Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-47

318 47. országos ülés 1910 november 29-én, kedden. hogy ez vagy az a párt került uralomra, mert nem is mondhatják; hanem egyszerűen kormánypártnak nevezik a kormányt támogató többséget, a mely ezüst szivartározák és más prémiumok kitűzése mellett választ magának valamely hangzatos nevet. Ez az oka annak is, hogy az ilyen kormány azt hangoztatja és azzal állit be az országházba, hogy ő a nemzet és uralkodója között való békét akarja helyreállítani. Mert e tekintetben még ma is a nagy Széchenyi korát éljük, a ki naplójának 140. lapján a következőket irja : »A magyart, ha az a király által szentesitett és esküvel megpecsételt törvényt szentnek tartja ós annak szeplőtlenségére és szigorú végrehajtására felügyel, mindjárt lázitónak, békeháboritónak, szóval rebellisnek nézik«. Helyreállítani jönnek tehát a békét és elnyomván, sőt már csirájában megfojtván a nemzetnek nemzeti életével épen életszerves összefüggésben levő és a hajcsövesség ellenállhatatlan erejével működő jogos és törvényes kitöréseit... (Felkiáltások : Halljuk ! Halljuk !) Elnök : Csendet kérek ! Molnár János : Megalkotják a temető békéjét, hogy valamint a temetőből, ugy az ő békeművökből is csak az ítélet napján legyen feltámadás. Az ilyen kormányok okai annak is, hogy ez az ország parlamenti utón majdnem sohasem jut valamely nemzeti vívmányhoz, mert pusztulniuk kell azoknak a pártoknak, a kik ilyen vívmányokat követelnek vagy még csak említeni is merészelnek, ugy, hogy a mi szerencsénket tulaj donképen nem az ellenzékek parlamenti győzelmei, hanem Ausztriának a hadügyi téren felmerült veszteségei alkották. (Igaz/ Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Csak két példát fogok a legközelebbi múltból idézni. Ugyebár alig egy vagy másfél éve, hogy annektáltuk Boszniát, elnémítottuk Szerbia fegyvercsörtetését ; áldoztunk milliókat és milliókat pénzben és készek voltunk áldozni ezreket és tízezreket vérben és ennyi és ennyi áldozatért ugyan mit kaptunk jutalmul ? Egy igazán nagy és Id váló nemzeti vívmányt, a melynek neve: nemzeti munkapárt. (Igaz ! Ugy van ! a hal- és a szélsőbaloldalon.) Mig ellenkezőleg, az osztrák abszolutizmus 19 éves békóiból ép akkor szabadultunk ki és azáltal, hogy Ausztriát Olaszországból kiszoritották, Königgrätznél pedig majdnem teljesen leverték. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mert hiszen akkor kaptuk meg azt a 67-es kiegyezést, a mely véget szakított az abszolutizmusnak, azt a 67-es kiegyezést, a melyet önök egy lezárt, érinthetlen aktának tekintenek. És épen ebben áll az önök és mi közöttünk levő óriási különbség, (Mozgás és zaj jobbfelől. Halljuk ! Halljuk ! balfelöl.) noha mi is 67-es alapon állunk. Mert önök a kőkorszakban élnek e tekintetben (Zaj jobbfdől.) és petrifikálni akarják azt a 67-es kiegyezést, mi pedig a modern nemzeti haladásnak és evolucziónak vagyunk hívei. (Elénk derültség és taps johbfelől.) Sándor Pál: Modern haladás ! (Zaj.) Szmrecsányi György: Hát csak a zsidó tud haladni ? Fráter Lóránt: Hát a furulya hol maradt ? (Zaj.) Molnár János : Igenis, a nemzeti haladásnak és az evolucziónak lévén hivei, valóra váltani egyrészt, másrészt pedig továbbfejleszteni óhajtjuk az abban a 67-es kiegyezésben lerakott és nekünk törvényesen biztosított jogokat és irányelveket, még pedig békés utón és törvényes eszközökkel, nem várva aira az időre, midőn Ausztriát megint valami katasztrófa éri, a melynek reájuk nézve keserű, de reánk nézve édes gyümölcse szokott lenni : egy-egy nemzeti konczesszió. (Élénk éljenzés és taps haljelöl.) Az ily kormányok — nem lévén működésük egyéb, bármekkora legyen is a pártjuk, mint burkolt abszolutizmus (Ugy van! balfelöl.) — érlelik meg aztán a nép szivében nemcsak a készséget, hanem még a kívánságot is a nyilt abszolutizmus után. Mert mig a nyilt abszolutizmus folyton izgatja a kedélyeket és ébren tartja a nemzeti öntudatot, addig az a burkolt abszolutizmus elernyeszti a nemzet erőit és folyton és állandóan zsibbasztja a nemzeti életnek és nemzeti ellenállási képességnek idegszálait, (ügy van! Ugy van! balfelöl.) Ezt is megvilágítom azonnal a legközelebb múlt ötven évnek történetéből. Igen jól emlékszem, — oly élénken áll előttem, mintha itt történnék — hogy mint tiz éves gyermek, mint első gimnazista az 1860. évtelén vagy 1861. elején a gimnázium előtt, a mely tőszomszédságában volt a meg3^eháznak, naponkint 4—500 katonát láttunk felállítva. Aztán fogytak, fogytak és egy idő múlván egészen és végképen elfogytak az utczáról. Hová tűntek azok a katonák ? 5, 10, 20, 30 számra azon polgárok házaiba szállásolták be őket, még pedig élelemre is, — de nem az államnak költségén. — a kik Magyarország törvényeinek alapjára állva, a meg nem szavazott, tehát a törvénytelenül reájuk kivetett adót nem akarták megfizetni. És azok a polgárok — mert ekkora a nyilt abszolutizmus visszaható ereje — egy-két hétig, sőt hónapokon át is etették, itatták, tejbevajba fürösztötték azokat a katonákat, tehát áldozták a pénzt, sőt némelyik félvagyonát inkább, mintsem hogy a törvénytelenül reájuk rótt adót kifizették volna, vagyis tudtak is, akartak is ellenállni a végkimerülésig. A darabont-korszak alatt, tehát alig 4—5 esztendő előtt, a burkolt abszolutizmusnak hatása már látszott, mert akkor is felbuzdult és sarkára állt a nemzet a házban ép ugy, mint a házon kivül, de már csak nagyon rövid ideig birta a passzív rezisztencziát. Most pedig, a télen, mikor ugyanazok voltak az állapotok, mint a darabont-korszakban, ugyanazok voltak a szimptomák és csak a szereplők voltak mások, (Ugy van! ügy van! halfelől.) már fel is alig jajdult, fel is alig szisszent a nemzet, hanem fásultan és egykedvűen fogadott mindent, sőt készségesen hajtotta nyakát a leg-