatás saját szuverenitásának hatáskörébe tartozzék. Mit látunk például ebben az aktában ? Magát a büntetőtörvényhozást közössé teszszük, a mikor az 1899 : XXXVII. t.-cz. 7. §-át most is prolongáljuk, a mennyiben egy bizonyos vétséget Ausztriával közösen állapítunk meg és azt, a-ki a szabadalom tartama alatt bankjegyet bocsát ki, egy közös vétség miatt közös büntetés alá helyezzük. A múlt alkalommal én má,r fejtegettem, hogy akkor, a mikor ilyen törvényeket alkotunk, mi az állami fenség] ogunkat a büntetőtörvényhozás terén már koczkára tettük. A múlt alkalommal sejtettem, ma már tényként állapithatom meg, hogy azokon az ultimátumokon kivül, a melyeket voltam bátor előre bocsátani, ma már egy más dolog is fenyeget bennünket. Ma már nem sejtelem, hanem tény, bogy ezen törvényjavaslattal kapcsolatban az utólagos jóváhagyásnak és felmentésnek reménvében egy visszaható erejű módosítással fogunk találkozni. Az osztrák pénzügyminister már hivatalosan bejelentette, tehát az már nem sejtelem, bogy ők azt követelik és kivánják, hogy ennek a törvénynek visszaható ereje legyen január 1-től. Hová lesz egy államnak szuverenitási joga, hogyha ilyen dolgoknak végrehajtására a közösség okából kényszerítve lesz és megcsinálja Magyorország ezzel a szakas.sszal kapcsolatban pl. azt a világra szóló képtelenséget, hogy a büntetőtör% r énynek visszaható erőt tulajdonit. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) T. i. a ki ma a törvmy uralma alatt azon jelszó alapján : megszűnt a privilégium, éljen a törvény, miután ma nincs tételes törvény a bankjegy kibocsátására, valóságos bankjegyet kibocsát, az ma törvényeink értelmében nem büntethető . . . Egy hang (jobbfelől) •: Csak próbálja meg!
