Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-46

312 46. országos ülés Í9Í0 november 28-án, hétfőn. Egy hatig (jobbjdől): önök kapcsoltak ki mindent! Gr. Batthyány Tivadar: Ha azt mondja a t. képviselőtársam, hogy itt kapcsoltak ki mindent, akkor majd mindjárt rátérek még egy kérdésre. Most ezt a kilenczes bizottsági programmot ne kapcsolják ki, hanem lépjenek elő és mutassák be azt a legfelsőbb királyi rendeletet, merylyel a kilenczes bizottság programmja életbeléptetett. Azt hiszem, hogy midőn ezt itt szorgalmazom, magát az ügyet szolgálom. Mert nagy súlyt he­lyezek ugyan Tisza István gróf nyilatkozataira, de én azt tapasztaltam az utolsó években, hogy Bécsben vannak más tényezők, osztrák kormány­nak, osztrák pártoknak hivják őket, melyeknek szintén meglehetős döntő szavuk van, ezek a tényezők pedig ép oly határozottan jelentették ki minden alkalommal, hogy formulát a kész­fizetésben kajihatnak a magyarok, de a kész­fizetést fel nem veszszük, a mint kijelentették, hogy a véderőt fejleszteni kell, de kilenczes bizott­sági programmot nem kaphatnak a magyarok, sőt ott még formulát sem kaphatnak. Ily körül­mények közt ajánlom, hogy ha megvan az az egyezség, melyet Tisza István gróf mint meg­levőt közölt a delegáczió tagjaival, léptessék azt életbe, mert különben baj lesz és nem fogják azt életbeléptethetnk Még egy idézetet vagyok bátor a magam eljá­rásának igazsága mellett felhozni, és ez ismét a mélyen tisztelt kereskedelmi minister urnak Iglón május 24-én elmondott beszédéből való. Az igen t. kereskedelemügyi minister ur akkor többek között azt mondotta, szórói-szóra idézem a félhivatalos kommüniékből. . . Hieronymi Károly kereskedelemügyi minister: Nincs ott félhivatalos ! Justh Gyula: Csak egész hivatalos! Hieronymi Károly kereskedelemügyi minister: Az sem volt, hozták a lapok, a hogy akarták ! Gr. Batthyány Tivadar : Igen t. kereskedelem­ügyi minister ur, ez a gyengébb nyilvánosságnak jó, de nekünk ne mondja, hogy a kormánynak nincs befolyása bizonyos kőnyomatosokra, hiszen a sajtóban e téren meglehetős pikantériákkal is szolgáltak. (Fölkiáltások jobb felől: A múltból!) Ha a lapok rosszul idézték, a t. minister ur minden­esetre rektifikálni fogja. A t. minister ur a kormány­lapok szerint Iglón ezeket mondotta (olvassa) : »Gazdálkodnunk kell. de egy dolgon nem szabad és nem lehet a személyzet fizetésén és ellátásán gazdálkodnk. (Igaz ! Ugy van ! Elénk helyeslés.) Hieronymi Károly kereskedelemügyi minister: Ezt mondtam ! Gr. Batthyány Tivadar: Én az igen t. minister ur ezen szavait arany értékűeknek veszem, hűen követem, nem engedem tehát, hogy a katonai kiadások révén a tisztviselők, az altisztek, a szol­gák, a napidíjas szolgák mai nyomorúságos sze­rény fizetésükkel silány helyzetükben továbbra is megmaradjanak, Nem szabad e téren takaré­koskodni, és akárminő oldalról kapnék is szemre­hányást, én tovább is helyt állok ezekért az illet­ménymozgalmakért. Kifogásolom, hogy az igen t. kormány a három évre felosztott státusrendezést újból elhalasztotta, (Helyeslés a szélsóbaloldalon.) kifogásolom, hogy a középiskolai tanárokkal ugy kivan elbánni, a mint azt jogállamban tenni nem szabad, (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbalolda­lon.) kifogásolom, hogy az igen t. minister ur a tanitókat, daczára annak, hogy a törvény őket állami tisztviselőknek deklarálja, az államtiszt­viselőkkel egyenlő elbánásban nem részesíti. (Igaz ! ügy van ! a bal- és a szélsóbaloldalon.) Kifogasolom, hogy az állami altisztek, szolgák anyagi helyzetét meg nem javítja, bejelentem, hogy ilyen indít­ványokkal, felszólalásokkal ezt, a méltányosság és jogosság határain belül, továbbra is követelni fogom. (Helyeslés a bal- és a szélsóbaloldalon.) örü­lök, hogy az igen t. kereskedelemügyi minister ur ezen szavai engem egészen megnyugtathatnak, hogy ezen a téren takarékoskodni nem szabad. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Bátor vagyok még csak egynéhány kérdést intézni az igen t. kormányhoz olyan reformokra nézve, a melyek jsénzbe nem, csak egy kis szabad­ságszeretetbe, egy kis jóakaratba kerülnek. Az egyik az állami és törvényhatósági alkalmazottak szolgálati pragmatikája {Helyeslés a szélsőbal­oldalon.) Ezt az igen t. kormány a választások előtt beígérte, a kormányprogramjában benne is > volt. Tudtommal már a trónbeszédből kimaradt, tudtommal azóta mindinkább elhomályosodik az Ígéret; ugy látszik, hogy az urak a pragmatikát is kikapcsolták programmjukból. Én ezzel szem­ben kérem a t. ministerelnök urat és társait, hogy a pragmatikát minél előbb készítsék el és terjesz­szék be, mert egyrészt annak a tisztviselői karnak meg nem adni azt, a mi joggal megilleti, másrészt nem tenni semmit a drágaság enyhítésére és azután ezeknek az embereknek a jogukat sem biztosítani, oly eljárás, a mely igen súlyos követ­kezményekkel járhat. (Igaz! Ugy van! a szélső­baloldalon.) Egy másik tiszteletteljes kérésem szól a val­iás- és közoktatásügyi minister úrhoz, a ki pro­grammjában ugy az összkormány nevében, mint külön is ismételten megígérte a katholikus auto­nómiára vonatkozó intézkedéseket. (Igaz! ügy van ! a bal és a szélsóbaloldalon.) Szerettem volna a vallási kérdésekről kissé részletesebben beszélni, (Halljuk ! Halljuk ! bal­jelől.) annál is inkább, mert e téren engem és t. elvbarátaimat a választások előtt, alatt és után is a legkülönbözőbb kritikában részesítettek. Azon­ban nem akarom a t. ház figyelmét ennyire igénybe venni. (Halljuk ! balfelől.) Kívánom a katholikus autonómiát, kívánom egy igazán tartalmas auto­nómiának létrehozatalát, kívánom annál is inkább, mert a katholikus alapoknak és alapítványoknak mai kezelési módja tarthatatlan. (Ugy van ! bal­felöl.) Majd a költségvetés tárgj^alása során leszek bátor erről a kérdésről részletesebben beszélni és kimutatni azt, hogy a midőn egyrészt bizonyos

Next

/
Thumbnails
Contents