Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-33

33. országos ütés 191Ö október 5-én, szerdán. 23 gazdaközönség emlékezni fog, hogy az ürühús vámját felemelték 6 frankra, oly mértékre, hogy azontúl az export lehetetlenné vált. Ne méltóztassék elfelejteni ugyanis, hogy azon időben mennyire virágzott Magyarországon az ürühizlalás. Gr. Serényi Béla földmiveiésügyi minister: Algir érdekében csinálták ! Polónyi Géza: Én azt hiszem, hogy Oroszország érdekében, mert Algírból csak gyapjujuhot hoztak be, ellenben az orosz entente okából Odeszszából hozták be az ürüt és nem A'girból. Különben, t. minister ur, teljesen mindegy, hogy Algir érdekében, vagy Oroszország érdekében fosztották-e meg Magyarországot a kivitel lehetőségétől ; ez közöttünk ne okozzon vitát. A tény maga szomorú és kétségtelen. Tény, hogy azóta a husjuhtenyésztés — nem a gyapjujuhé — olyan mértékig sülyedt Magya országon, hogy kétségtelenül megállapítható, hogy a mostani husdrágaságnak egyik jelentékeny oka ebben van. (ügy van ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Kern szabad egy nemzet jóindulatát ilyen haszontalan és iiyilvántarthatatlan nyilatkozatokkal egy nemzettel szemben kérdés tárgyává tenni, hogy azt lehetetlenné tegyék. Különben is a franczia kormány részérő

: kiadott félhivatalos kommüniké meg is felel erre a dologra. És ez talán a legbecsesebb része annak, a mit én a t. képviselőháznak szíves tudomására akarok juttatni. Azt mondta ez a kommüniké : A franczia tőke igenis hajlandó volt nemzete függetlenségeért küzdő kormánynak a kölcsönt és hitelt megadni, de nem volt hajlandó a vesztegetésekkel és erkölcstelenségekkel többséget szerzett kormánynak megadni. (Élénk derültség és mozgás 'jobbról. Taps a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! Hálára kötelező nyilatkozat ez és az a súlya, hogy Magyarország megláthatja, merre kell fordulnia, ha függetlenségeért és gazdasági jövendőjéért küzdeni és remélni akar. De ezekkel a vesztegetésekkel kapcsolatban és hogy ez az egész dolog valóban összefügg a választási harczczal, a mely nem a hazafiságnak, hanem az üzletnek jelszavában folyt le, majd bővebb adatokat fogok szolgáltatni ; egyet-mást már mai előterjesztésemben rendelkezésre bocsátok. (Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Másrészt ezeknek a kérdéseknek a megítélésénél lehetetlen figyelembe nem venni röviden csak a következőket. Azt mondám, hogy a német birodalom, valahányszor Magyarország csak egy lépést is akart tenni függetlensége felé, mindig gáncsolólag, akadályozólag lépett közbe. Erre nézve adatokkal szolgálhatok. Utalok magára a kereskedelmi szerződésre, a mely mérhetetlenül sújtja a mi nyerstermékeinket, nagy részének kivitelét egészen lehetetlenné tette, jelentékeny részének kivitelét pedig megnehezítette. De ki ne emlékeznék a nem is oly régmúlt időre, midőn egy törvényt alkottunk, az 1899. évi XXX. t.-czikket ? Ennek a törvénynek világosan publikált szavai és rendelkezései szerint a magyar kormánynak el volt tiltva, hogy külföldi államokkal kereskedelmi szerződéseket köthessen, a mig az uj autonóm vámtarifa törvénybe iktatva nincs. És, t. képviselőház, mi történt ? A német birodalom, ismerve ezt a törvényt, — mert publiczisztikai utón gondoskodtunk ennek ismeretéről, én magam is nagy polémiát folytattam az akkori külügyi hivatal főnökével, — mégis megkötötte a kereskedelmi szerződést ennek az ismert törvénytilalomnak ellenére és Magyarországot végzetes kényszerhelyzet elé állította, a mikor a koaliczió a kormányt átvállalta, azzal, hogy egy előtte levő kereskedelmi szerződést, miután a fegyvernek hatalma rendelkezésére nem állott, kénytelen volt akczeptálni. Majd rámutatok, hogy vájjon ez a mostani akczió talán valami más, mint egy lépés arra, hogy megakadályozzák Magyarországnak függetlenségét. Hiszen a függetlenségnek pénzügyi és gazdasági téren, a mint mondám, egyik attribútuma épen az, hogy oly tőkebevonás eszközöltessék, mely Magyarországon eddig terjeszkedésnek és terpeszkedésnek nem örvendett. A német kormány a-i-., íh mely az ő diplomácziája utján, a mint az Khuen-Héderváry intervjujában szószerint benne van, beleavatkozott Magyarország hiteligényeibe és megakadályozta, hogy az a franczia kölcsön megköttessék, a melyről a kormány maga elismeri a kormányelnök utján, hogy többé egy lépést abban a dologban nem is tett. A kik a t. szabadelvű pártkörben (Felkiáltások jobbfelől: Hol van !) hát munkapárti körben végighallgatták, hogy az előző kormány minő megalázó feltételek mellett volt hajlandó a kölcsönt megkötni, nem jutott-e azoknak eszükbe, hogy ha megalázás egy gazdasági kérdésnél, egy hitelműveletnél egy nemzet politikai dolgaiba beavatkozni, ki követett el nagyobb megaláztatást, mint a német birodalom, a mely egyenesen diplomácziája utján megakadályozta annak a kölcsönnek a megkötését, a melyet a franczia piaczon akartunk megkötni. Még egy jelenség, a melyre szives figyelmüket fel akarom hivni, az, hogy ennek a megkötött hitelműveletnek drága remanencziája gyanánt nemcsak az a nagy bizalmi felvonulás jelentkezik, hanem csodálatos módon azt olvasom, hogy Lukács László pénzügyminister ur megkapta a vörös sasrendet a német birodalomtól. (Derültség balfelől.) Nagyon kíváncsian néztem utána, hogy a mostani mélyen t. kormány megalakulása óta micsoda nagy és világra szóló eseményt művelt Lukács László pénzügyminiszter ur, a miért a német birodalomtól erre a nagy kitüntetésre rászolgált és rájöttem arra, hogy még a noblesse oblige-t sem teljesítette, illetve, nem volt kirendelve Bécsbe, mikor a német császár ott volt. Ott sem volt. Elkezdtem tehát az okoskodást. (Derültség jobbfelöl.) Miért nem kapott az ott nem volt Zichy János vörös sasrendet ? (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Miért nem kapott a földmivelési miniszter ur vörös sasrendet ? (Felkiáltások : Majd kajt!) Miért nem kapott a kereskedelemügyi minister