Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-61

116 01. országos ülés 1910 deczember 16-án, pénteken. t.-czikk kiterjeszti a rendelkezést az elsőfolyamodásu bírákra és a háromra való limitálását megszünteti. Erdély Sándor: Mert jónak bizonyult! Nagy Emil: De hogy az az állapot álljon elő, a melyet pl. az 1906 : XV. t.-czikk indokolásában az akkori minister vázol, hogy harmincznégy ministeriális és harmincz berendelt tagja van a ministeriumnak, ezt semmiféle törvényből kiolvasni nem lehet, mert a törvényhozás intenczióinak nem felel meg, hogy az igazságügyministerium közigazgatási dolgait aktív birákkal és ügyészekkel végeztesse. Igaza van azonban Erdély Sándor képviselő urnak: ha valamely intézmény a gyakorlatban megfelel, kormányzati utón is tágítani lehet a törvényhozás egyes kijelentéseit. De nézetem szerint ez az intézmény egyáltalán nem ugy fejlődött, hogy azt áldásosnak lehetne mondani, nem pedig azért, mert a törvény egyenesen megmondja, hogy a közigazgatás körén kívül eső kodifikatórrius kérdések miatt viszik be a gyakorlati embereket. Ez szükséges is ; kell, hogy gyakorlati emberek élettapasztalata és népismerete törje át a bürokracziát. De mit látunk ? Az a harmincz ur, a ki ott van, nem kodifikál valamennyi, hanem kiállítanak dispenzácziókat, blankettákat és végzik mindazt, a mi a közigazgatással vele jár. Miért kelljen erre birákat bevinni és miért keljen ministerális nevelésen végig vinni azokat a birákat, hogy azután végül beültessék őket esetleg a kúriai birói székbe, anélkül hogy valaha a sella kurulisban ültek és a birói érzés gyökerén nevelkedtek volna 1 De nemcsak ez a főkérdés, a mely miatt én felszólaltam, hogy igy visszamenőleg rekrimináljak ; hiszen nem olyan óriási dolog ez, kétségtelen, hogy ennél sokkal nagyobb bajok is vannak hazánkban. De felszólalásom czélja a jövendőre irányul. Én vallom azt és vallottam mindenkor szerény politikai multam alatt, hogy az igazságügyi törvények azok, a melyek legmélyebben vágnak bele a magyar nép húsába és vérébe, és hogy rossz igazságügyi törvények mellett nap-nap után fosztogatják a népet váltókkal, a kereskedelmi törvén}' visszaéléseivel és mindenfélével. Viszont nap-nap után látom, hogy nem győzzük elegendőképen felhívni a t. ház figyelmét arra, hogy az igazságügyi törvények belső tartalmának a néppel való vonatkozása iránt a képviselőház soha elegendő tekintettel nem volt. Es mivel nem tudni, hogy az érdeklődés ezen törvények népies vonatkozása iránt a jövőre is feltámasztható lesz-e, kétszeresen szükségét látom annak, hogy az igazságügyministeriumban valósággal és igazán gyakorlati emberek szóljanak bele ezekbe a kérdésekbe, — gyakorlati emberek a szónak nagy élettapasztalati és népies vanatkozásu értelmében is. En tehát. t. képviselőház, voltaképen ezen egész intézménynek eredeti intencziója alapján állok, mert én igazán azt szeretném, ha benn, a bÜTokrácziában valódi nagy tapasztalattal biró gyakorlati emberek vennének, részt ezen munkálatokban. Á dolog azonban ma nem igy van. A múlt ban — és ebben nincsen különbség semmiféle kormány között, nem viszek én ebbe a kérdésbe pártpolitikai szempontokat, ez igazságügyi kérdés •— a múltban, ismétlem, minduntalan megtörtént, hogy fiatal embereket egyenesen kineveztek birói stallumokra olyképen, hogy egyenesen a ministermmba hívták be. Tehát voltaképen az állott elő, hogy birói állást kapott egy fiatal ember, a kit egyébként ministeri fogalmazóvá neveztek volna talán ki, s megesett, hogy valaki befutott fényes birói pályát, felemelkedett egészen a legmagasabb fokig, a nélkül, hogy valaha is birói székben ült volna. Már most, t. ház, kérdezem én azt, hogy nem elferdítése, — pardon a kitételért — nem megváltoztatása-e ez a törvény intenczióinak, mikor azt látjuk, hogy birói névvel, birói állással, czimmel és bírói ranggal gyakorlati életet, soha nem ismert emberek intéznek olyan kérdéseket, a miket a törvényhozás az elméleti emberek mellett egyenesen a gyakorlati képzettségű emberek kezébe kívánt letenni ? Ez az a szempont, t. képviselőház, a miért én mély tisztelettel bátorkodtam felszólalni ebben a kérdésben. Ne méltóztassanak ezt semmiféle támadásnak vermi; ne vegyék támadásnak azok az igazán kiváló, elméleti képzettségű uri emberek sem, a kik benn vannak a ministeriumban, a kiket én személyesen ismerek és végtelenül nagyrabecsülök. Semmiféle támadás szavaimban ellenük nincsen. Én csak egyszerűen kötelességemnek érzem a szíves figyelmet felhívni arra, hogy a gyakorlatban elferdült az az intenczió, a mit ez a törvény és ez az egész rendszer mint óhaj tandót maga elé tűzött. Mert épen — a törvény intencziója szerint — az elméleti emberek vezetése mellett, gyakorlati élettapasztalásu, régi biró működést kifejtett emberek közreműködésére volna szükség, nem pedig arra, — a hogyan ma áll a dolog — hogy fiatal embereket bírákká nevezzenek Id és ezek végigmenjenek a birói stallumokon benn a ministeriumban, a nélkül hogy valaha a falut és az életet látták volna. (Helyeslés bal felől.) A tudomány iránt, t. képviselőház, nagy tisztelettel viseltetem, bár, talán azt lehet mondani, hogy Magyarországon a tudományt nem tisztelik elegendőképen. Viszont azonban tapasztalom azt, hogy a teóriának, szemben a gyakorlati élet ismereteivel, még mindig óriási nagy tekintélye van Magyarországon. Én tisztelem a teoretikusokat, de azt tartom, hogy csak teóriával csinálni törvényt, a nélkül hogy az életet, a nép dolgait tapasztalásból a vesékig ismerő emberek részt ne vegyenek a kodifikáczió munkájában, nem helyes dolog. (Igaz I Ugy van ! a baloldalon.) Én tehát azt gondolom, hogy ezen törvény intenczióit a jövőben csak ugy lehetne igazán megvalósítani, ha az igazságügyministeriumban működnének azok a ma is ott munkálkodó jeles, kiváló teoretikus és igazán mondhatom, előkelő jogászi nívón álló urak, de a mellett — és erre