Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-7

7. országos ülés 1910 Julius 6-án, szerdán, 39 tói vett értesítés szerint kérvény adatott be Hajós Kálmán zala-baksai és Szluha Pál szakcsi kerületbeli képviselő megbizóleleve ellen. Mivel a megbízólevelek annak idején az osztályok által kifogásoltattak s igy azok a biráló-bizottság elé kerülnek, a vonatkozó kér­vények is ki fognak annak idején adatni az illető bizottságoknak. Bemutatom a királyi öuria átiratait, melyek­kel értesít, bogy a Heintz Hugó, Kelemen Samu, Földes Béla országgyűlési képviselők választása ellen beadott kérvényeket a Guria visszautasí­totta. Tudomásul vétetik. E bejelentés kiegészitésekép közlöm még a királyi Curia azon értesítését, hogy a most emii­tett választások ellen a Curiához érkezett kór­vények példányait a Curia csak akkor fogja megküldeni a képviselőháznak, ha az ujabb kér­vények beadására kitűzött 15 nap már letelt a nélkül, hogy ujabb kérvény adatott be. Tudomásul vétetik. Bemutatom Bihar és Nyitra vármegyék közönségének feliratait a jmrlament munka­képességének helyreállítása érdekében, Bihar és Nyitra vármegyék közönségének feliratait a folyó évi márczius hó 21-iki ülésen történt tettlegességek elitélése tárgyában, Jász-Nagykun-Szolnok és Torontál várme­gyék közönségének feliratait a siketnéma oktatás kötelezővé tétele ügyében. Javaslom, bogy ezen feliratok előzetes tár­gyalás és jelentéstétel végett adassanak ki a kérvényi bizottságnak. Méltóztatnak e javaslatomhoz hozzájárulni ? (Igen !) Ha igen, ezt határozatképen kimondom. Jelentem a t. képviselőháznak, hogy az időközben megalakult közlekedési bizottság elnö­kévé b. Dániel Ernőt, előadójává Sándor Pált, a vízügyi bizottság elnökévé gr. Karácsonyi Jenőt, előadójává Kiss Ernőt, a felirati bizott­ság pedig elnökévé Perczel Dezsőt, előadójává Láng Lajost választotta meg. Még nem alakult meg a számvizsgáló­bizottság és a harmadik osztály. Felhívom tehát ezeket, hogy mielőbb ala­kuljanak meg és a megalakulás eredményét jelentsék be. Az elnökségnek több jelenteni valója nin­csen. Következik az indítvány- és interpellácziós­könyvek felolvasása. Nyegre László jegyző : Tisztelettel jelentem a háznak, hogy az inditványkönyvben ujabb bejegyzés nincs. Az interpelíácziós könyvben azonban a következő bejegyzés van: 1910 Julius 6-án Szabó István (gyó'rzámolyi) részéről a győrmegyei Szigetköz és Csilizköz belvizeinek rendezése tárgyában, a földmivelésügyi minis­terhez. Elnök: A bejegyzés tudomásul vétetik azzal, hogy az interpellácziót az ülés végén fogjuk meghallgatni. Felkérem a felirati bizottság előadóját, hogy jelentésót szíveskedjék megtenni. Láng Lajos előadó: T. képviselőház! Van szerencsém bemutatni a képviselőház által ki­küldött válaszfelirati bizottság válaszfelirati javaslatát. (írom. 15.) Kérem, méltóztassék az iránt intézkedni, hogy ezen javaslat kinyomassák, szétosztassák és annak idején, az osztályok mellőzésével, napi­rendre tűzessék. Lovászy Márton: Kérem a javaslat fel­olvasását. Elnök: Felkérem Nyegre László jegyző urai, szíveskedjék a válaszfelirati javaslatot fel­olvasni. Nyegre László jegyző (olvassa). Elnök: Van valakinek észrevétele? (Fel­Máltások bal felől: Majd less!) Kérem a t. kép­viselőházat, hogy a válaszfelirati bizottság jelen­tésének kinyomatását és szétosztását rendelje el és határozza el, hogy azt az osztályok mellő­zésével annak idején napirendre tűzi. (Helyeslés.) Méltóztatnak hozzájárulni? (Igen!) Ezt tehát határozatkép kimondom. Felkérem a pénzügyi bizottság előadóját, szíveskedjék jelentését megtenni. Hegedüs Lóránt előadó: T. képviselőház! Bátor vagyok bemutatni a pénzügyi bizottság jelentését az 1910. évben viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról (írom. 5, 16.) szóló törvényjavaslat tárgyában. Tisztelettel ké­rem, méltóztassék jelentésünket kinyomatni, szét­osztatni s annak idején az osztályok mellőzésé­vel napirendre tűzetni. Elnök : Van valakinek észrevétele? (Nincs!) Kimondom, hogy a jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni és az osztályok mellőzésével annak idején napirendre fog tűzetni. Felkérem a vóderő-bizottság előadóját, mél­tóztassék jelentését megtenni. B. Solymossy Ödön előadó: T. képviselő­ház ! (Halijait! Halljuk!) Van szerencsém bemutatni a véderő-bizottság Julius hó 2-án tartott ülésének jelentéseit, és pedig: a véderő­bizottság jelentését a m. kir. honvédelmi minis­ter urnak az 1910. évre kiállítandó ujonezok megajánlásáról (írom. 7,18) szóló törvényjavaslata tárgyában; másodszor a m. kir. honvédelmi mi­niszter urnak az ujonczlétszámnak 1910. évre való megállapításáról (írom. 6,17) szóló törvényjavas­lata tárgyában; harmadszor a m. kir. honvédelmi minister urnak az 1908—1909. évben tényleges szolgálatban állott közös hadseregbeli és honvéd egyévi önkéntesek tiszti vizsgájának eredményé­ről (írom. 8, 19); negyedszer a m. kir. hon­védelmi minister urnak az 1908—1909. szol-

Next

/
Thumbnails
Contents