Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-41

41. országos ülés 1910 ne mi az előfeltétele. A törvény itt megint csak egy formáüs előfeltételt állit fel : azt, hogy a törvény promulgáltassék. A törvény kihirdetése a hivatalos lapban való megjelenéssel történik. Méltóztassék elgondolni, hogy hány egyszerű ember van Magyarországon, hány földmives, kiskereskedő, kisiparos, a kinek halvány ideája sincs arról, hogy a hivatalos lapban mily törvény jelent meg és mikor. Ez az első. A másik pedig az, hogy a törvény ismerete bizonyos fokú intelligencziát kivan, és pedig — sajnos — elég magas fokú intelligencziát. mert törvényeink nyelvezete, konstrukcziója, oly sajátságos, hogy ahhoz igazán jogtudós és jogot tanulmányozó ember kell, hogy a törvényeket megértse. De egyre felhívom a t. ház figyelmét : arra, hogy törvényeinkben végtelenül gyakori a más törvényeknek vagy ugyanazon törvény más szakaszainak czitálása, beállítása a szövegbe, a mi ugy történik, hogy az illető törvényczikk évét, a törvényczikk számát és a paragrafus számát iktatjuk oda. A ki tehát egy törvényt akar megtanulni, kénytelen rendesen három-négy más törvényt is megtanulni. De nem ez a legnagyobb hiba. Törvényeink nyelvezete a legnagyobb hiba és az, hogy a fogalmakkal' miként élünk. Az angol törvényhozásban minden nagyobb törvényt azzal kezdenek, hogy e törvényben használtatnak ezek és ezek a szavak ; jelen törvényben ezek ezt meg ezt jelentik, vagyis deklaratív bevezetés van minden törvényben, ugy, hogy az az angol állampolgár, a ki olvasni tud és elég intelligens, hogy a törvény nyelvezetét megértse, a mi könnyebb Angliában, mint Magyarországon, (Zaj. Elnök csenget.) az a törvény szövegéből, a törvényt kézbevéve, már az előszóból tájékozva van, hogy mit jelentenek azok a jogi műszavak, a melyek ott találtatnak és a melyekre feltétlen szükség van, mert egy fogalmat csak egy szóval fejeznek ki, ugy hogy az nem szorul körülírásra. Nálunk ez nincs így. Nálunk volt egy éra, a mikor a törvényhozás egy sajátságos hátsó gondolattal, bár korrekt gondolattal foglalkozott, hogy t. i. nem jó nagyon fix meghatározásokat venni a törvénybe. Sőt voltak jogtanárok, a kik az egyetemen magyarázták, hogy a törvénynek nem lehet intencziója magyarázatot adni, a törvény csak rendelkezik. Hogy nem jó magyarázatot bevenni, azt azzal indokolták, hogy ma ez a fogalom esik a törvény szava alá, lehet hogy az idő azt a fogalmat tágítja, vagy az a fogalom egészen eltolódik : ha pedig strikte megmagyarázzuk és az életben eltolódik a szó, a törvény nem lesz használandó. Igaz, de megfordítva kellene okoskodni : a mikor az élet elment, deplasszirozta a fogalmat, a melyet a törvény használ, akkor a törvénynek kell utánna mennie és uj törvényt vagy uj magyarázatot kell hozni és akkor a törvény az élettel lépést tart. Ma sajnos nem igy van. Azért emlitem ezt fel, mert igaz, hogy a perrendtartás csak jogászokwember 22-én, kedden. 205 nak készül, de méltóztatnak tudni, hogy volt egy nagy áramlat, mikor azt mondták, hogy szocziális szempontból mindenkit képessé kell tenni arra, hogy saját jogát a biróság előtt megvédje, ne legyen rászorulva az ügyvédre, ne legyen rászorítva törvény által, hogy költekezzék, mikor legprimitívebb jogához akar jutni. Ez az intenezió prevaleál az 1893-iki novellában, mikor, mint a jogászok , mondták, ugy alkottatott meg az egész eljárás, hogy ha a sarki hordárt meghivták, az is ép oly jól letárgyalhatott bármely ügyet, mint akármely neves ügyvéd, mert a bírónak megadták a lehetőséget, hogy annyi módon felvilágosithatja a felet a jogvédelem szempontjából, hogy a sommás perben ügyvédre szükség abszolúte nem volt. Hiszen helyes, és mindenki, a ki szocziális érzékkel bir, helyesli ezt az intencziót. De most szembekerülünk ezen mtenczióval egy kódex megalkotásánál, mert egy kódexet, mely par exczollence elvont és a közösiség által nem ismert szabályokat tartalmaz, nem lehet olyan nyelven készíteni, hogy a közönség könnyen tájékozódjék, és megtalálja a neki szükséges szakaszt, annál kevésbbé, mert hiszen ezek a szakaszok egy egész sorozatát az eshetőségeknek, egy egész variánsát az életnek kell, hogy magukban felöleljék. Különösen fontos ez a kérdés az illetékességnél, mert az illetékesség kérdését elsősorban mindig annak a jogot nem ismerő félnek magának kell elbírálni, akkor is, ha felperes akar lenni, de még inkább akkor, mikor őt mint alperest beperlik. Ha tudná a mi emberünk pozitive azt, hogy őt soha az ő illetékes bíróságától elvonni nem lehet, akkor, ha ez alól kivétel nem volna, semmi aggályom sem volna ezen paragrafusok ellen. Miért ? Mert ha a népbe belevésődik az a tudat, hogy téged akárki perel be másutt, mint ennél a járásbíróságnál vagy törvényszéknél, melyhez lakásodnál fogva tartozol, akkor te, határozottan protestálhatsz ellene, mert meg fogod nyerni azt az illetékességi kifogást, ez esetben megnyugodnám. A nép nem is ezen fogalom alatt, qua illetékesség, fogja megérteni, mert hiszen egészen helyesen az eljárásban már ettől a formalizmustól is eltértünk. Nem kell ugyanis ezt igy megnevezni, hanem ha a biróság elé érdemileg és értelmileg azt az ellenvetést hozza valaki, hogy engem itt nem szabad perelni, mert nem lakom itt, akkor a bíróság ezt illetékességi kifogásnak minősíti és a szerint intézkedik. Ez nagyon helyes, bölcs dolog, és nagy szocziáHs érzékre vall. Ez azonban, sajnos, az illetékesség kérdésénél nem lesz így, mert mi nem tudunk elég tudást, elég felvilágosodást a kisemberbe, a hétköznapi földművesbe, kisiparosba, napszámosba, szóval azon kis exisztencziákba belevinni, a kik pedig, sajnos, legnagyobb kontingensét • adják a visszaélésekkel horogra kerített vevőknek. Ha garaneziát tudna nekem adni az igazságügy rninister ur, vagy bárki, hogy fel tudják világosítani iskolákkal vagy bármivel ezt a kis intelligencziát, mely irni és olvasni talán tud, annyira, hogy ő meg fogja tudni a törvény kezébevételével