Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-57

57. országos ülés 1910 deczember 12-én, hétfőn. n koronára, és pedig a nélkül, hogy egyetlen adó­törvényt hoztunk volna, a szeszadótörvénynek egészében végre nem hajtott intézkedésein kivül, felemelkedtek azzal szemben, hogy az egyenes adóknál — elismerem — nagyon csekély, de mégis némi javulást magukban foglaló intézkedések lép­tek-életbe. Ez nem irható vissza az exlex állapotra, nem irható az erőszakos fejlesztés terhére, ez a jövedelmek természetes fejlődése, (Igaz ! Ügy van ! a szélsőbaloldalon.) a melyet előre nem látott senki. Őszintén megvallva — s itt tartozom ezzel a val­lomással — olyan fejlődés ez, a melyet mi sem láttunk előre, a mely bámulatos, de mindenesetre minket is örvendetesen meglepő fejlődés, mely a magyar állam és az adóalapok erősségének, fizető­képességének kedvező jele. De hisz nem kell egyébre hivatkoznom, t. pénzügyminister ur, mint arra, hogy 275 millió koronával emelkedtek bevételeink, ezzel szemben 350 millióval emeltük a rendes kiadásokat ezen négy év alatt, illetőleg összehasonlítva az 1904-iki állapotot az 1909-ikivel, és ezen emelés daczára az 1909-iki évi zárszámadás eredményei 60 millió korona, tényleges fölösleggel végződtek a rendes kezelésben. Bocsánatot kérek, t. pénzügyminister ur, a mi­kor egy 350 milliós emelkedéssel szemben még mindig 60 millió fölösleg van a rendes kezelésben, és pedig — hangsúlyozom — annak daczára, hogy semmi erőszakos, semmi természetellenes fejlesztő módot igénybe nem vettünk, akkor egy tételt, el kell ismernünk : hogy a jövedelmek természetes fejlődése és azon arány, a melyben rendes kiadások­kal állanak, bizonyitja azt, hogy ennek az állam­háztartásnak a mérlege és egyensúlya nincsen megzavarva. (Igaz ! TJgy van ! a szélsőbaloldahn.) De t, pénzügyminister ur, áttérek arra, a mi ennek a vitának tulajdonképen a központja, a gerincze, Itt a leghelyesebben tenném, hogvha három számot irnék czimül, és ezek a 77., a 35. és a 29. számok. Ez a három szám csak odaállitva is, és jelezve azt, hogy ezek jelentik az 1909. év eredményeit, az előirányzatnak, az előírásnak, a tényleges keze­lésnek a feleslegei, mindenki előtt azt bizonyíthat­ják, hogy a pénzügyi kormányzat vitele olyan volt, a mely alkalmas volt arra, már akár saját akaratá­nál, akár ereje gyengeségénél, akár takarékosságba való hajlama hiányainál fogva alkalmas volt arra, hogy a 77 millióra előirányzott felesleg az egész évnek kezelésében az előirási oldalon leapadjon 35 és a tényleges kezelésben 29 millióra. Volt már szerencsém ismételten nyilatkozni arról is. hogy ezen összeállítások, a melyek az összes bevételeket és az összes kiadásokat szembe­állítják, szükségesek, mert tudnunk kell azon kereteket, a melyekben állami életünk mozog. De ha valamit tudni akarunk, az okot kell keres­nünk, vizsgálnunk kell. hogy tulajdonképen hol következett be a döcczenés, mily természetű kiadás az, a mely okozza a feleslegeknek ezt a visszafejlődését ? Hát, t. pénzügyminister ur, én kerestem a rendes kezelésben és e tekintetben sajátságos jelen­séggel találkoztam. A rendes kezelésnél szemben az előirányzott 50 millió felesleggel, az előirási felesleg 76 millió és a tényleges zárszámadási ered­mény 60 millió. Itt tehát az okot megkapni nem tudom. A mint előbb is jeleztem, az 1909. év rendes kezelésében 60 millió felesleg van a tényleges pénztári eredmények kimutatásában, s 76 millió felesleg van abban a rovatban, a melyre a pénzügy­minister ur kiváló nagy súlyt helyez, az előirási rovatban. Kerestem és ha nincs a rendes kezelésben, önkénytelenül következik, hogy a rendkivüli keze­lésben, a rendkivüli bevételek, rendkivüli, átmeneti vagy beruházási kiadások összeállításában van. A beruházási kiadások, t. minister ur, egészen más jelenséget mutatnak, a melyet ön szemére vethetne a múlt kormányzatnak : 214 millióban elő­irányzott beruházások összege az előírásban 202 millióra, a tényleges kezelésben pedig 199-9 millió koronára, mondjuk kereken 200 millióra apadt le. Tehát itt sincs a bajnak fészke. Van igenis az átmeneti kiadásoknál, van ott, a hol 56 millió előirányzott kiadás 139 millióra növekszik az elő­írásban és 129 millióra növekszik a tényleges kiadásban. Ha vizsgáljuk ezt a tételt, azonnal szemünkbe ötlik, hogy a közösügyi kiadások és a honvédség fejezete alatt az előírásban, az elő­irányzott összegek felett 78 millió, a tényleges kezelésben 68 millió kiadási többlet mutatkozik. Tehát, t. pénzügyminister ur, ön, a ki azt mon­dotta tegnapi beszédében, hogy mindent elmond a mi kezelésünkre nézve kedvező, ezt elfelejtette megemlíteni. . . Lukács László pénzügyminister: Expozémban megmondtam! Désy Zoltán : Eeflektálni fogok arra is ; ott hátul, más helyen, a hol már senkinek sem jut eszébe, hogy idevonatkoztassa. Lukács László pénzügyminister: Epén elől! Désy Z&jltán : Az az ok. a melynél fogva elő­állott az a helyzet, hogy 77 millióval előirányzott felesleg az előírásban 35 millióra, a tényleges keze­lésben 29 millióra apadt, egyetlen egy pontban, az annexió költségeiben keresendő. Ha jól emlék­szem, a t. ministerelnök ur az államférfiúi komoly­ság, megfontolás fényeként emiitette azt, hogy az előző kormány az annexió tényéhez hozzájárult. Nem is hallottam más elismerő nyilatkozatot egész négy évi kormányzati működésünkről. (Derültség a baloldalon.) De ha önök az annexiót szükséges­nek, az ahhoz való hozzájárulást komoly, férfias elhatározás eredményének tartják, akkor enged­jék meg, nem vethetik szemünkre, hogy ennek költségei is vannak. Miután a tény nem olyan, a melyet akár a legerősebb áJlamférfnmak akarat­elhatározása, ellenállási ereje megakadályozhatott volna, mert az a vis major erejével hat, a melyet megakadályozni emberi akaratnak egyáltalán, de az ország közérdeke súlyos veszélyeztetése nélkül sem lehet, engedjék meg, hogy akkor, a mikor a mérleg egyik oldalán a felesleg 77 millióról 29

Next

/
Thumbnails
Contents