Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-48

326 45. országos ülés 1910 november 30-án, szerdán. felszabadították a röghöz kötött jobbágyságot, de a földet nem ; rajta maradtak azok a szorító lánczok, sőt súlyosbodtak, a melyek megakadályozzák azt, hogy a föld minden rászolgáló fiának hazát is adjon. Ma 17 millió katasztrális hold föld kötött birtok. 1848-ban még csak 21 hitbizomány volt, ma már a hitbizományok száma 91-re emelkedett. Két millió katasztrális hold föld van idegen honosok kezén. Ezen birtokok nagy része alig jövedelmez 2 és 1

'2%-ot, holott ha odaadnák azokat községeknek vagy bérlőcsoportoknak, bizonyosan nem két, hanem öt-hat százalékot is jövedelmeznének. És ha állami ellenőrzés mellett a nagytőkével biró pénzintézetek háta mögé állanának az ilyen vállalkozó csoportoknak és financziroznák a bérleteket, fellendíthető volna a gazdasági kultúra szesz-, kender-, czukorgyárak stb. építése által, nem pedig ugy, a mint eddig szomorúan tapasztaltuk és láttuk, hogy igenis, a takarékpénztárak legnagyobb részben uzsoraparczellázásokkal és uzsorakölcsönökkel valóságos takarékpénztári jobbágyságot teremtettek. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Elszomorító látvány t. képviselőház, ha papírra vetjük egy 28—30 holdas kisgazda helyzetét. Ha felszámítjuk üzemi költségét, élő és holt leltárában lévő tőkéjét és 10 évi átlagos terméséből remélhető hasznát, akkor rá fogunk jönni arra a szomoru tapasztalatra, hogy nem hogy hasznot tudna produkálni, hanem megfeszített munkája daczára kis családjával nélkülözni kénytelen és nem marad saját munkájára sem fedezet. E mellett egy egész évi fáradozás után csak egyszer látja munkájának eredményét és akkor is szomorúan kell neki meggyőződnie arról, hogy ez az eredmény nem az övé, hanem a pénzintézetekkel szemben fennálló és egyéb kötelezettségek fedezésére való ; neki magának nem marad egyéb a száraz kenyérnél. Ez a rideg valóság, a melyre felemeltfővel hivatkozom, mert sokszor kérdeztem tőlük, — hiszen sokszor voltam velük együtt — hogy számítsuk, miből is élnek ? A legtöbb alkalommal maguk azt mondták, hogy nem is érdemes papírra vetni: tulajdonképen váltóból élünk. (Derültség balfelöl.) Gr. Batthyány Páí: Váltógazdaság ! Herezet|h Sándor: Ezt nevezik ők igazán váltógazdaságnak. Es most ezekre a nyomorgó adóalanyokra, akarja a kormány ezeket az óriási terheket zúdítani, a helyett, hogy segítségükre menne. Már pedig jól tudjuk, hogy a fegyveres békével járó óriási hadviselési költségek mérve és általában a hadviselési képesség a nemzetnek, a népnek teljesítési képességétől függ. Igen szépen fejtegette a honvédelmi minister ur első beszédében, hogy a jövő háborúját a népek versenyében és harczában közgazdasági és kulturális fejlődésünkkel vívhatjuk meg, csak azután jön a nyers és fegyveres erő. Ezzel szemben mégis azt látjuk, hogy minden anyagi erőnket, az utolsó adófillérünket is a fegyveres erőnek kell adnunk, és az emészti fel. Hiszen ha csak egy Dreadnoughthadihajó 60 milliós költségét kulturális, gazdasági czélokra fordítanánk, mily eredményt érhetnénk el! El sem képzelhető, minek kellenek, és nem is tudom, hányat akarnak csinálni ilyen 60 milliós csatahajót ? Hány gyarmatot kell ezeknek oltalmazniok ? Hiszen nincs is más tengerünk, mint az a kis tengerpartunk, Fiume, a mit az Adriaitenger ablakának neveznek. Es ezért kell az adófizető polgárok verejtékes munkájából előteremtett, keserves sóhajjal megszerzett adófilléreket odaadni. (Ugy van I a baloldalon.) A vezető társadalomból, a melyet régebbi időben a középosztály betöltött, bizony sokan letörtek: elfogytak a régi történelmi nevezetességű középosztály vezető férfiai és azok utódai ma már legnagyobbrészt hivatalba menekültek, sokszor bizony, tisztelet a kivételnek, hátrányára a hivatali szolgálatnak. Sokat hallok a középosztály felsegitéséről, azokat a hivatalba menekült és legnagyobbrészt eladósodott, az adósságok tengerében eviczkélő középosztálybelieket segítem akarják, pedig ennek az akcziónak is, bátran mond hatom, az lenne a vége, hogy ha ki is fizetik az illetők adósságait, azok ismét ugyanannyi adósságot csinálnának. (Derültség.) Elég szomoru, hogy a múltban, 1848 után és a 67-es időkben, a mikor az ország felszabadult, szabad kezet nyert a fejlődésre, szabad kezet nyertek a kölcsönadók súlyos uzsorakamat szedésére ; ezek pusztították és tették tönkre az akkor vezető középosztályt. E helyett a kisbirtokosságot kellene emelni és van egy egészséges elem, a polgári osztály; a polgári középosztályból ezrével végeznek szakiskolákat, kereskedelmi, gazdasági intézeteket az ilyen középosztálybeli egyének, a kik a közéletben eredményes munkát is végeznek ; ezeket kellene buzdítani és felszólítani, hogy álljanak a társadalom élére és istápolják ezeket az érdekeket, nem ugy, mint most, a mikor sajnos, látjuk, hogy a mai vezető osztály a helyett, hogy irányítaná, felvilágosítaná a népet, a helyett uralkodni szeretne rajta és sokszor a hatalom érdekében vak eszközül akarná felhasználni. (Ugy van 1 a baloldalon.) Szomoru dolog az, hogy a mikor a legjobb akarattal kontemplált törvények átadatnak a gyakorlati életnek, akkor is elsősorban az élüket éreztetik a polgársággal, mert nincs, a ki felvilágosítaná és meggyőzné, hogy az ő érdekében hozták a törvényt, és azt meg kellene kedvelnie. Ezért kívánatos az, hogy a társadalmi berendezkedésnél is a vezető fórumok és az állam elsősorban hasson oda, hogy a polgári középosztály vezető egyénei községenként, városonként, a kiknek eredményes munka van a hátuk mögött, szólittassanak sorompóba. T. ház! Ne méltóztassék hazabeszélésnek venni, de oly dolgokat hozok fel hibák gyanánt épen a kerületemből, a melyek országszerte is általánosan tapasztalhatók. (Halljuk !) T. ház! Somogy vármegye épen abban szenved leginkább, a mit felhoztam okául nemzeti bajainknak, hogy t. i. a kisközségek nagy-