Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-34

54. országos ülés 1910 október 26-án, szerdán. 35 Felmerül már most itt az a kérdés, hogy hát miként is áll ténybelileg a dolog, vájjon együtt van-e az országgyűlés vagy sem? Az erre vonatkozó tiszta tényállás az, hogy a képviselőház 0 felsége által szabályszerűen össze lett hiva, királyi kézirattal el nem napoltatott, sőt a ház 1910. évi október hó 5-én tartott ülésében még elnapolási határozatot sem hozott, hanem az emiitett ülésben — szó szerint olvasom fel — az elnök ur a következőket mondta (olvassa): »Bátor vagyok a t. háztól felhatalmazást kérni, hogy az elnökség a szükséghez képest, ha bizottsági jelentések vagy egyéb előterjesztések indokolttá tennék, a házat saját hatáskörében egybehívhassa.* (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ezt a határozatot a ház nem hozhatta volna, ha közjogilag nem lett volna együtt. (Igaz! Ugy van! bal felöl. Mozgás, zaj a jobboldalon.) De hogy a képviselőház együtt van, annak legfényesebb bizonyítéka, hogy a bizottságok tárgyalnak; igy a bíráló-bizottságok és az igazságügyi bizottság is napról-napra folytatják üléseiket. (Felkiáltások a baloldalon: És a déleijácziö is!) Es ülésezik maga a delegáczió is, a mi ugyan lehetséges volna különben is. (Mozgás, zaj a jobboldalon.) Már most az a felfogás, hogy fizikailag nincs együtt a ház, illetőleg, hogy ülései nincsenek, jogosulatlan álláspont. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Mert ha ez az álláspont helyes volna, akkor, méltóztassanak megengedni, hogy gyakorlati ember lóvén, csak azt a példát említsem, hogy akkor ha pl. délelőtt tartaná üléseit a képviselőház és délután a delegáczió, akkor a delegáczió magához vonhatna minden ilyen hatáskört azon az alapon, hogy most nincs együtt a képviselőház. (Derültség és zaj a jobboldalon.) Vagy pl. ha vasárnap nem tart ülést a képviselőház, a delegáczió pedig üléseznék, akkor is azt lehetne mondani, hogy a képviselőház nincs együtt. (Zaj a jobboldalon.) T. képviselőház! Minden kétséget kizárólag akként áll tehát a dolog, hogy igenis, a képviselőház együtt van, s csupán ülései tekintetében adott az elnök urnak meghatalmazást arra, hogy a szükséghez képest, ha előterjesztések merülnek fel, a házat hívja egybe. Maga ez a határozat igazolja, hogy a ház együtt van. Midőn tehát az elnök ur a lemondás bejelentését megkapta, meggyőződésem szerint semmi más teendője nem volt, mint a képviselőházat újra egybehívni, hogy a lemondás okainak alapossága felett hozzon határozatot. Ezt azonban a t. elnök ur nem tette, hanem ehelyett behívott két póttagot, a mi meggyőződésem szerint ez esetben a törvénynyel világosan ellenkezik. (Ugy van! a baloldalon.) De a mennyiben helyes és való az az álláspontom, hogy a képviselőház együtt van, akkor egyúttal konstatálva van az is, hogy a delegáczió is túllépte hatáskörét és olyan kérdésben határozott, a mely felett neki határozni ebben a stádiumban joga nem volt, mert ez esetben a határozat a képviselőházat illeti meg és nem a delegácziót. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Hogy egy magasabb testület, általában a népszuverenitás képviselője: a képviselőház meg legyen fosztható a törvény által számára biztosított hatáskörnek gyakorlásától, azért, mert egy delegácziója, egy bizottsága tévesen és helytelenül jár el, ezt nem vagyok hajlandó konczedálni. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Épen azért, miután egyáltalán semmiféle ok sem forog fenn arra, hogy a képviselőháznak ezen jogköie konfiskáltassék, az adott tényleges helyzetben annál kevésbbé volna helyes, hogy a képviselőház lemond ennek a jogának a gyakorlatáról és a jelentés tudomásul vételével szankczionáljon egy törvénytelen intézkedést, mert a mennyiben in principio teljesen osztom a mélyen tisztelt elnök urnak azt az álláspontját, hogy a horvát delegátusok részéről a törvénynek — vagy mindjárt kapcsolatosan az 1868-iki törvényről is nyilatkozom — az 1868 : XXX. t.-czikknek legfőbb intézkedései okából ez könnyen a delegáczió kijátszására ós obstrukezióra vezethetne — a mennyiben, mondom, ezt tökéletesen osztom — annál inkább kell kívánnom és követelnem, hogy az ez ellen egyedüli biztosítékot képező az a törvényes intézkedés, a mely szerint a ház a lemondás okának alapossága felől határozzon, a törvény szerint tartassák fenn, (Elénk helyeslés a baloldalon.) mert ezzel az obstrukezió lehetőségének vágjuk útját. Hiszen, ha méltóztatik elfogadni indítványomat, mihelyt a ház kimondja, hogy ezt a lemondást alaposnak el nem fogadja, minden obstrukezionális velleitásnak lehetősége is ki van zárva olyan téren, a melyen Horvátország r számára ujabb jogokat akarnak szerezni. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Xemcsak a szigorú jog, de a politikai rezon is erre oktat és utasít bennünket, hogy ezen kérdésben ne térjünk el a törvény világos rendelkezésétől, hanem ahhoz hűen mondja ki a ház azt, a mi hatáskörébe tartozik, hogy igenis, ezen most bejelentett lemondás indokait alaposaknak el nem fogadja és ezzel el van intézve a kérdés. Szükséges azonban felemlítenem, hogy a mélyen t. elnök ur előterjesztésében, a mennyiben azt jól sikerült megjegyeznem, hivatkozás történik a delegácziónális ügyrend 3. §-ára. A delegácziónális ügyrend kétségtelenül jogforrás. Az 1867. évi XII. t.-czikk 31. §-a alapján a delegácziónak igenis joga van saját ügyrendjét megállapítani, c tekintetben tehát ez jogforrás. De, bocsánatot kérek, nem olyan jogforrás az, a melylyel a képviselőház elnöke a saját intézkedését igazolhatná. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Az az ügyrend kizárólag a delegáczióra és annak tagjaira tartozik és senki másra és a kép5*