Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-77

77. országos ülés 1911 január 16-án, hétfőn. 525 hogy Magyarországon egy millió ember van, aki azzal ir alá váltót, hogy azt nem fogja kifizetni s ez milyen helyzetbe kerülhet egy rósz bankpolitika folytán. Ugyanaz az okosdodás szerepelt arra az esetre, ha a vámszerződés nem köttetik meg. Nevezetesen azt méltóztatik mondani (olvassa) : »A mi mindennél károsabb lett volna, az a veszély merült fel, hogy bedugult volna minden hitelforrás, mely gazdasági életünket Ausztriából táplálja, a mely élet az évtizedes mulasztások folytán csaknem kizárólag osztrák hitelből táplálkozott. Nálunk a vidéken kevés kivétenél a bankok és takarékpénztárak tőkéjüket meghaladó összegért számitolnak le olyan váltókat, a melyek nincsenek kifizetésre szánva a lejárat napján, hanem megújításra számitottak az aláírók; a hitelforrások teljes elzárása lehetetlenné tette volna a vidéki pénzintézeteknek a lejáró váltók megújítását és ezzel százezrek, a társadalom minden rétegéből lettek volna egyszerre fizetésképtelenek és csődbe kerülve, az országot le egészen a legalsóbb rétekekig mélyen megrázkódtatta volna rjolgárai ily nagy számának tönkrejutása«. (Élénk mozgás jobbról.) Ilyen szomorú képet én nem merek festeni az esetre, ha bekövetkeznék az, hogy akár a vámszerződést, akár a hitelügyet nem tudnók megoldani. (Zaj. Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Hisz önök tnondották, hogy katasztrófa politika!) Az a katasztrófa politika t. képviselőház, a melyet önök a túloldalon, inauguráltak. (Ugy van! jóbbfelől.) Ezek a kij slentések, ezek a hazafias aggodalmak vezettek a krízishez és vezettek az utolsó fordulathoz, a melyet sem mi, sem önök, hanem maga a nemzet végzett el azzal a világos szavazással, a melylyel elvetette ezt a politikát. (Élénk helyeslés jobbról és a középen. Nagy zaj a bal-és a szélsőbaloldalon.) Hock János: Akkor felvették a készfizetéseket ! Készfizetésekkel dolgoztak! (Zaj.) Hegedüs Lóránt; Azt mondta a nemzet, hogy hajtsuk végre azt az akaratát, a mely szerint sem a 67-es pártok érdekében nincs, sem a függetlenségi párt érdekében nincs, hanem a nemzet akarata ellen van, hogy még egyszer 67-es alapon függetlenségi kiegyezés létesüljön. Ennélfogva világos, hogy nekünk a nemzetnek ezt az akaratát végre kell hajtanunk, és ezzel, első tételem igazolva van. Ez pedig az volt, hogy a bankszabadalom hoszszabbittassék meg, hogy ezek a romlott viszonyok tűnjenek el és hogy — a mit önök kikötöttek, hogy értékpapírjaink Ausztriában elhelyeztessenek, azok csakugyan el is lesznek helyezhetők. (Helyeslés jóbbfelől.) Áttérek beszédem második részére, azon második tételem igazolására, hogy ebben a javaslatban, különösen az aranyfizetések tekintetében, megvan az, a mit a kormány és pártunk a választóknak a választások előtt megígért. T. ház! Ha mi a nemzetnek egy nyugodt, szolid és meg nem ingatott hitelt akarunk adni, — mert hiszen nincs kétség az iránt, hogy Magyarország gazdasági önállósága csak ilyen hitelen épülhet, fel — erre más módunk nincs, mint a meghosszabbítás. Hogy ez miért előnyösebb pénzügyileg, ezt báró Madarassy-Beck Gyula képviselőtársam oly fényesen igazolta, hogy az ő kristálytiszta előadásához én semmit hozzáfűzni nem akarok. Csak két rövid megjegyzésre akarok szorítkozni. Az első rövid megjegyzésem az, hogy van egy pont, a melynél túlzottnak tartom a kormány javaslatát. Ez a pont az, a mely a 600 millió kontingens összegére vonatkozik. Én azt hiszem, hogy itt túlmentünk a kellő határon. Talán jobb lett volna negyedéves terminusra hagyni a kontingensmeghosszabbitást, mint azt az 1909. évi német törvény teszi. A másik megjegyzésem az, hogy az a koczkázat, hogy megint egy merkantilista és agrárius harcz fog kitörni nem fog megvalósulni, mert minden magyar u. n. merkantilistának legfőbb érdeke, hogy a mezőgazdaság mentől jobban tápláltassék. (Helyeslés.) E tekintetben azt hiszem, hogy az Országos Magyar Gazdasági Egyesület beadványa némely pontjában nem eléggé gyakorlati megoldást mutat. Hogy ezek nem gyakorlatiak, azt nem én mondom, hanem mondja a német bank-ankét, a mely ugyanezen kérdéseket megvizsgálta, és a mely megvizsgálás ntán 190S-ban maguk a német agráriusok képviselői kénytelenek voltak megállapitani, hogy ezek ily módon végre nem hajthatók. Ha tehát a német nagy banktechnika megoldani nem tudta, annál kevésbbé tudjuk mi, legkevésbbé pedig mint kezdő önálló bank. (ügy van!) Azt hiszem tehát, hogy a magyar gazdaközönségnek érdeke, hogy a közös bank szabadalma meghosszabbittassék. Most még az aranyfizetés kérdésére térek át, a melyről néhány szót kívánok szólni. (Halljuk ! Halljuk!) Az aranyfizetés kérdésében vádoltatunk azzal, hogy nem tartottuk meg igéretünket és a kormány javaslatában nincs meg az, a minek benne kellene lenni. Hát legyünk tisztában azzal, hogy mi az aranyfizetés lényege. Igen nehéz, bonyolult kérdés ez. Németországban tudósok vitatkoznak rajta; Knapp óta két párt van, a kartallisták és a metallisták pártja. E nagy vitából is azonban a következő közös igazságokat emelhetjük ki. Az aranyfizetésnek lényege nem abból áll, hogy a belföldi forgalomba arany jöjjön. Hogy ebből nem áll, azt látjuk két okból: először mert nálunk a bank többször bocsátott ki aranyat, de a közönség visszakergette, ennélfogva nem ez a lényeg, a mit az ország vár. Hogy nem ebből áll, mutatja a hollandi bankstatútum, a mely arany fizető bank, de világosan kimondja, hogy csak külföldön, és nem belföldön bocsát Id aranyat. Legjobban mutatja az 1909. évi német banktörvény, a mely egyenesen azt vette észre, hogy túlságosan sok arany van Németországban forgalomba, — két milliárd, kétszáz millió márkára becsülik, •— ennélfogva kibocsátott kis bankjegyeket, hogy visszakergessék az ara-