Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-76

76. országos ülés 1911 január lí-én, szombaton. 495 kodtak Magyarország pénzügyi regeneiálásán«. (Derültség haljelöl.) Magyarország pénzügyi regenerálása azonban nem következett be és hosszú idők kinos békói nem hullottak le rólunk ; békóknak utolsó lánczszemét a pénzügyminister ur még most sem fürészeli le, sőt ellenkezőleg ennek tartamát két évre meghosszabbítja, ha a t. ház ezt a törvényjavaslatot el fogja fogadni, (ügy van! ügy van! a baloldalon.) Megállapitandónak tartom, hogy a t. pénzügyminister ur akkor ezt a törvényjavaslatot a készfizetések felvételéről beterjesztette, de még arról sem gondoskodott, hogy az a bizottságok által letárgyaltassék. Nem érdektelen most annak az epizódnak a felemlítése, hogy 1904. márezius 23-án erről az oldalról felszólalt Barta Ödön t. elvbarátom és t. képviselőtársam, a ki akkor a Kossuth Ferencz vezetése alatt működött függetlenségi és 48-as pártnak volt a tagja és sürgette, hogy a bizottságok elé utaltassék ez az ügy előkészítés végett s a parlament elé letárgyalás végett beterjesztessék. Kifejezésre juttatta és hangsúlyozta, hogy a háznak és a bizottságoknak foglalkoztatása nem az ellenzék feladata, hanem kell hogy a kormánynak képezze a kötelességét az, hogy egy ilyen nagyfontosságú javaslat előkészítéséről és parlamenti tárgyalásáról gondoskodjék. Ennek a felszólalásnak kapcsán az akkori kormányelnök, gróf Tisza István arra rögtön válaszolt és azt mondotta, hogy teljesen honorálja Barta Ödön képviselő ur álláspontját és hogy, parlamentáris fogalmak szerint, a parlamentarizmus lényegéből folyik, hogy a ház munkarendje a felelős kormány intencziói szerint állapittassék meg és ő teljesen magára veszi azon felelősséget és a saját felelősségének teljes tudatában intézkedett, hogy ez a javaslat a pénzügyi bizottságban tárgyaltassék és ez alkalommal is ellenzi, hogy a ház a pénzügyi bizottság elnökének ezzel ellentétben más utasítást adjon. Megállapítom tehát azt. hogy a 67-es kormány és többség mindaddig, mig a készfizetések felvételének előfeltételei meg nem voltak, mindig foglalkoztatta a törvényhozást a készfizetések felvételének ígéretével és azt mindig kilátásba helyezte ; de a mikor már semmiféle törvényes akadálya nem volt annak, hogy tényleg megvalósíttassanak a készfizetések, akkor mindig elmulasztotta, hogy tényleg törvényben proklamálja annak rendezését. (Igaz ! ügy van ! bálfélől.) Ezeknek az örökös készülődéseknek és huzavonáknak annál kevésbbé van elfogadható okuk és magyarázatuk, mert köztudomású dolog, hogy az Osztrák-Magyar Bank tényleg abban a helyzetben van, hogy a készfizetéseket bármikor felveheti, azok felvételét megkezdheti. Ennek bizonyságára elegendő, ha az Osztrák-Magyar Bank főtanácsának a legutóbbi jelentésére mutatok rá, a melyben azt mondja (olvassa): »Az érczkészletben és a deviza tartalékban, valamint a deviza és váltóüzletnek sok évi hosszas tapasztalat alapján kiképezett organizácziójában teljes biztosíték van arra, hogy a bank meg tud felelni a mostani törvényjavaslatban kontemplált, a szabadalom érvényességéhez kötött azon ujabb kötelezettségének, mely szerint köteles gondoskodni arról, hogy a bankjegyeknek a külföldi váltók kurzusában kifejezésre jutó értéke a koronaérték törvényes pénzláb-paritásának megfelelően állandóan biztosítva maradjon.« És hogyha most keressük az okokat, hogy ámbár több évtized öntudatos munkássága azt czélozta, hogy az aranyvalutás országok sorába lépjünk, és ámbár a magyar állam igazán nagy áldozatok árán megfelelő érczkészlettél látta el az Osztrák-Magyar Bankot; és habár az OsztrákMagyar Bank ebban a helyzetben van, hogy a készfizetéseket bármikor felveheti, még sem történt törvényes intézkedés a készfizetések felvételére ; ha különösen figyelembe veszszük azt, hogy már 8 évvel ezelőtt a készfizetések felvételét az akkori kormány és többsége elodázhattam szinte becsületbeli kötelességének tartotta, és ha figyelemmel vagyunk különösen arra, hogy a jelen országgyűlés, a mai parlament a válaszfelirati vitában szintén kifejezte azt, hogy a készfizetések felvétele életbevágó érdek és hogy annak halogatása a monarchia presztízsén ejt csorbát; és ha akkor keresem : mi az oka annak, hogy a pénzügyminister ur most sem áll elő oly javaslattal, a mely alkalmas volna arra, hogy a bankjegyek félig-meddig kényszerforgalmát megszüntetse és a közös bankot a készfizetések felvételére reászoritsa, rájövünk az igazi gátló okra : az osztrákok, Ausztria részéről érzett nyugtalanságra, arra a félelemre és annak a felismerésére, hogy a készfizetések felvételének törvényes proklamálásában Magyarország pénzügyileg függetleníthetné magát Ausztriától. Ennek a felismerésében és ezen bekövetkezendő eredmény meghiúsítására való konok törekvésben nyilvánul meg Ausztriának a hatalmi fölénye, de egyszersmind abban nyilvánul meg a mi állaniférfiainknak, hogy ugy mondjam, gerincztelensége, ellenállási képességük hiánya, melynél fogva Ausztria lenyűgöző törekvéseinek szolgálatába állnak és a magyar haza gazdasági fellendülésének előmozdítása helyet ezt a reformot késleltetik, hátráltatják, lehet mondani megakadályozzák, (ügy van! Ugy van! a szäsöbaloldalon.) Nyilvánvaló osztrák érdek az, hogy a bankszabadalom 83. §-ának hatálya mentől tovább kitolassék és így a gazdasági függés mentő! tovább érvényben maradjon. Tudjuk jól, hogy Ausztria a mi első hitelezőnk és legnagyobb hitelforrásunk ; és igy érdeke neki az, hogy ez a gazdasági függés továbbra is változatlanul érvényben maradjon. Mert ha készpénzfizető, arany valutás jegybankunk volna, — a mint már az előbbeniekben utaltam reá — akkor nemcsak a külföldnek hitelforrásai nyílnának meg jobban előttünk, hanem értékpapírjainknak a külföldi piaczon való elhelyezése