Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-65

65. országos ülés 1910 deczember 2í-én, szerdán. 241 Pop Cs. István : Mi vagyunk a kísérleti nyulak ! (Derültség.) Ivánka Imre: Mindezek alapján, mivel egyrészről szeretném meggátolni, mielőtt megtörténik, hogy a külföldi sajtó a nemzetiségiek által legyen informálva ezen ügyekről, másrészt pedig szeretném, hogyha egyszer a magyar társadalom is azt, a mit felhoztam, hogy elnéznek ilyen dolgokat, mert nemzetiségiekkel történnek, most nem tenné, teljes reményben az iránt, hogy a belügyminister ur a legszigorúbb vizsgálatot úgyis fogja rendelni, a következő interpellácziót vagyok bátor előterjeszteni (olvassa): »Interpelláczió a belügyminister úrhoz a véres galaezi biróválasztás tárgyában.« Egy hang (a középen): Véres galaezi ? Ivánka Imre: Igen, mert Galaczon történt az eset. Szüllő Géza: Talán »galaczi véres !« (Zaj.) Ivánka Imre (olvassa) .»Van-e a belügyminister urnak tudomása arról. . .« (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! balfelől.) Kérem, én ráérek. (Halljuk ! Halljuk ! balfelől) H;l Van tehát szerencsém a következő interpellácziót előterjeszteni: »Interpelláczió a galaezi véres biróválasztás tárgyában a belügyminister úrhoz. Van-e tudomása a belügyminister urnak arról, hogy Galaczon (Fogarasmegye) a biróválasztásnál a csendőrség fegyvert használt és hét ember halálosan megsebesült, kettő meghalt ? Ha van, hajlandó-e ez irányban a legszigorúbb vizsgálatot megindítani ?« Elnök: Az interpelláczió kiadatik a ministerelnök urnak, mint belügyministernek. Ugron Gábor képviselő ur interpelláczió] a következik. Ugron Gábor: T. képviselőház ! November hónapban az országot az a hir járta be, hogy Kolozsvár ev. református egyházközsége Rákóczi György fejedelmünk és urunk billikomát, a melyet neki ajándékozott 1641-ben, eladóvá tette. Ez az aranybillikom nemcsak azért értékes, mert egyik legjobb fejedelmünk ajándéka, nemcsak azért lehet értékes a kolozsvári egyházközség előtt, hogy a protestantizmusnak egyik leghívebb katonája, terjesztője és fegyverviselője ajándékozta örök emlékezetül Kolozsvár város egyházközségének, de sok más okból is. Megdöbbenéssel értesültem arról, hogy e műkincs, a mely úrvacsora vételére használtatott és a mely ekként nemcsak az Istennek szolgálatára van rendelve, hanem egyúttal minden református hivő, midőn az úrvacsorajához járult, megemlékezett Rákóczi György fejedelméről, eladóvá tétetik. Megütközést keltett bennem ez egyfelől, mert az a tisztelet, ragaszkodás, a melylyel mindenki, a ki Erdély polgára, és polgára volt, a Eákóczi névhez ragaszkodik, és mindaz a kegyelet, a melylyel körülvesszük őket, fényeiket, emlékeiket, mind arra szolgál okul, hogy a mi emléktárgy tőlük maradt, attól ne váljék meg az, a kinek tulajdonát KÉPVH, NAPLÓ. 1910—1915. III. KÖTET. képezi, és ne váljék meg semmiképen a nemzet, a melynek ilyen jeles, kitűnő és emlékezetes fiai vannak. Az ajánlat akként tétetett, a kolozsvári egyházközségnek, hogy a magyar nemzetnek, a nemzeti múzeumnak átadják 100.000 koronáért, később hallatszott az is, hogy más is akarja megvenni, annak már kétannyi, 200.000 korona az ára. A magyar nemzeti múzeum abba a helyzetbe jutott fáradság és idő után, hogy november végén az egyházközségnek, a püspök utján, tudomására hozhatta azt, hogy a 100.000 koronával rendelkezik, a melylyel a billikomot a nemzet magához válthatja. (Mozgás.) A püsj)ök azt az értesítést küldte, hogy az átvételre körülbelül e hó második felében lesz az alkalom, de ennek az átvételnek végrehajtására a tulajdonos, a presbitérium jogosult, és az határozhatja meg. E hónapnak, gondolom 10-ik vagy 7-ik napja körül Kolozsvárt az történt, hogy a presbitérium összegyűlt, tanácskozott és egy igen örvendetes határozatot hozott, hogy most már ez a billikom el nem adó, az egyházközség meg akarja tartani. Tisztelettel és örömmel fogadtam ezt az értesülést, de nyomban, a rá következő napon, már azt olvastam a hírlapokban, hogy a billikomot már nem tartja a kolozsvári egyházközség ott. hol 262 esztendő óta, a saját kincstárának vasszekrényében, hanem elvitték egyik banknak az igazgatójához és azt Kolozsvári egyetemi tanár annak átadta. Engem megbotránkoztatott először az, hogy egy banknak kasszájába teszik le ezt a kincset, melyet kegyelettel kell körülvenni. Ha ennek oka az, hogy nem bizik az egyházközség a saját őrzőhelyiségeiben, akkor ebből nem az következik, hogy forduljanak egy bankhoz és annak a szekrényeibe zárják be, hanem az, hogy keressék meg azt a helyet, hol egész biztonságban és az ereklye méltóságának megfelelően őrizhessék. Ha mi, a katholikus egyház tagjai, miihóinkat a kolozsvári állampénztárban őrizhetjük, akkor a kolozsvári egyházközségnek a billikomát is lehet ebben az állampénztárban őrizni, mert én nem szeretném, ha egyszer a magyar nemzet megtréfaltatásnak lenne kitéve. A határozatok megvoltak, hogy el fog adatni, a régi helyről elvitték, és a mint én privátim értesülve vagyok, ugyanazon bankba helyezték el ezt a billikomot, melyben az egyik Rothschildnak 200.000 koronája szintén le van téve. Ily körülmények közt nincs itt egyébre gondolnunk, mint arra, hogy fenforog az az eshetőség, az a veszély, hogy a két letéti jegyet kicserélik és a billikom a magyar nemzet birtokából eltűnik. Tisztelem, nagyrabecsülöm, sőt mondhatom, a rokonszenvnek bizonyos nagy méretével veszem körül az erdélyi kálvinista egyház püspökét, de én nem látok ebben az ügyben egész tisztán, a minek oka az, hogy először nem tudom megérteni, hogy egy ilyen alapítvány, mely az egyháznak tétetett, és a mely az 1790 : XXVI. t.-cz. 31