Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.
Ülésnapok - 1910-81
122 81. országos ülés 1911 lások során elfoglalt, hogy a magyar nemzetnek katonai követeléseit nemcsak, hogy ellenezni nem fogja, hanem azokat támogatni kívánja? (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezt, t. képviselőház, lekicsinyelni abszolúte nem lehet. És hogy ha a kormánynak az a nagyon is hivatalos színezetű sajtója a tegnapi napon bennünket hazaárulásért támad meg, mert a magyar kormány katonai kérdésekben az osztrák kormánynyal tárgyalásokat mert megindítani, akkor, bocsánatot kérek, ennek a lapnak a memóriája igazán kérészagyvelejű. (Derültség balfelöl,) Mert épen a tegnapi napon utaztak fel — legalább a lapok ugy közölték, vagy holnap fognak felutazni — a katonai bíráskodás kérdésének és tárgyalásainak analizálása végett a t. kormány tagjai Bécsbe. Hiszen az osztrák parlament a Bienerth-kormány hozzájárulása és felszólalása mellett egy határozatot hozott, hogy a Felség a jövőben a katonai kérdések terén dönteni mindaddig nem fog, a mig az osztrák kormány a magyar kormánynyal meg nem egyezett. Ez a kérdésnek a sarkpontja. Mi jogon tesznek tehát nekünk szemrehányást azért, hogy mi a kiegyezési tárgyalások egész menetét és vonalát felkivántuk használni arra nézve, hogy nem ellenértékül, nem kvótaemelést vagy egyéb konczessziókat adva, hanem pusztán csak azért, hogy a későbbi kibontakozás esélyei kedvezőbbek lehessenek, megszereztük az akkori osztrák kormány jóindulatát arra nézve, hogy a magyar nemzet jogos katonai aspirácziói elé akadályokat gördíteni nem fog. (Helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Szerintem, t. ház, ez helyes eljárás volt és én csak szivemből kívánom a t. ministerelnök urnak és ennek a kormánynak, a melynek, felfogásom szerint, a jegybank kérdése terén való politikaija, teljes vereséggel végződött, hogy sikerüljön neki megszerezni a katonai kérdések terén a Bíenerth- és a később következő kormánynál azt a jóindulatot, a mely a Beckkormánynál tényleg megvolt. Ezt konstatálom a nélkül, hogy ezeket a kérdéseket teljes egészükben a t. ház előtt pertraktálni akarnám; mert Beck báró hirtelen bukása nagyon is hatalmas összeköttetéseinek daczára, főleg abban az engedékenységben lelte meg magyarázatát, hogy volt egy osztrák kormány, a mely elment az előzékenység azon határáig, hogy a katonai kérdések terén a magyar nemzet jogos aspiráczióit ellenezni nem akarta. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A t. ház türelmére való tekintettel a javaslat, pénzügyi kritikáját talán más alkalommal fogom előadni (Halljuk! Halljuk!) és most kizárólag a mezőgazdasági hitel kérdésével kívánok lehetőleg röviden foglalkozni, mert ez a kérdés a magyar mezőgazda-köröket nagyon mélyen érinti. (Halljuk! Halljuk !) Nagyon jól tudom azt, hogy miután a bank-akta: megköttetett és miután a két korjanuár 20-án, pénteken. mány közötti megállapodás fixiroztatott, a bankakta keretében nincs módunkban változtatásokat eszközölni. És köszönettel kell adóznom Eöldes Béla és Barta Ödön t. képviselőtársaimnak, a kik az én helyzetemet nagyon megkönnyítették, ők, a kikről, legalább azt hiszem, a legelfogultabb egyén sem fogja azt állítani, hogy valami túlzott mértékben agráriusok lennének. T. barátaim szívesek voltak előadni azokat az ellenszolgáltatásokat, a melyeket más külföldi jegybankok az illető államok mezőgazdasága javára adni és tenni nemcsak szoktak, de alapszabály szerint is kötelesek. Ugy látom, hogy ezen ma már túl vagyunk és hogy itt a kormány számára az én felfogásom szerint nem marad egyéb hátra, ha a magyar mezőgazdaság körében mutatkozó izgatottságot bizonyos mértékig enyhíteni hajlandó, mint azt a mulasztást, a mely a jegybank szabadalmának meghosszabbításánál ezekkel a kérdésekkel kapcsolatosan előfordult, a saját hatáskörében orvosolni. Én két irányban látom feltétlenül szükségesnek a kormány inicziativáját. A szemrehányás velünk, gazdakörökkel szemben, állandóan két szempontból csúcsosodott ki. Az egyik az, hogy divattá lett bennünket mint valami rettenetes reakcziós és a birtokmegoszlási viszonyokat ősi hűbéri korszakra visszaszorítani akaró társaságnak odaállítani; a másik, hogy mi vagyunk tulajdonképen a nagymérvű amerikai kivándorlás előidézői, mert a magyar mezőgazdák, különösen az ezerholdasok, bőrkabátosok nem akarnak haladni a demokrata szellemmel és nem adják meg a lehetőséget arra, hogy a kisgazdasági exiszteneziák ujabb és ujabb ezrei támadhassanak. Én ezt a magam részéről a leghatározottabban tagadom és ezt a vádat a leghatározottabban visszautasítom. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon). Mi, a kik a magyar mezőgazdasági kérdésekkel már multunknál, talán foglalkozásainknál fogva is hivatásszerűen foglalkozunk, azt az elvi álláspontot foglaljuk el, hogy mi egészséges és üdvös irányzatnak tartjuk, ha azok a birtoktestek, a. melyek egyébként nehéz anyagi viszonyok, vagy más okok miatt egy kézben nem tarthatók, átmennek a kisgazdák kezébe, de ehhez a magunk részéről egy feltételt fűzünk és ez a feltétel az, hogy ez az átmenetel a közvetítői nyereség lehető kizárásával történjék. (Altalános helyeslés.) Nagyon örülök, hogy ebben a tekintetben a t. pénzügyminister ur helyeslését van szerencsém megnyerni. Ha tehát ez a közös czél, a melyben ugy látom, mindannyian egyetértünk, akkor én kérem a t. pénzügyminister urat és ő általa az egész házat, méltóztassék módját ejteni annak, hogy tisztán altruisztikus alapon az állam segélyével, és mindazon pénzintézetek közreműködésével, a kik altruisztikus czélokat szolgálni hajlandók Magyarországon . . . Egy hang (a jobboldalon): Nincsenek!
