Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-75

480 75. országos ülés 1911 január i3-án, pénteken. nem volna meg a hajlandóság erre a térre lépni. elfogadja az egy bankrendszert is, de csak mint önálló magyar bankot. (Helyeslés a baloldalon.) Csak egyet tart kizártnak : Ausztria és Magyarország egy közös bankját és az a mellett való boldogulást. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mit szólnak ehhez ?) Mikor ő ezt a könyvet irta, akkor a magyar bank problémája kettős alakban állt a közvélemény előtt. (Halljuk! Halljuk!) A készfizetések kérdése azonban akkor sokkal bonyolultabb volt és sokkal nehezebb, mint a melyen ma, a mikor annak jóformán csak politikai akadályai vannak, pénzügyi és közgazdasági akadályai pedig nincsenek. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Akkor rengeteg pénzügyi és közgazdasági akadályok állottak a valutaszabályozásnak útjában, ugy hogy Lónyay Menyhért gróf kifejtvén, hogy ma roppant áldozatokba kerülne a valuta helyreállítása, először az állami papirpénz beváltása, azután a nyolczvanmilliós adósság rendezése stb.,— mind olyan dolgok, a melyeknek rendezése azóta bekövetkezett — arra az eredményre jut és én retrospektive nem is mernék ellentétbe helyezkedni az ő nézeteivel, hogy akkor a valuta rendezését rövidesen keresztülvihetőnek nem tartja. És daczára ennek, helyezkedett az önálló magyar bank álláspontjára, még a készfizetések felvétele nélkül is és tárgyalja azt az ellenvetést, a mely akkori pendantja a mostani emelkedő és fölemelt kamatlábon való nyargalásnak, annak, hogy a nem készfizető magyar bank jegyei okvetlenül csekélyebb értékűek lesznek, diszázsióval fognak birni az osztrák nem készfizető bank jegyeivel szemben. Erre gróf Lónyay Menyhért megfelelt, tagadván teljesen annak szükségszerűen való bekövetkezését, s meg is mondja a föltételeket, a melyek mellett nem fog bekövetkezni és mutatis mutandis ugyanezek a dolgok alkalmazhatók a kamatláb kérdésére is. ö azt mondja, hogy az első feltétel, hogy jól meg legyen alapítva az a magyar bank és még konkrét számokkal is beszél. Azt mondja pl., Ausztriának akkori papirpénzforgalma 300, a bank alaptőkéje pedig 90 millió forint volt, mig Magyarország bankjegyforgalmát 100 millióra tette. Hát ha Magyarország — úgymond — az ő önálló magyar bankját jobban, azaz 40 minió forint alaptőkével fundálja, akkor a bizalomnak olyan alapját veti meg, a melylyel az osztrák bankon felül fog állani. A második feltétel a bankszerű üzletekre vonatkozik. Ezt nem kell bővebben magyarázni, ez magától értetődik. A harmadik az, hogy az érezfedezet megfelelő legyen, daczára annak, hogy a készfizetés kötelezettsége nem létezik, a negj^edik pedig az, hogy a kezelés mintaszerű legj

7

en és a kormány felügyelete alatt álljon. Azt mondja Lónyay Menyhért, — és azt hiszem, ebben teljesen igaza van — hogy ha ezeknek a feltételeknek a felállítandó nem készfizető magyar bank megfelel, akkor lehetnek az átmeneti időben ázsióhullámzások, sőt valószínűleg lesznek is, mert az Osztrák-Nemzeti Bank és a mögötte álló tényezők mindent el fognak követni, hogy azok előálljanak, de hogy állandóan értéktelenebb legyen a magyar jegjdmnk, mint az osztrák, azt ő olyan babonának tartja, a melynek megokolása mellett közgazdasági érvet felhozni nem lehet. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Eimyit akartam én csupán mondani azokról az ellenvetésekről, a melyeket eddig az önálló magyar bank ellen hallottunk. Ennél többet mondani azon beszédek után, a melyek a ház ezen oldaláról Kossuth Ferencz és Földes Béla, valamint ma Bosnyák Géza és Thaly Ferencz t. barátaim részéről elhangzottak, igazán nem tartom szükségesnek. Ennek szüksége majd akkor fog előállani, ha a túloldalról az általunk elmondottak czáfolatába bocsátkoznak. Csak ismételve akarom még kiemelni, hogy a 67-es korszak első érájának férfiai ennek az országnak a közgazdasági önállósághoz való jogát komolyan vették, azzal élni is akartak, mert azt is kifejti gróf Lónyay Menyhért, hogy az Önálló bank ellen még az az ellenvetés is felhozatott, hogy akkor az osztrákok bele fognak kényszeríteni bennünket közbeeső vámsorompók felállításába, a mire azt mondja Lónyay : Bárcsak megtennék,, ez volna a mi szerencsénk. (Éljenzés a haloldalon.) Nem is álmodtak arról, hogy e kérdés megoldását az objektív tekinteteken kivül bármi is befolyásolhatná. Akkor, abban az időben lehetett ezeket a kérdéseket minden politikai vonatkozástól menten tárgyalni, mint tisztán közgazdasági kérdéseket. Azonban miként az azóta tett tapasztalások folytán ezeknek a kérdéseknek tárgyalásába, onnan — nem a t. urakat értem, hanem Ausztriát és az osztrák tényezőket (Félkiáltások a baloldalon : Mindegy!) — belejátszik az u. n. összbirodalmi politika, a mely 1867 óta fokozatosan kialakult és a mely ezen országnak a 67-es törvények által biztosított jogainak igénybevételét nem akarja megengedni, ha azok ezen összbirodalmi politikának kereteit érintenék, épen ugy lehetetlen a mi részünkről ebben a kérdésben nem látni egyik emeltyűjét annak, hogy az ország jrolitikai és gazdasági önállóságát előbbre viszszük, ha az 1867 : XII. t.-czikkel ellenkező összbirodalmi politikának sakkot mondunk és ezzel szemben nem elégedünk meg jogainknak olyan hallgatólagos elismerésével, a mely azon hallgatag feltételhez van kötve, hogy azon jogunkkal pedig ne próbáljunk élni. (Zajos éljenzés és taps a baloldalon.) Még az önálló bank eszméjével kapcsolatosan meg akarom emliteni azt is, a mit már bevezetőül érintettem, hogy az önállóságot követeli a hozzásimulás egy nemzet konkrét viszonyaihoz. Nos hát a bank szervezetében azóta elért és általam is konstatált és elismert üdvös módosítások, különösen a szervezeti paritás szempontjából, a melyek eüsmerése mellett azonban mindazokat az aggodalmakat kell kapcsolnom, a mely azok értékét nagyon leszállítják, mondom, ennek bizo-