Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.
Ülésnapok - 1910-6
32 6. országos ülés 1910 jutius 2-án, szombaton. Hieronymi Károly kereskedelemügyi minister: A t. ház engedelmével óhajtanék a hozzám intézett interpelláczióra azonnal válaszolni. (Halljuk ! Ralijuk !) A t. interpelláló ur három kérdést intéz hozzám. Az első kérdés ugy szól: van-e tudomásom arról, hogy a nagybíttsei gyufagyárakban a foszfornekrózis esetei megdöbbentő mértékben mutatkoztak : második kérdése pedig az, hogy kivánok-e intézkedéseket tenni arra nézve, hogy a fehér foszfor ártalmas következményei lehetőleg elkerültessenek. Erre a két kérdésre együttesen adom meg válaszomat. (Halljuk ! Halljuk !) Igenis van tudomásom arról, hogy a nagybíttsei gyufagyárban a foszfornekrózis tünetei nagy mértékben mutatkoztak. Ezért, és mert ezek a jelenségek másutt is előfordultak, folyó évi február 28-án körrendeletet intéztem valamennyi kir. iparfelügyelőhöz, a mely körrendelettel meghagytam nekik, hogy azokat a gyárakat, a melyek sárga foszfort használnak, az elsőfokú közegészségügyi hatóság szakközegeinek közreműködésével gyakrabban és behatólag vizsgálják meg és a szükséges intézkedéseket tegyék meg. (Helyeslés jobbfelől.) 'Ezek az intézkedések legfőbbképen abban állanak, hogy először meghagyatik, hogy mosdókészülékek legyenek, másodszor, hogy a padló felsuroltassék, harmadszor, hogy a falak kimeszeltessenek és a gyári helyiségek lehetőleg szellőztessenek. Remélem, hogy ezeknek az intézkedéseknek, a melyeknek szigorú végrehajtását ellenőrizni fogom, lesz némi enyhítő hatásuk. De ezekkel az intézkedésekkel, a mint az interpelláló ur maga mondja, a bajt gyökeresen kiirtani nem, csak enyhíteni lehet. Azt kérdezi tehát tőlem a harmadik kérdésben, vájjon a fehérfoszfor ipari alkalmazásának eltiltása dolgában micsoda intézkedéseket szándékozom tenni. E tekintetben méltóztassék megengedni, hogy ennek a kérdésnek előzményeiről pár szóval megemlékezzem. (Halljuk I Halljuk !) Bernben 1905-ben gyűlt össze egy kongresszus, a melynek czélj volt, hogy a fehérfoszfornak ipari alkalmazását internaczionális módon azok az államok, a melyek a konvenczióhoz hozzájárulnak, tiltsák meg. A konvenczió tanácskozásai 1906 szeptember havában jutottak végeredményre, és ahhoz amint az interpelláló ur maga is mondja, az európai államok nagyrésze hozzájárult. Nem járult akkor hozzá sem Anglia, sem Ausztria, sem mi, sem Spanyolország s egypár más állam. A konvenczió azonban megengedi azt, hogy azok az államok, a melyek első alkalommal nem is járultak hozzá, később a konvenczióba beléphessenek. így aztán belépett később Anglia és Ausztria. A kereskedelmi ministeriumban található iratok szerint 1908. évi október havában tartatott egy értekezlet, még pedig a gyufagyárosok bevonásával, a hol az a vélemény jutott érvényre, hogy a fehérfoszfor iránti törvényes tilalmat a gyufamonopólium behozatalával kapcsolatban kell érvényre hajtani. Minthogy pedig a gyufamonopólium ügye elintézést nem nyert, ennélfogva a fehérfoszfor iránti intézkedések sem hajtattak végre. Én azonban mindjárt hivatalba léptem után rövid idővel, akkor, mikor az iparfelügyelőknek kiadtam az említett rendeletet, az érdekelt társministeriumokkal érintkezésbe léptem, és most van a ministeriumban folyamatban azoknak az intézkedéseknek tervezése, a melyek a fehérfoszfor alkalmazásának törvényes eltiltását fogják czélozni. (Helyeslés.) Ezek az intézkedések, ismétlem, most vannak folyamatban. Remélem, hogy ez intézkedésekre vonatkozólag már ez év őszén a képviselőháznak javaslatot fogok tehetni. (Helyeslés a jobbés a baloldalon.) Határozott ígéretet azért nem tehetek, mert az egész kérdés nem egyedül az én tárczám körébe tartozik. Azonban mindenesetre azon leszek, hogy ezt a törvényes tilalmat minél előbb élatbeléptethessük. (Helyeslés.) Ezekben kívánom a t. interpelláló képviselő ur kérdéseire válaszolni. (Élénk helyeslés.) Giesswein Sándor : A választ tudomásul veszem. Elnök: Azt hiszem, kimondhatom, hogy a ház a választ tudomásul veszi. Rudnyánszky György jegyző: Szmreesányi György ! (Halljuk ! Halljuk I) Szmreesányi György: T. képviselőház! Az elmúlt országgyűlés márczius 21-iki ülésén a ministerelnök és az igazságügyminister urakhoz interpellácziót intéztem oly czélból, hogy felhívjam figyelmüket azokra a törvénytelen eszközökre, azokra a jogtiprásokra és erőszakoskodásokra, a melyeket a választásokat megelőzőleg Trencsén vármegyében a főispán, a közigazgatósági hatóságok nagyrésze, és sajnos, még a birói karnak egyik tekintélyes része is, az ellenzéki választók és az ellenzéki képviselő jelöltek ellenében elkövettek. Interpelláczióm indokolásában reámutattam arra a körülményre, hogy ilyen állapotok nemcsak Trencsén vármegyében vannak, hanem a felvidéki vármegyék túlnyomó nagy részében, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Mindenütt !) úgyszólván egy törvényenkivüM állapot következett be. Jelen interpellácziómban be fogom igazolni a t. ház szine előtt azt, hogy ezek a törvényenkivüli állapotok pl. Nyitra megye némely vidékén még most sem szűntek meg és hogy azon közigazgatási tisztviselők, a kik abban a kétes értékű dicsőségben tetszelegnek maguknak, hogy fényes eredményeket értek el, félretéve törvényt, átlépve a törvény kereteit, most is basáskodnak és oly módon járnak el az ellenzéki választóközönséggel szemben, hogy azt egy kulturállamban eltűrni nem lehet. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) A tényállást a következőkben vagyok bátor ismertetni. (Halljuk ! Halljuk i) Gramantik Ágoston, az esztergomi főegyházmegye kötelékébe tartozó áldozópap, évekig a nagytapolcsányi vármegyei kórház volt lelkésze, legújabban a Katholikus Népszövetség titkára, bejelentést tett Nyitra vármegye nagytapolcsányi járási főszolgabirájánál, hogy a.