Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-77

528 77. országos ülés 1911 Kossuth Ferencz: T. ház! (Halljuk! Halljuk ! Zaj.) Elnök : Kossuth Ferencz képviselő ur szavai értelmének helyreigazítása czimén kér szót. (Halljuk ! Halljuk ! Folytonos zaj. Elnök csenget.) Csendet kérek. Kossuth Ferencz: T. ház ! (Halljuk! Halljuk !) Félreértett szavaim megmagyarázása végett szólalok fel (Halljuk ! Halljuk !) de hogyha megengedik, megvárnám, mig az én t. barátom . . . Elnök : Már csend van ! Kossuth Ferencz : . . . megkapta elvtársaitól a neki szánt tapsokat. (Halljuk! Halljuk!) Teljesen félremagyarázta Hegedüs t. barátom mindazt, a mit az általam régebben tett nyilatkozatokból idézett; vagy talán, jobb szeretem azt mondani, hogy félreértett engemet, mint azt, hogy félremagyarázta szavaimat, mert az udvariasság szabályaihoz szoktam, magamat tartam, a melyektől Hegedűssel szemben annál kevésbbé akarok eltérni, mennél inkább méltányom nagy szorgalmát és tehetségét. Ezt vele szemben, mint politikai ellenféllel szemben itt meg akarom mondani, mert a mai korban nem minden fiatal ember dolgozik annyit és olyan jól, mint ő s ezért elismerést érdemel, (Éljenzés jóbbfelől.) Tehát látja a t. túloldal, hogy engem vele szemben elfogultság nem vezet. De mennél inkább elismerem képességeit, annál inkább csodálkozom, hogy oly téves felfogásokról tett ma itt tanúbizonyságot, mint a milyeneket az imént tőle hallottunk. Elsősorban nem áll az, hogy a magyar képviselőházbármelymegelőzőkötést, mely az akkori magyar és osztrák kormányok közt létrejött, valaha megobstruált volna. Ellenkezőleg köztudomású tény, hogy a Bánffy-Badeni-szerződést a magyar képviselőház letárgyalta . . . Hock János: ügy van ! Kossuth Ferencz. ... és azt el is fogadta. Hock János: És nem obsfcruálta ! Kossuth Ferencz : De a szerződést az osztrák Reichsrath nem tárgyalta le és nem fogadta el . . . Hock János: ügy van ! Kossuth Ferencz : . . . tehát papiroson maradt e szerződés, mint a hogy voltam bátor a túloldal nagy nevetése közt megjegyezni. Tovább megyek. Ugyanez a sorsa volt a SzéllKörber-féle szerződésnek, azzal a különbséggel, hogy a Széll-Körber szerződést a magyar képviselőház nem tárgyalta le, mert nem lett az akkori kormány által napirendre tűzve, de nem is obstruálta meg, abszolúte nem áll, hogy megobstruálta volna, — ellenben az osztrák Reichsrath nem tárgyalta le és nem lehetett azt a szerződést még az osztrák bizottságokon sem keresztülvinni, íme tehát ez is papiroson maradt és szerződéseket, melyek papiroson maradtak, nem lehet összemérni olyan szerződéssel, mely tényleg törvénynyé lett. Egy hang (a szélsőbaloldalon) : Alapos tévedés! Kossuth Ferencz : De tovább megyek. A bankjanuár 16-án, hétfőn. szabadalom megújítása, a melyet mégis csak fontos dolog lett volna jobban megalapozni, mint az osztrák 14. §-al, a mely alap az osztrák alkotmám^ megsértése volt, a bankszabadalom megújítása a 14. §. alapján történt meg és az a szabadalom, a mely a múlt év végén lejárt, mindvégig a 14. §. alapján állott fenn. (Mozgás.) Ezek mind tények. Most rátérek annak magyarázására, hogy miért volt kénytelen az előző kormány a kvóta emelésébe belemenni, és miért fogadta el ezt a múlt országgyűlés többsége ; (Halljuk!) mert nagyon könnyű a tényeknek talán nem teljes ismerésévei vagy teljes félreismerésével, vagy pedig pártérdekből történő félremagyarázásával azzal az olcsó előnynyel élni, hogy szemére vettessék a függetlenségi pártnak, hogy felemelte a kvótát. És itt igenis állítom, hogy a függetlenségi párt a közösügyeknek, tehát a kvótának létezését kifogásolja, de ha kell kvótát fizetni, az, hogy müy nagy e kvóta, az nem elvi, hanem egyezkedési kérdés, lehetne például az önálló hadseregért 50% kvótát fizetni. (Nagy mozgás és derültség a jobboldalon.) Bocsánatot kérek, hogy mi van ebben nevetséges, azt talán azok közül valaki, a kik nevetnek lesz szives megmagyarázni, de ha megkísérli, bajban lesz, mert nem lesz képes három logikus mondatot egymásután ennek megmagyarázására mondani. Lássuk, miért emeltük a kvótát. A tényállás az, hogy minthogy sem a Bánffy-Badeni szerződést a bécsi Reichsrath nem fogadta el, és a Széll— Körber szerződést sem fogadta el, az akkori Beck-kormány pedig a leghatározattabban és hivatalosan kinyilatkoztatta, hogy ha kvótaemelést mint kompenzácziót nem tud felmutatni, akkor lehetetlen lesz a bécsi Reichsrathon keresztülvinni Magyarországra nézve bármilyen elfogadható szerződést, és ezzel összekötötte azt a fenyegetést, hogy ha nem lesz megkötve egy méltányos szerződés, és ha az a bizonyos állapot tartatik fenn a vámügyek terén, Ausztria, hogy t. i. nem fogja megújítani a vasúti tarifaszerződést, mely egyidejűleg járt le, és ugy fogja kezelni a tarifákat, hogy Magyarországot teljesen elzárja és izolálja Ausztriától és a külvilágtól, továbbá inkasszálni fogja azokat a vámbevételeket, a melyek az osztrák vámvonalon szedetnek be, s e két ténynyel Magyarország óriási nagy anyagi károkat, kiszámíthatatlanul nagy anyagi károkat fog okozni. E fenyegetéssel szemben másrészt (Halljuk! Halljuk! Mozgás.) reményünk volt rá, és ez a remény meg is valósult, hogy a szerződésben nemcsak közjogi vívmányokat birunk elérni, — a miket a túloldalon kinevetnek, de a mikre mi igen nagy súlyt fektetünk, mert mi nagy súlyt fektetünk arra, hogy Magyarországnak önállósága kidomborodjék, (Felkiáltások a jobboldalon : Mi is !) — hanem anyagi előnyöket is. (Felkiáltások a jobboldalon : Mi az ?) Tessék elolvasni a vámszerződést és akkor megtudja a közbeszóló, most ezt neki — a házszabályok meg nem engedvén, — meg nem magyarázhatom.