Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-48

340 i8. országos ülés 1910 november 30-án, szerdán. zett beszédben mutatta ki, hogy ezt a jus dormiens-t, a mint ezt ő annak idején körülirta, a magyai állam respektálta, de nem mint privilégiumot, a mely a magyar állam ellen érvényesíthető, hanem mint konczessziót, a mely a magyar állam keretében és annak állami életének előmozdítása czéljából használható. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Förster Aurél : Tanuljanak magyarul, eleget fizetünk értük ! Barta Ödön : Egészen helyes t. képviselőtársam közbeszólása, hogy tanuljanak magyarul, hiszen nemcsak joguk van hozzá, nemcsak az állam egységénél fogva kötelességük, hanem a magyar állam is feléjük nyújtja segitő kezét. De a horvátok a magyar stipendiumokat a magyar egyetemeken nem veszik igénybe, hanem igénybeveszik külföldi egyetemeken, a hol a nagy horvát álmokat és a délszláv konspirácziókat szövik és nevelik az ifjúságot azon törekvések számára, a melyek a magyar államegység felbontására irányulnak. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Surmin György: Vaszics! Vaszics! (Zaj.) Múzsa Gyula: Nem érted Surmin, mit beszélsz ! (Zaj. Közbeszólások a horvátok padjain.) Elnök (csenget) : Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek tartózkodni a közbeszólásoktól általában, leginkább pedig az olyan nyelven való közbeszólásoktól, a melyet a ház nem érfc. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Barta Ödön : T. ház ! Azon nyugtalankodókat, a kik a felett is aggódhatnak, hogy azokra, a miket a horvátul elmondott beszédek tartalmaznak, nem reflektálhatunk és hogy azok tartalmazhatnak bármit a nélkül, hogy azt vita tárgyává tehetnők, (Zaj. Elnök csenget.) a t. ministerelnök ur megnyugtatja, hogy ő itt érti a horvát nyelvet és ennélfogva megnyugtathat bennünket a felől, hogy a felszólalt képviselő ur egy politikai beszédet mondott, a mely az indemnitás keretébe beilleszkedik. Ez azt jelenti, hogy nekünk meglehet az a megnyugvásunk, hogy a t. ministerelnök urnak ama beszéd tartalma ellen nem volt kifogása. De nem az a kérdés. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) A t. ministerelnök ur pártokkal áll szemben, sőt azt hiszem, hogy vannak kérdések, a melyekben saját pártjában is lehetnek más nézetűek, mint a mely nézeten ő van. (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) Már most hogy kívánhatja a t. ministerelnök ur, hogy az ő bírálata folytán, a melyet ő egyoldalulag mindenesetre egy pártpolitika szempontjából gyakorol, egy beszéd felett, a melyet ő megért, mi teljes megnyugvással napirendre térjünk azon tudatban, hogy semmit sem tartalmaz, a mi difiikültálható lenne ? (Felkiáltások jobbfelől: Nem azt mondta !) T. képviselőház! Voltam bátor hivatkozni arra. hogy a törvénymagyarázat joga a törvényhozásé ; ezt a jogot tőlünk nem vitathatja el senki; de azt hiszem, t. ház, hogy még messzebbmenőkig, nem a jog szempontjából, de mondhatnám, a jogetika szempontjából, a legfontosabbnak mégis azt kell tartanunk, hogyan nyilatkozik egy törvényről és annak hatályosságáról és hatásáról, alkalmazhatóságáról és terjedelméről az, a ki megalkotta. (Halljuk I a baloldalon.) Azt hiszem, hogy Deák Ferencz, a ki a haza bölcsének czimével halt meg és e czímen él ma is, volt olyan bölcs, hogy hét nappal azután, miután egy törvényt szentesítés alá bocsátott, — mert ő volt a mindenható, a ki odabocsátotta a törvényeket, — hét nappal később nem feledkezhetett meg egy törvény oly kardinális rendelkezéséről, a mely később oly interpretáczió tárgyává tehető, a mely a magyar állam egységének veszélyeztetésére vezet. ! Deák Ferencz (Halljuk ! a baloldalon.) összes beszédei megvannak a hagyományban, megvannak az irataiban, de kérdés, hogy vájjon van-e nagyobb fontosságú, mint a melylyel ő a magyar nyelv védelmére szállt. (Halljuk I Halljuk !) 1868 november 17-én szentesittetett az 1868. évi XXX. t.-cz., a mely a horvátokkal létesített egyezményt tartalmazza. 1868 november 24-én a törvény már hatályban volt, de nemcsak hatályban volt, hanem az elméknek frissességével volt körülvéve és minden magyar ember szivében él a tudat, hogy az 1868. évi XXX. t.-cz. mit juttatott kifejezésre. Mikor az 1868 november 24-iki tárgyaláson az országban élő nemzetiségek jogaiknak majdnem oly kiterjesztését kívánták, mint a melyeknek most nem respektálásáról a nemzetiségiek panaszkodnak, akkor Deák Ferencz a hosszú vitának jóformán eldöntéséül a következőket mondotta. Méltóztassanak megengedni, hogy felolvassam, mert nem akarok ferdíteni és változtatni. (Mozgás a jobboldalon. Felkiáltások : Elég volt ! Ellenmondás a baloldalon. Olvassa) : »Egyszerííen azt mondom, hogy az én meggyőződésem a fenforgó kérdésekben az, hogy Magyarországban egy politikai nemzet létezik : az egységes, oszthatlan magyar nemzet, melynek a hon minden polgára, bármi nemzetiséghez tartozzék, egyenjogú tagja.« Ezt mondta 1868 november 24-én, a mikor már az 1868 : XXX. t.-ezikk azzal a bizonyos záradékkal szentesítve volt. Most pedig a nyelvről ezeket mondta (Halljuk! Halljuk! olvassa) : »A másik, a mit tartok és hiszek : hogy ezen egyenjogúságot csak az országban divó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve, s erre nézve is csak annyiban lehet külön szabályok alá venni, a mennyiben ezt az országot egysége, a kormányzat lehetősége, czélszerűsége, s az igazság pontos kiszolgáltatása szükségessé teszik. Ezen két elvből kiindulva nem uj dolgot mondok, mert eddig is az alkotmány alapelve szerint ugy állott, hogy mint enilitém. Magyarország összes honpolgárai egy politikai nemzetet képeznek, s ez a magyar, és ezen politikai nemzetnek minden honpolgár egyenjogú tagja. Kimondom továbbá, hogy a nemzet emiitett politikai egységénél fogva az, a mi az állam összessége nevében történik, nem történhetik többféle nyelven : annak az állam nyelvén,